2010.06.08. 12:15

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Räikkönen új csapattársat kap

Kulcsszavak: Sebastien Ogier, Citroen, Dani Sordo, Kimi Räikkönen, Citroen, C4
Ahogy arra számítani lehetett, a Citroën ralicsapata behúzza a tutit. Bár ők nem így fogalmaznak, de leváltják az idén elég gyenge formát mutató Dani Sordót. A spanyolt nem küldik el, hanem helyet cserél a Citroën Junior Csapat versenyzőjével, Sebastien Ogier-vel.

"Még ha jelenleg vezetünk is mindkét bajnokságban, minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy biztosra menjünk" - mondta Olivier Quesnel, a Citroën csapat vezetője. "Ha megnézzük a 2009-es idényt, láthatjuk, hogy milyen gyorsan fordulhat egy kedvező helyzet rosszabbra. (Tavaly a Citroën az év elején zsinórban nyert, majd a Ford felzárkózott - a szerk.)

"Ha az idei évet nézzük, úgy tűnik, Sebastien Ogier és navigátora, Julien Ingrassia segíteni tudnák a céljaink elérését a murvás versenyeken. De nem akarom, hogy az emberek azt higgyék, ez bármilyen hátrányos döntést takart Dani Sordóval és Marc Martival szemben. Zaklatottan indult a szezonjuk, szükségük van rá, hogy visszaszerezzék az önbizalmukat. A Citroën Junior Csapatnál elvárás nélkül versenyezhetnek és formába lendülhetnek. Az új felállás pedig jobban megfelel a céljainknak."



Bár Ogier csak a második idényét tölti a rali-világbajnokságban, fantasztikus idényt fut. A legutóbbi versenyen, Portugáliában megszerezte pályafutása első győzelmét, úgy, hogy a hatszoros világbajnok, Sebastien Loeb üldözte. A sikernek köszönhetően immár a második helyen áll az egyéni bajnokságban. 88 pontja van, míg Sordónak csak 49.

Sordo nem a teljes idényre kerül Kimi Räikkönnen mellé, csak a murvás versenyekre, hiszen aszfalton még mindig ő lehet a második leggyorsabb a mezőnyben, Loeb után. Így a szilárd burkolatú úton zajló futamokon továbbra is őt nevezi majd pontszerzőnek a Citroën. Versenyzés szempontjából nem sok változást jelent a spanyolnak, az autó ugyanolyan Citroën C4 WRC, csak a matricázása más kissé.

Így vezet Ogier

 


VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés

,

A törpeautók értelme

450-500 ezer a beugró egy már megbízható, jól működő öregecskedő mopedautóhoz

Bár tesztre hoztam el a picike műanyag-félautót, a forgalmazóval folytatott beszélgetés után rájöttem: ez a téma nem arról szól, hogy egy mopedautó mennyire ...

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szoros csata a Görörg-ralin Renault sportkocsi 400 lóerővel Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali
Videó: Elindult a Görög-rali Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó