Szakértők

Székely Gyula

Székely Gyula - vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Összes bejegyzés: 220

Viktor kérdezi - 2012-03-16 22:13:27

Tisztelt Székely Úr!

Lehet, hogy nem Ön az illetékes ebben a kérdésben, de egy 2007-es évjáratú Suzuki SX4 Sedan 1.6 autómnak (már több mint 90000 km van benne) szeretnék egy kicsit szebb hangot adni. Ehhez mit kellene kicserélnem? (én úgy tudom hogy a kipufogódobot és még egy króm kipufogóvéget is fel kell tenni). Milyet tudna ajánlani? És mennyi lenne ennek az anyagi vonzata? Valamint, hogy ártok-e ezzel a kocsimnak?

Válaszát előre is köszönve: Viktor

Válasz levélre

Kedves Viktor !

A neten, vagy a lakóhelye közelében nézzen körül, biztosan talál olyan műhelyt, ahol akipufogó rendszerek javításával, átalakításával,építésével foglalkoznak.
Majd ők elmondják milyen ötleteik vannak, de aludjon rá egyet szerintem mielőtt végleg eldönti, hogy mennyi pénzt szeretne elkölteni erre.
Kérdezze meg, hogy a visszaalakítás mennyibe kerül, mert amikor majd szeretné eladni, a vevő nem biztos hogy mindent elhisz abból amit Ön majd az autó sorsáról mond.
Az autónak elvileg nem tud ártani vele, sőt Önnel együtt fognak majd örülni a szerelők, és a benzinkutasok , sőt még a helyi Önkormányzat Adóügyi osztálya is, ha természetesen számlát kér az elvégzett átalakításról.

A Kárpát medence többi lakójától ne várjon odafigyelést, vagy hálát, ők ennek már nem örülnek annyira.

Üdvözlettel Székely Gyula

Fabu Matild kérdezi - 2012-03-16 21:39:22

Kedves Székely Gyula!
Az lenne a kérdésem, hogy vállal-e Ön vezetéstanítást is.A fiamról lenne szó.Szeretném,ha nagyon jól megtanulna vezetni,ha kiváló vezetéstechnikai ismeretekkel rendelkezne.
Válazsát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Fabu Matild

Válasz levélre

Kedves Matild !

Hazánk egyik legjobb adottságokkal rendelkező vezetéstechnikai pályáját hoztam létre, saját elképzeléseim alapján. Évente 1000 - nél több járművezető tesztvezetésén, és közepes sebességű gyakorlati tréningjén veszek részt, mint instruktor. Ezek 6 - 8 fős tréningek.

Alapszintű vezetéstechnikai oktatással nem foglalkozom,jellemzően a már jogosítvánnyal rendelkezők továbbképzését végzem, mint szolgáltatást végző cég. Abban tudok segíteni, ha a fia már megszerezte a jogosítványt, és szeretne tovább fejlődni, kifinomultabban, okosabban, biztonságosabban vezetni, eljön hozzánk, és is tölt egy napot nálunk egy tréning keretében.
Az időbeosztásom sajnos egyre kevésbé teszi lehetővé az egyéni képzést.

Üdvözlettel Székely Gyula


Maya kérdezi - 2012-02-20 22:29:40

Kedves Gyula!

1 literes, manuál váltós kis suzukimat lecseréltük egy automata váltós 3,2 literes mercedesre. Vezettem már nagy autót (ford capri, 2,8 V6) és némi rutinom is van, 11 éve vezetek.
A kérdés az, hogy a kis 700 kilós suzukimat tudtam kezelni csúszós téli utakon is, viszont a mercivel jó lenne valahol gyakorolni, hogy ne érjen váratlanul a tél, mert egy akkora autót már nehezebb "megfogni" ha megindul. Mit ajánl, hol tudok ilyen jellegű rutinra szert tenni? (Székesfehérváron élek). Köszönöm és várom válaszát; Maya

Válasz levélre

Kedves Maya !

Nincs jobb ötletem, nézze meg a honlapunkat, és találni fog rá megoldást.

www.vezetestechnika.eu

Üdvözlettel Székely Gyula



Repszegán Sándor kérdezi - 2012-02-20 22:18:02

Igaz,hogy az ABS megnöveli a fékutat,csupán a kormányzáson,irányíthatoságon segít?

Válasz levélre

Kedves Sándor !

A napi tréningek során azt tapasztajuk, hogy az ABS - el szerelt autók 60, és 100 km/h között viszonylag rövid úton állnak meg vészfékezéskor.( 17- és 42 méter között ) Mindeközben jól irányíthatóak maradnak az autók.
ABS nélküli autók 60 km/h - s tempóról vizes úton, már 25 méteren tudnak csak megállni nálunk a pályán,ugyanakkor nem iránythatók amint a két első kerék blokkol.
Hóban az ABS nélküli áll meg hamarabb, de csak viszonylag kisebb sebesség tartományokban, viszont a rövidebb megállás azzal párosul, hogy ha a hátsó kerék is megáll, az autó komoly eséllyel kitér az egyenes vonalú mozgásból.
Az ABS - el szerelt autó valamivel hosszabb úton áll meg, de nyomtartó marad a jármű.A honlapunkon van egy videó ahol 100 - ról fékezünk ABS - el, ezeket az adatokat ABS nélkül nem tudtuk volna produkálni.
Ma az Európai Unió országaiban csak ABS - el szerelt új autókat lehet gyártani. Nem véletlenül.

Üdvözlettel Székely Gyula

Horváth Ferenc kérdezi - 2012-02-20 21:52:13

T. Székely Gyula!

2004-ben szereztem b kategóriás jogosítványt és sajnálatos módon az elmúlt 8 évben nem igazán volt alkalmam autót vezetni. Segédmotor kerékpárom volt jó pár évig és ezzel közlekedtem. Most viszont úgy hozta a sors, hogy Németországba költözöm munka miatt. És felmerült a kérdés, hogy akkor nem ártana autóra cserélni a motoromat. Ön szerint érdemes lenne egy oktatóval újra gyakorolnom előtte vagy nem szükséges. Válaszát előre is köszönöm!

Válasz levélre

Kedves Ferenc !

Mindenképpen javaslom, hogy egy oktatónál vegyen pár órát, mielőtt elkezdené autós pályafutását. A motorozás is megköveteli, hogy kialakuljon egy bizonyos közlekedési érzéke, de autóba átülve azért ez más. Az autó készségszintű kezelését újra el kell sajátítania.Egy fejlettebb motorizációjú országban sokkal nyugodtabban fog vezetni, ha az autó kezelésével már nincsenek gondjai.

Üdvözlettel Székely Gyula

Varga Attlialm kérdezi - 2012-02-12 21:52:05

Tisztelt Szekely ur!
Egy eve szereztem jogositvanyt, de mivel hogy nem sokszor volt alkalmam vezetni sok mindent felejtettem el amit tanitott az oktato. Azt szeretnem kerdezni, hogyan kell bevenni egy kanyart helyesen, pl mikor az autoval jovok egy foutrol, kb ugy 60-nal, es kozbe le akarok jobbra terni egy kisebb utcaba? Ezt azert kerdem mert sokszor csuful sikerul s nem tudom, hogy elobb vissza kell valtani s ugy, vagy a kanyarba kel betenni a 2 est, maja gazt adni.

Válasz levélre

Kedves Attila !

A főúton haladva a bekanyarodás előtt, fékezze meg az autót, váltson vissza megfelelő sebességfokozatba,engedje fel a kuplungot, és alacsony tempóval finom gázzal kanyarodjon be.
Szerintem az oktatója is ezt mondhatta.
Üdvözlettel Székely Gyula

Sündörgö kérdezi - 2012-02-12 21:34:00

Üdvözlöm!

Egy kérdésem volna:
Okozok e azzal kárt az autóban illetve vezet ez az alkatreszek korai meghbásodásához hogy ha lassítani kell akkor a fékkel együtt nyomom a kuplungot és ezalatt közben váltok vissza ?ezt igy egyszerre teszem hisz ezzel időt nyerek.nem kell kivárni a visszavaltast majd a fekezest es csak utana indulni hanem egyszerre tortenik a visszavaltas es a fekezes.

Önn szerint ez jó taktika?
Válaszát előre is köszönöm

Válasz levélre

Tisztelt Kérdező !

Ezzel az autónak károsodást nem okoz, de célszerű az üzemi féket, és a motorfék üzemet egyszerre használni.A megállás előtt, vagy ha a nagyobb motorfék miatt visszaváltani akar, csak akkor nyomja be a kuplungot.

Üdvözlettel Székely Gyula

Ákos. kérdezi - 2012-02-12 21:14:53

Sokakat érdekelhet ez a téma: Ön szerint vészfékezés esetén a fékezés megkezdésével egyidőben ki kell-e nyomni a kuplungot, vagy hagyni kell, hogy a motorfék is besegítsen a fékezésbe? Válaszát előre is köszönöm. Ákos.

Válasz levélre

Kedves Ákos !

Amikor mi a pályán gyakorlunk pl. egy Toyota Yaris - sal, és 66 km/h – ról vészfékezéssel megállunk, ez a műszeres mérés alapján 2 - azaz - kettő másodpercig tart. Az ABS szabályoz, a vezetőnek egy dolga van csak, padlóig nyomni a pedált. Az üzemi fékek hatnak, az ABS szabályoz, és megállunk, mint a szög. Mindeközben sávot is tudunk váltani, mert a kerekek nem állnak meg , a szabályzás folyamata alatt is gördülnek, tehát kormányozhatóak maradnak.
Amennyiben Ön a kuplungot vészfékezéskor nem a fékpedállal együtt nyomja le, esetleg később, fennáll a veszélye annak, hogy az üzemi fék fogja a hajtott kerekeket, és a be nem nyomott kuplung miatt , a motor leáll, és a kormány szervó rásegítés megszűnik. A fékezés folyamata közben, a megszűnő kormány szervó rásegítés nélkül, a vezető tuti hogy nem fog olyan precízen bekanyarodni, mert az autó elejére a vészfékezés miatt rendkívül nagy leszorító erő terhelődik.
A másik vonzata, hogy ha vészfékezéskor nem egyszerre nyomja le a féket, és a kuplungot, hanem a kuplungot egy kicsivel később, az üzemi fék és a motorfék pl. egy frontos autónál a két első kerékre együtt hat. Azt nem kell ecsetelnem, hogy az üzemi fék használatával mennyivel nagyobb lassulás érhető el négy maximálisan fékezett kerékkel, mintha várnánk a megjelenő motorfékre, ami egyébként is csak a hajtott kerekekre hat. Amikor Ön a gázt elengedi, a motorfék 0,3 - 0,5 másodperc múlva jelenik csak meg a hajtott kerekeken.

1998 óta látom a napi tréningek során, hogy a gyakorlás közben a vezetők egy részének az első vészfékezéseknél gondot jelent, hogy adott esetben leáll az autó motorja. A harmadik, negyedik gyakorlásnál ezen hamar túllendülnek, és ez már nem jelent a továbbiakban problémát.
Természetesen, normál fékezés alkalmával, az üzemi , és a motorféket célszerű egyszerre használni, és csak megállás előtt kell benyomni a kuplungot.

Üdvözlettel Székely Gyula





István kérdezi - 2012-01-26 13:30:18

Tisztelt Székely Gyula!

Abban szeretném kérni a segítségét, hogy mennyi idővel a műszaki vizsga lejárta előtt lehet az autóval külföldre menni?
Van valami törvény erre vonatkozóan?
Válaszát előre köszönöm.

Üdvözlettel:
István

Válasz levélre

Kedves István !

A naprakész, ezirányú törvényi háttér ismeretében nem vagyok kompetens.

A józan ész azt diktálja, hogy ne utazzon úgy külföldre, hogy időközben a műszaki vizsgája lejár az autójának, mert egy esetleges baleset esetén, a biztosító nagyon meggondolja, hogy Önnek, vagy Ön helyett fizet-e.

Az útlevelét is megnézi mielőtt elindul, miért vállalna kockázatot azzal, hogy pont az autója papírjai nincsenek rendben.
Ha nyugatra megy , kap számlát a csendőrtől , de szigorú az összeg,és az esetleges hazaszállítás se olcsó, ha keletre megy talán lehet alkudni, számlát kérhet, de inkább nem fog eszébe jutni.Viszont minden megyehatárnál várják majd szeretettel.
Az a gond, hogy minden országban megsértődhetnek a hatóságok azon, ha valaki lejárt műszaki érvényességű járművel közlekedik az ő országukban.

Üdvözelettel Székely Gyula

Vik kérdezi - 2012-01-26 08:59:50

Tisztelt Székely Úr!
Az lenne a kérdésem hogy mennyi idő alatt érkezik meg a jogosítvány, ha már jártam az okmányirodában? Két hete csináltattam meg és minden nap várom, hogy megérkezzen és eddig semmi. Ezért lennék kíváncsi, hogy körülbelül hány nap ennek az átfutási ideje?
Előre is köszönöm válaszát!

Válasz levélre

Tisztelt Kérdező !

Őszinte leszek, nem tudom. Az én logikám szerint az okmányirodát kellene megkérdezni,de ha már meglesz, legalább jobban fog vigyázni rá, látja mennyit kell rá várni.


Üdvözlettel Székely Gyula

Benzin:415.0 Dízel:412.0

Használtteszt: dízel BMW egymillióból

A dízelekkel az a baj, hogy a legtöbb már sok-sok százezer kilométert ment el, mire lesüllyedt az egymilliós árkategóriába. Hathengeres motorral az E39 kényelme, kulturáltsága, futóműve mai autókból átülve is élmény

500 ezer és kétmillió forint között széles a választék a kettővel korábbi Ötös BMW-ből. Az újonnan varázslatos nagyautó használtan sem silányul pénztemetővé. ...

Szavazás

Van légkondicionáló az autódban?

Van légkondicionáló az autódban?

Hirdetés

WEBÁRUHÁZHirdetés

Hirdetés