Sokan szeretnének dízelmotoros új autót a csekély fogyasztás miatt, de a technika felára elég sokakat rögtön el is riaszt tőlük. A Linea viszont alapáron dízel és így sem drága.
Még egy-két hónap és a ©koda leváltja az Octaviát. Már vezettük az újdonságot, amely sokkal nagyobb, de pont ugyanolyan, mint eddig: alig kikezdhetően jó.
Egymás után jönnek ki a lépcsőshátú autók, amelyek jutányos áron nagy teret és strapabíró technikát ígérnek. A Peugeot és a ©koda újdonságait a kategória egyik alapautójával, a Chevrolet Aveóval vetettük össze.
300 ezer darab eladása után a Ford leváltotta a Kugát. Az Amerikában Escape-nek hívott SUV menetpróbáján én voltam az egyetlen magyar újságíró.
30 éve a Porsche 911 kőkemény játékszer volt, a férfiak autója. Egy apró hiba, és az autó fara uralhatatlanul kitört. De nem mindenki született Walter Röhrlnek, és mégsem járja, hogy a kedves ügyfelek összetörjék magukat. A négykerék-hajtás a 911-ben is segít, pedig már nem is kell.
Az új Auris formájában, tudásában, hangulatában egyaránt felnőtt a kategória élvonalához. Astra, Focus, Golf: komoly versenytársatok született!
Fene jól sikerült ez az új Golf, ezt egybehangzóan állítja az autós újságírás Európa-szerte. Annyira jó a kocsi, hogy még ezt a szolidan felszerelt kis dízelt is nagyon lehet szeretni.
Izgalmakban nincs hiány: rajta a ralilegenda, a kilencszeres világbajnok, Sebastien Loeb kézjegye, matt fekete a fényezése. És mindössze 200 példány készül belőle.
Jó autó a ©koda Rapid? Nem kérdés, de nagy dilemma, vajon sikeres lesz-e. Házon belül veszélyes az Octáviára, viszont a konkurenciához képest ára nem tűnik versenyképesnek.
Kedves olvasók! Íme, az autógyártás középtávú jövője. A Peugeot 301 és versenytársai fontosabbak, mint hinnénk. Megmentői lehetnek a lassan sorvadó európai autógyártásnak.
Brutális ár, kompresszor, CVT váltó és megdöbbentő fogyasztás egy speciális kiadású minimanóban.
A nemzetközi bemutatóról lelkendezve tért haza kollégánk, így már igencsak vártuk, hogy a tesztparkban is feltűnjön a legújabb Golf és kiderüljön, tényleg annyira jó lett-e, mint mondják. Hát igen, tényleg.
A Toyota kivette és a könyöklő alá rakta hibridautója akkumulátorát, a felszabadult helyre pedig berakott két ülést. Az eredmény meglepően jónak bizonyult családi tesztünkön.
Nincs szerencsénk az elektromos biciklikkel, általában télen kapjuk meg őket próbára. Pedig ilyen hidegben nem esik jól a nyeregben henyélni.
Van hibája bőven, de azért ha elterpeszkedünk a nagy Hyundai-SUV perforált bőrülésében, megértjük, mire fel állítja be manapság prémiummárkának önmagát a koreai gyártó.
Férfiemberként a smarthoz hasonló kis izék mindig is távol álltak tőlem. Pedig egy ilyen apró szerkezet is képes boldog perceket szerezni. Tankolásnál és parkolásnál.
Elsőre a Scénicben nem vált be a feltöltés és a méretcsökkentés a Renault-nak. Az 1,4 TCe eltűnt, a franciák újra nekifutnak egy még kisebb motorral.
Úgy balanszírozták a Mokka tulajdonságait, hogy ne verje ki a biztosítékot senkinél, mégis széles tömegek vágyjanak rá. Kérdés, itthon mekkora igény lesz egy jól felszerelt, visszafogottan vagány városi aszfaltgombócra.
Nagyszerű autó a CLS kombi, pláne 4x4-gyel, V6-os dízellel. Csak épp az nem jó benne, amiért megcsinálták: a forma.
Nyáron, az új Outlander nemzetközi bemutatóján már szinte mindent megtudhattunk az autóról, csak ezt nem, hogy milyen terepen. A hazai bemutatón aztán teljes lett a kép, mert főleg dágványban hemperegtünk velük.
Körülbelül egy mázsával könnyebb lett, új motort és navigációs rendszert kapott, ezerféleképp feldíszíthető és jóval nagyobb elődjénél az új Clio. De mit tud igazából?




















| Benzin: | 414.0 | ![]() |
Dízel: | 412.0 | ![]() |
Senior IT auditor (CIB Bank Zrt.)
Vegyész (Hübner-H Kft.)
Minőségügyi mérnök (Ten Cate Enbi Kft.)
SharePoint Developer (MSCI Kft.)
Program manager (Linamar Hungary Zrt.)
Termékkalkulátor (Hübner-H Kft.)
Controller (Bosch csoport)
Projektmérnök (Linamar Hungary Zrt.)
Buyer (CTDI Kft.)
Taxi sofőr (Városi Taxi Kft.)

Három héttel az Akropolisz-ralit követően újabb forró verseny vár a rali-vb résztvevőire. Szardínia szigetén száguldanak a legjobb ...
A Nemzetközi Automobil Szövetség nemzetközi bíróságát 2010-ben alapították, de eddig nem volt F1-es feladata. Csütörtökön lesz.
A világ leghosszabb és legszélesebb, többpilonos, kábelrögzítésű hídját adták át a forgalomnak Kínában.
Egy finn szakértő szerint nagyon valószínű, hogy Kimi Räikkönen jövőre a Red Bullnál folytatja pályafutását.
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
autó karbantartás szakértőTanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu |
közlekedési jogi szakértőKözlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban! |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|