A tavaly év vége felé nehezen tetten érhető, leheletfinom ráncfelvarráson átesett Mazda3-as ritka állat a maga nemében, nem sok gyártó kínál ekkora autóba, ilyen nagy lökettérfogatú - 2,2 literes - dízelmotort. A Mazdán kívül még a Honda és a Toyota háza táján találni vassal hasonlóan gazdagon megtömött orrú kompakt modellt.
Maga a kényszer-facelift nem sikerült túl radikálisra, a külsőn minimális finomítások történtek, a gyár csupán az iparágban már szinte kötelező köröket futotta meg. Újra rajzolták az első-hátsó lökhárítót, és egy új szín, valamint két új felni bonyolítja a jövőben az újautó-konfigurálást.
4460mm hosszú, profilból karakteres jószág
A holttérfigyelő jelzése a tükör sarkában sárgállik
A ráncfelvarrás során megszerzett apróságokból a holttérfigyelő-rendszerrel és a bronzbarna - rendszertani neve Autumn Bronz Mica - színnel is találkozhattunk a tesztautónál. Kár, hogy az egyik legszembetűnőbb újítás, az új érintőképernyős TomTom navigáció éppen kimaradt az autóból. Talán majd máskor azt is megnyomkodjuk. A belsőben még néhány elem megfeketedett, illetve a vezetés közbeni használat megkönnyítése céljából a klímavezérlés tekerentyűi kaptak világos króm keretet.
A Mazda 3 egy kicsit áramvonalasabb, csendesebb, merevebb és finomabb, puhább autó lett. Még mindig érdemes kipróbálnia annak, aki Focust akar venni, de még nem egészen biztos a döntésében.
A felhasznált anyagok érzékszerveinket nem kényeztetik, látványuk, tapintásuk is felejthető, de az összeszereléssel nincs baj. És talán ezek a masszív műanyagok tovább élnek majd, mint a pihe-puha plasztikok. Emellett persze a használhatóság remek, minden logikus helyen található és patentul működik is, látszik, a Mazda3-as belsejét igazi mérnökök tervezték. Ha a vezetés valamilyen ügyes trükkel becsempészne közéjük legalább egy jó ízlésű hölgyet, máris vidámabb lehetne a kocsi belseje.
Maradt még szálka
Néhány hülyeség még a sokat látott, az első kerekek légterelőjének merevségére is odafigyelő japán mérnökök után is maradt a kocsiban, egyikük pont a csomagtartó nyitómechanizmusa. Apró gumigombot kell hátul megnyomni, ez nyitja a zárat, majd a sós latyaktól csöpögő lemez alá nyúlni, felnyitni. Nem éppen átgondolt dolog.
Van tovább is, de ez inkább esztétikai baklövés, méghozzá olyan, amit eddig szinte minden tesztben megemlítettünk. A műszerfalon, illetve annak tetején lévő kijelzők nem egységes fehér háttérvilágítása, de nemcsak a háttérfény árnyalata más, hanem a betűtípus is. Szokatlan vizuális káosz ez egy japán autóban. Amúgy a belső élhető, jól átgondolt, praktikus, de nem éppen szórakoztató hely.
Pörgőforgó Mazda3-as videón:
Erőművész
Kevés kompakt kocsiba tesznek ekkora dízelt
A motortérben nem változott semmi, ott a Mazda jól ismert, 2,2 literes dízelmotorja dolgozik, itt éppen 150 lóerős teljesítményt hozva ki magából. A divatos downsizing-vonalra fittyet hányó motorból van ennél még erősebb változat is, amely 185 lóerő és 400Nm leadására képes.
Ha eltekintünk a tömegétől, akkor nem sok kritika érheti ezt a motort. A Mazda3-as 1400 kilogrammját játszi könnyedséggel mozgatja, akár a váltót hármasban felejtve is különösebb gond nélkül megindul álló helyzetből is ha kell, és nem is működik zajosan. A hatfokozatú manuális váltó - amelynek optimális használatába a műszerfalon lévő fokozat-ajánló rendszer is besegít - hozza a szokásos Mazdás érzést, hajszálnyit karcos, férfias, de pontos, kedvelhető darab.
Bár simán elfér ez a tekintélyes vasdarab is az orrban, mégsem szerencsés dolog ekkora tömeget mindenhová magunkkal vinni. Leginkább kanyarokban érezhető a felesleges tömeg. Szerencse, hogy a kissé keményebbre hangolt futómű remekül megtartja az autót így is. Igaz, hogy átlagos vezetés mellett sokkal kevésbé van erre szükség, mint a kényelmes, komfortos haladásra, bár az is benne van a pakliban, hogy a tesztautóra szerelt 17 colos kerekek sem igazán támogatják a vajpuha haladást.
Elsőre a holttér-figyelő sem lett tökéletes, láttunk már ennél kiforrottabb megoldást is. A rendszer persze tökéletesen működik, csak az apró, borostyánszínű jelzés lehetne inkább a tükör autóhoz közelebb eső részén, és a veszélyre figyelmeztető csipogó hang is elvész az autó belsejében. De annak örülhetünk, hogy a Mazda raktáraiból elfogyott az ipari kinézetű, rémes háromállású ülésfűtés kapcsoló. Helyettük igazán kulturált, öt fokozatban állítható forgókapcsolóval fűthetünk magunk alá.
Háromszáz kilométer városi menet és a nem éppen fogyasztásbarát használat mellett 7,6 liter gázolaj átlagot mértünk. Figyelemreméltó, hogy a fedélzeti számítógép is egy tized liter eltéréssel ugyanezt az eredmény saccolta. Van másik eredményünk is, az autóMagazinos kollégák kábé egy hónapja, kevésbé cudar időben, országutas szakaszokkal 6,7 literes átlagot mértek ugyanezzel az autóval.
Tisztességes munka, de nem fantáziadús a belső
Biztonság
Már a fapados Mazda3-asban is széria az első-, oldal-, és függönylégzsák is védi az utasokat, és szintén alapáron jár a menetstabilizáló. Természetesen így az ötcsillagos törésteszt-eredményt is hozta az autó. Frontális ütközésnél stabil maradt az utascella, az A oszlop mindössze két millimétert mozdult hátra és maximális pontszám járt a sofőrbábu védelmére. A részletes törésteszt olvasásához kattintsanak ide.
A Mazda3-as ezzel a motorral túlzásnak is tűnhet, de akik szeretik a nagy lökettérfogatú motorok sajátos stílusát, ebben boldogok lehetnek. Feltéve ha egy hosszabb úton nem vágják fel az ereiket a sötét, komor belsőtől.
Extrák
Fényezés: metál
94 900 Ft
Az autó ára extrákkal együtt:6 699 900 Ft
A "Telefon" vagy a "Email" mező közül egy egyik kitöltése kötelező
FELSZERELTSÉGI ADATOK
- Audio-rendszer: Bose HI-FI + CD váltó
- AUX - IN csatlakozó külső lejátszókhoz
- Belső visszapillantó tükör automatikusan sötétedő
- Elektromos ablakemelők elöl-hátul
- ESP [elektronikus menetstabilizáló] + ASR [kipörgésgátló]
- Fejtámlák elöl-hátul [5 db]
- Fékrendszer: blokkolásgátló fékrendszer [ABS]
- Fény és esőszenzor
- Fordulatszámmérő
- Garancia: 3 év / 100000 km
- Gyermekülés előkészítés [ISOFIX]
- Hangszórók [10 db]
- Hátsó ablaktörlő-mosó berendezés
- Hátsó térfigyelő rendszer (RVM): sávváltást segítő, radarral
Pár éve vezettem 911est, kanyarból kigyrsulva erős gáznál nem volt semmi, szépen elvette a gázt az ESP. De azért éreztette hogy RWD. Úgy tudom a középmotoros is agresszívan tör ki, van aki kevsébé szereti mert még kiszámíthatatlanabb.
A Lexus IS pl kormányváltós (és jó is:) ), viszont nem miondegy hogy mennyire szota meg az ember az autót. Pont a hétvégén volt nálam egy szokatlan kezeléső automata, és S ből D be sem tudtam tenni (le kellett volna hozzá nyoni a tárcsát), anéklkül hogy át kelljen futni a kozüpkonzolt. Ilyenkor az ember azt sem tudja hogy reagáljon. Megértem hogy a rendőrnek sem jutott eszébe a csereautón hogy N be tegye.
A fék azokat a modelleket érintette amelyiken nem volt turbó. Volt egy TC cikk ami ezt el is magyarázta. Így volt megtervezve. A gázpedál csal elindítja a láncreakciót. Nyilván az volt a hibás láncszem de egy mormális konstrukciónál vennek beéptett elemek hogy megvédhesd magad. Vagy akár a kocsi is megvédhesse magát
és 911 nem attól volt ilyen,mert farmotoros(úgy nem is lenne hiba), hanem a rossz balance miatt.
nem a hossztengelyén volt a súlyvonala.
így átlósan egyik rugóknak keméynebbenk, átlósan másik rugóknak puhábbaknak kellett lenniük, h álláskor vízszintben álljon a kocsi.
de kanyarban azonnal kijött,életveszélyes lett
zold:
így lehet érvelni, most új dolgokat írtál.
én nem tudtam arról(ha így volt),h nem a pedál ragadt be.
és azt sem h fékszervó elment.(ha igaz).
és toyo-lexus nem szokott kormányváltó-fület tenni kocsikba.
én úgy tudom pedál ragadt be,és h meg lehet állítani a kocsit,de nhtsa szerint normál fékezési erő kb 5szörösével.
de nem ez a lényeg, ez így is hiba!!
veszélyes!
én azt mondom h gyanús,h épp akkor, és épp attól(amcsi cég) lett hibás,ami segített gm-ford-nak.
http://privatbankar.hu/kkv/beragadtak_a_gazpedal_miatt_nem_megy_a_toyota-221553
911 farmotoros, és a középmotorosok a kiszámíthatóbbak.(ezért lett cayman).
de 911nél bizony komoly konstrukciós hiba volt,éppúgy balesetveszélyes.de sztár lett tőle..
nem egyenlő elbírálás..
És te nem ökörködtél határhelyzetben csak simán lenyomtad a gázt hogy előz gyorsulj stb. A 911 nehezen uralható, azért is szelídítették meg elektronikával. A középmotorosok mind vweszélyesek mert hortelen szállnak el. Ezek a feléptés hozadékai. De amit a toyó csinált az sima elbaxás.
Zsolti: te tényleg nem olvatál utána mi volt? A szitu a követlező: adsz egy kickdownt, a pedálérzékelő lent mradt (de nem a pedál!) a 3 lityis lexusod jólnevelt automataként visszavált kettőt és meglódul padlógázon. Ja és nincs szervőd. Ja és automatád van aminek nicns botváltója mert kormányváltós. Ja és keyless drive-os, tehát nincs gyujtáskulcsod sem.
Na ezek összesége miatt haltak meg. Normális autót úgy készínetenek fel hogyha valami gyanús töürténik akkor vészüzemmódbe kerül és leveszi a gázt. De japánok nem csinálnak ilset mert uygebár egy japán autó nem romolhat el. Szervő sem kell a fékre padlógáznál, hisz miért feékezne valaki aki épp tövig nyomja a gázt. Te pedig csak gyorsulsz gyorsulsz megálílthatatlanul.
Bár tesztre hoztam el a picike műanyag-félautót, a forgalmazóval folytatott beszélgetés után rájöttem: ez a téma nem arról szól, hogy egy mopedautó mennyire ...
Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni!
A Vezess.hu stábja
Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!