2010.04.22. 18:00

Szöveg: Hamar Balázs

Kép: szintén

8 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

C5: lágyan vagy keményen?

Teszt: Citroën C5 1.6 THP

Kulcsszavak: hidropenumatikus, Citroën , C5
gumi.vezess.hu
Látványos darab a C5-ös

Az új C5-ös szép, leírtuk már itt is és itt is. És nem csak a pufók Gombóc Artúr formájú előd után, önmagában is, sőt a konkurensekhez viszonyítva is az. Tiszta menyasszonyi autó így fehérben - ahogyan ezt többen is megállapították.

Mióta megjelent, még nehezebb a választás a Passat, Accord, Avensis, Mondeo, Mazda6, Insignia kategóriájában, ahová eddig eszembe sem jutott a C5-öt sorolni, mint komoly versenytársat. Most jobban hasonlít rájuk, színvonalban is közelebb áll hozzájuk, mint valaha, és számtalan új érv szól mellette. Ilyen például a választható futómű. Aki ki nem állhatta a túlságosan lágy hidropneumatikus futóművet, megnyugodhat. Az új C5 normál, csavarrugós kivitelben is létezik.

Rossz omen
Személy szerint elég öreg Xantiában ültem ahhoz, hogy tartsak egy kicsit a továbbfejlesztett, Hydractive III néven futó gázrugós megoldástól. Lehet, hogy feleslegesen aggódom, és az új C5 néhány év után sem kel majd önálló életre egy-egy lámpánál állva, és kezdi kerekenként állítgatni magát, mintha csak egy amerikai lowriderben
A legfelső pozícióban 10 km/óra a max sebesség

ücsörögnénk. Ez hamarosan kiderül, a hidropneumatika régóta megbízhatóan működik, némi karbantartással. Az biztos, hogy tesztautónkban is hidropneumatikus futómű volt, és most egy rossz szavam sem lehet rá.

A változtatható hasmagasság remek szolgálatot tett. Lelkiismeret-furdalás nélkül másztam meg a város magasabb padkáit is, menet közben pedig úgy nyújtott feltűnő csendet és kényelmet, hogy közben közel sem billegett úgy, mint anno az E-osztályos Merci. A sport mód ugyan nem hozza a nevétől várható beállítást, de a kormányzás érezhetően közvetlenebb lesz tőle, miközben a futómű nem sokat keményedik. Tökéletes beállítás hétköznapra. A remek futómű mellé már csak egy hasonló motor hiányzik.


Sok gyári kép a galériában

A BMW keze is benne van

A C5 leginkább szerethető része mégsem a futómű, hanem a BMW és PSA konszern közös gyermeke, az 1,6-os turbós benzinmotor. Ez bizonyított már a Miniben, más Citroënekben és Peugeot-kban is. Itt a korábbi 143 lóerős, 2,0 literes szívómotort hivatott leváltani, és ezt hibátlanul csinálja. Ezzel a motorral a C5 szén-dioxid kibocsátása 167 g/km, miközben elődje 198 g/km-rel szennyezte a környezetet. Ez 18 százalékos fogyasztáscsökkenést jelent
Városban 11 liter fogyaszt, azon kívül a felét

papíron, és ami még jobb, az életben is elégedettek voltunk vele.

Miközben országúton szerény 6 liter körüli értéket írt csak ki a fogyasztásmérő, addig városban sem evett vészesen sokat a benzines. A normál tempónál sportosabban haladva alig fogyott 11 liternél több Budapest utcáin - ez egy ekkora és ilyen erős autótól teljesen elfogadható.

Na bumm, mondhatnánk, hiszen a dízelek ennél jóval kevesebbel is beérik, és van is palettán jóféle kerregős. Ennek ellenére nem mindenki szereti a kényesebb és nagyobb odafigyelést igénylő dízeleket, amelyek ellen más is szól. Baj esetén drágábban javíthatóak, valamint gyengébb verzióban is legalább félmillióval drágábbak, mint a 240 newtonmétert produkáló turbós benzines.
    
A műanyagok puhák, a látvány is jó

Ha még ez sem győzte meg a kétkedőket, akkor bizony érdemes egy próbát tenni a C5-tel. Az 1,6-os turbómotor nem várt lendülettel mozgatja a testes C5-öst, és ami még meglepőbb, kifejezetten élvezetes a gázt taposni. Nem akar lefulladni, alul is nyomatékos, és úgy veszi a gázfröccsöket, mintha visszacsöppentünk volna azokba az időkbe, amikor még nem fojtották a motorokat a szigorú környezetvédelmi előírások. Nincs mit ragozni, hasonlóan élvezetes szívómotor nincs, turbós pedig nem sok akad a konkurenseknél sem. Csak a Volkswagen TSI motorja képes labdába rúgni mellette.

A hidropneumatikus felfüggesztésről 
Hidraktív 3 Plus a kormány elfordításának szöge, a gyorsulás és a fékezés mértéke, a kerekek elmozdulása nyomán valós időben szabályozza a lágy és kemény állapotok közti átmenetet. A vezető emellett egy sport beállítást is kapcsolhat. A C5 hidraktívos változatai alapfelszereltségben elektromos és automata rögzítőfékkel rendelkeznek

Kevés a negatívum

Csak a karima forog, a közepe nem

Miután szépen megdicsértük a C5-ös alkatrészeit, joggal várhatja az olvasó, hogy valamiért mégis jól leteremtjük majd a Citroënt. Én kifejezetten örülök, hogy ezúttal ez is elmarad, mert a C5 összhatásban is egy kifinomult autó benyomását kelti.

A hatsebességes váltó meglepően precíz,  a műszerfal pedig mind dizájnban, mind anyaghasználatban hozza vagy übereli a szokott színvonalat. Nem kell a franciákra jellemző, későn de akkor harapósan fogó fékezési reakciókra sem számítani, minden adott a kellemes vezetéshez.

Citroen C5 - jól véd
Felnőttutas-biztonság81 %
Gyermekutas-biztonság77 %
Gyalogosvédelem32 %
Biztonsági segédeszközök
83 %
Összeredmény* * * * *

Domborodik majd homorodik

Vezetés közben két dolog zavart összesen. A közepén fixen rögzített kormányt meg kell szokni, mivel az ember ujja hajlamos beakadni, miközben a kereket forgatja. A másik, még inkább zavaró tény, hogy a telefonnak bizony nincs értelmes helye az autóban, a könyöklőn kívül sehol sem tudhatjuk azt biztonságban.

A hátsó utasoknak szintén nincs okok panaszra, nem csak külön légbefúvót kapnak, de a láb-és fejtér is elfogadható méretű. Na jó, a 439 literes csomagtér nem túl bő ebben a szegmensben.

A fő konkurensek Listaárak, öt ajtóval      
Ford Mondeo 2.0i 145LE Ghia 7 921 000
Peugeot 407 2.0 143 LE Premium 6 850 000
Volkswagen Passat 1.8 TSI 160 LE Comfortline 8 525 000
Toyota Avensis 1.8 Sol6 600 000
Honda Accord 2.0 Exe 156LE7 599 000
Mazda 6 Sedan 2.0 TE Plusakcióban: 6 852 000
Citroen C5 1.6 THP 156 LE Prestige Plusakcióban: 6 480 000

Még az ára is jó

Könyörgöm, legalább az ára legyen irreálisan magas! Ezt a vágyat sem tudjuk kielégíteni, mert a C5 1,6 THP még akciómentes 7,1 milliós árával sem rossz választás, pláne nem így, a tesztautónál szerényebb kivitelben hatmillió-háromtól. Muszáj számításba venni.

Műszaki adatok a következő oldalon, tessék lapozni!

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 8)

v_holiday - 2010.04.23   18:02

Tavaly, mikor rendeltem az autómat, nagyon nézegettem a C 5-öst. Jó felütéssel indult, mert az elődjét, egy Lagunát is nagyon szerettem és kis gondok ellenére jól elvoltunk 285.000 km-en keresztül. Aztán mégsem ez lett, de azóta is tetszik. A legnagyobb értékének azt tartom, hogy valóban jó autó. Ugyan csak 100 km-t vezettem egy dieselt, de tényleg nehéz kikezdeni. Felnőtt a konkurenseihez.

GPaksi - 2010.04.23   14:53

Nekem van/volt lehetőségem mindhárom szériát vezetni a C5-ből.
A legjobb (nem, nem a legszebb) az én szempontjaim lapján a második széria. Az már kijavította az első széria „bárgyúságát”, kicsit javítottak a minőségérzeten.
A 3. Széria nagyon minőséginek érződik, látszik, de sajnos számomra használhatatlan.
Konfekcióméreten felüli családos ember vagyok. Az 1-2 széria térkínálata messze jobb a harmadikénál. A 3-ba akárhányszor szállok be, minden esetben beverem a fejemet az „ajtófélfába”, mert az ajtó teteje alacsony, a tető buborékában van a fejem. Az ülés nagyon passzentos sportos ülés, ami mindaddig kényelmes, amíg a konfekcióméreteken belül vagy. A bal oldalon a ki-be szállásnál a combtámasz már kezd leficcenni. Összességében sokkal szűkebb a belseje, mint a régi sorozaté. Csináltak egy nagyon jó Audit a franciák.
A réginél a fotelok sokkal több igénybevétel után is újszerűnek hatnak az új ülései mellett, maguk az ülések is sokkal kényelmesebbek. Csapott ajtó, erősen ívelt oldalablakok nincsenek, nincs az a „bunkerbezárt” érzésem.

Műszakilag az új futóműve még jobb, jobban lent van az úton, jobb a fékje. Ellenben ugyanazzal a HDI motorral rosszabbul megy. Az elektromos kézifék meg marhaság, én mindig lefulladok miatta. :-)

PAlex - 2010.04.23   12:11

Szép, jó, csak picit nehéznek tűnik, valamint a csomagtartója lehetne valamivel nagyobb. Amúgy szerintem rendben van az autó.

v_holiday - 2010.04.23   11:24

Palka222!
És abban mi a baj?

palka222 - 2010.04.22   22:11

Érdekes hogy nem biggyesztettek óriási Citroen jelet a motorra mint ahogy a Skoda emblémát például rábiggyesztik a vw motorra.

További 3 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát visel? járm? közlekedik az országban. Megel?zend? a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ford-el?ny a Svéd-rali nyitányán Ford-el?ny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó