2010.03.05. 19:31

Szöveg: Horváth Zsolt

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Solberg szárnyal, Räikkönen balszerencsés

Kulcsszavak: Mikko Hirvonen, Petter Solberg, Sebastien Loeb, WRC, Kimi Räikkönen, Mexikó
  Igazuk lett a pilótáknak, a jó rajtpozíció kidomborodott a mexikói ralin. Petter Solberg, aki a svéd ralin csak kilencedikként végzett, most ennek előnyeit élvezi. A Citroënnel induló norvégnek minden szakaszon letakarítják a többiek az apró kavicsokat, így ő sokkal jobb tapadás mellett hajthat.*

A saját csapatával privátként versenyző norvég az első nap felénél, négy szakasz után 17,1 másodperccel vezet Sebastien Ogier előtt. Solberg megnyerte az első három szakaszt, míg a negyediken, amely egy 2,3 kilométeres utcai speciál, mindössze 0,3 másodpercet kapott az őt üldöző fiatal franciától, aki addig mindannyiszor második volt mögötte.

Ogier, aki Kimi Räikkönen csapattársa a Citroën Junior csapatban korábban nyert Mexikóban Super 1600-as autók között, de Solberg is győzött már az amerikai versenyen. "Nagyon örülünk, hogy így kezdtünk" - mondta Solberg. "Persze tisztítják az utat, de némely szakaszokon nem sok előnyt jelent. Jelenleg nagyon kényelmesen érzem magam és az autó is remek."



Az idei bajnokság első versenyét megnyerő Mikko Hirvonen pont a fent leírtak miatt szenved. Elsőként indulva rengeteget csúszkál, így sokkal lassabb, mint ellenfelei. Már közel egy perc a hátránya. Csak hatodik-hetedik időket tudott eddig autózni, összetettben is a hatodik helyen jegyzik."Nincs gond a vezetésemmel, de túl sok laza homok van az utakon, semmit sem tehetek. Elsőnek menni az úton nagyon, nagyon rossz" - mondta Hirvonen.

 A másodikként rajtoló, címvédő Sebastien Loeb viszonylag eredményesebben megy, az abszolút harmadik helyen tanyázik. Loeb nem aggódik az út miatt, csupán arról panaszkodott az újságíróknak, hogy az előtte álló két citroenes túl nagy előnyt hoz össze, amit nem tud majd ledolgozni a következő napokban.



Kimi Räikkönen ennél is balszerencsésebb. A második szakaszon a rajt után négy kilométerrel meg kellett állniuk, megszerelni a Citroën C4-est, mert egyszerűen leállt a motorja. Több mint 35 percet töltöttek a javítással, amiben a csapat rádión próbált segítséget nyújtani. 

"Megütöttük a kormányösszekötőt az első szakaszon, ami miatt nem mehettünk teljes sebességgel, de nem ez volt a fő gond, csak a harmadik szakasz előtti etapnál cseréltük ki. A második szakaszon viszont megállt az autó, mert egy elektromos csatlakozó levált az üzemanyag-szivattyúról és túl sokáig tartott, mire megtaláltuk a hibát" - mesélte Räikkönen, aki ezzel az abszolút utolsó helyen van.

A mexikói rali állása négy szakasz után:

1. Petter SOLBERG 41:03.6
2. Sébastien OGIER +17.1
3. Sébastien LOEB +26.1
4. Dani SORDO +29.1
5. Jari-Matti LATVALA +40.3
6. Mikko HIRVONEN +55.2
7. Henning SOLBERG +1:01.8
8. Matthew WILSON +1:28.2
9. Ken BLOCK +1:45.6
10. Federico VILLAGRA +2:26.5
30. Kimi RÄIKKÖNEN +36:14.7


* A rali-világbajnokság versenyeinek első napján mindig a bajnokság aktuális állásának megfelelő sorrendben rajtolnak a pilóták. A második napon viszont már az első napi sorrend a döntő. 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

1 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 1, összesen: 1)

attis930630 - 2010.03.05   22:27

én komolyan sajnálom ezt a kimit
hiába egy jó pilóta egyszerüen akkora balszerencséje van hogy az nem igaz
pl:sokat volt a mercédesznél a f1 ben , amint átment a ferrarihoz, a merci egyböl versenyképes lett .
és még sorolhatnám azokat amikor csak ugy megállt alatta az auto mind a mercinl mind a ferrarinál-> ugy látszik ezt a "hagyományt" sikerült továbbvinnie a ralliba
sebaj majd csak lesz valahogy
remélem azért helyt tud majd állni itt is de ha mégse akkor jöjjön vissza a forma 1 be mert nagyon kéne ö még oda. hajrá kimi

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés

,

A törpeautók értelme

450-500 ezer a beugró egy már megbízható, jól működő öregecskedő mopedautóhoz

Bár tesztre hoztam el a picike műanyag-félautót, a forgalmazóval folytatott beszélgetés után rájöttem: ez a téma nem arról szól, hogy egy mopedautó mennyire ...

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Spórolni tudni kell!

CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szoros csata a Görörg-ralin Renault sportkocsi 400 lóerővel Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali
Videó: Elindult a Görög-rali Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó