2009.10.19. 08:25

Szöveg: Szörényi András

2 hozzászólás

Cikk nyomtatása

Dízel Stepway, a kipucolt Dacia

Teszt: Dacia Sandero Stepway 1.5 dCi

hirdetés


Brazil találmány

Sok nő megnézte, nem hitték román autónak

Először idén februárban akadtunk egy meglepően menő Daciába. A Renault Sandero Stepway a brazil Renault-üzem piac találmánya, az autó Isaura hazájában és a szomszédos Argentínában kifejezetten kapós. A kollégák Mioveniben úgy gondolták, ilyet ők is tudnak, ezért a modell az itteni márkanéven, Daciaként is megjelent.

Rendelhető még néhány kiegészítő, de a gyár alapvetően tetőcsomagtartó-alaprudakkal, alufelnivel, ezüstszínű lökhárítóbetétekkel, fekete fényszóróbetétekkel, ezüstös bevonatú tükrökkel díszíti a Sandero Stepwayt.

Stepway: mennyi a felár?

Két centivel magasabb a többi Sanderónál

Sokat hozzátesz a látványhoz a sárvédőket óvó műanyag ív és a nagy fekete lökhárítóbetét, amit mindenki értékel, akit hagytak már ott végighúzott lökhárítóval. Belül szürkére színezett dekorelemek dobják fel a hangulatot, és ezt nem a sajtóanyagból idézzük, hanem így gondoljuk.

Kerek 300 ezer forint az árkülönbség az Ambiance és a Stepway kivitel között, amit az utóbbiban alapáron járó alufelni és légkondi a látványelemnek és a többi apróság nélkül egalizál.

Nincs 4x4

Városi autó maradt a Sandero

A magyar aloldalon a mindennapi kaland és a szabadság szele a fő üzenet, amivel ráéreztek arra, miért vesz valaki szabadidő-autót vagy legalább egy kicsit annak látszó Daciát. Az autóvásárlással sokan eleve olyan lehetőségekre adnak választ, amik sosem következnek be, lásd az aszfalton diffizáras, terepváltós Cayenne-nel elhúzó szőkeségeket.

A szabadidő-autóktól remélt legyőzhetetlenségbe ne éljük bele magunkat! A Stepway mindig elsőkerék-hajtású, a Lada Niva ellen hadba küldött, ARO-utódnak szánt terepjáróval csak jövőre jelentkezik a Dacia.

Plusz két centi

A Stepway kalandot és szabadságot ígér

Amiben bízhatunk, az a két centivel megemelt hasmagasság és a Sandero olcsósága, illetve primitív és erős futóműve: tökön-paszulyon átvágva sem kell félteni, ami nem elhanyagolható tényező.

Kellemes meglepetés volt a román autón a Continental PremiumContact abroncs, de aki tényleg elhagyná vele az aszfaltot, az cserélje le őket kevésbé sportos gumikra. A széles, peres kerék felfekszik a sárra, fűre és hamar vége a dalnak, mivel önzáró differenciálmű vagy legalább egy elektronikus kipörgésgátló sincs.

Sopánkodni szokás a dízelek felárán, de erre a túloldalon sem lesz szükség. A Sandero ára és fogyasztása egyformán alacsony

Cikk nyomtatása

2 hozzászólás

Hozzászólások (legfrissebb 2, összesen: 2)

Csege7 - 2009.10.20   10:30

Nekem is bejön, sokkal pofásabb a "mezei" Sanderonál. Az ára is jó szerintem, viszont a dízel 68 lóereje elég hurkának tűnik. Ugyanazen az áron az erősebb dízellel ütős lenne.

Mini Cooper S - 2009.10.19   15:50

Nem rossz, nekem tetszik

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:405.0 Dízel:408.0

Hirdetés





KAPCSOLÓDÓ HASZNÁLTAUTÓ-HIRDETÉSEK

F1: Mégsem lesz nagy gumimódosítás

7

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csak minimális, biztonsági jellegű módosításokat engedélyez a Pirelli számára, talán nem ...

Mobilon a fővárosi közlekedés

1

Ezentúl a weben követhetjük nyomon a budapesti tömegközlekedési változásokat. Friss, valós idejű infókat egyelőre csak az okostelefonos ...

Fiatalokhoz szól a VolvoVideó

A progresszív house zene legnagyobb sztárjai, a néhány hete feloszlott Swedish House Mafia tagjai a főszereplői annak a sajátos ...

Autóbalesetben megsérült George Michael

5

Autóbalesetben megsérült George Michael, akit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

Még többet innen: forma-1 › | king of the Road › | hírek ›

WEBÁRUHÁZHirdetés

Hirdetés

Szavazás

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
A rámpa a gyengék fegyvere Fiatalokhoz szól a Volvo F1: Vettelék építési területen csapatnak - videó Kacsák vetettek véget az üldözésnek A Renault beszáll a villany-F1-be

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó