Brutáltakarékos buliautó

Citroën C4 Cactus Airflow 2L

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.09.18. 14.00

A 2013-as Hybrid Air technológiát újra elővéve a Citroën bemutatja, mire képes némi sűrített levegő, ha a piac legvidámabb autóját töltik meg vele.

Miután tavaly egy Peugeot 2008 és egy Citroën C3 fedélzetén is láttuk, most ismét előjött a tanulmányok árnyvilágából a PSA csoport sűrített levegős rásegítésű hibridtechnológiája. Az előzetes információk szerint ezen nem változtatott lényegesen a csoport: továbbra is a háromhengeres, 82 lovas PureTech benzinmotorhoz csatlakozik a mozgási energiát fizikai energia (nyomás) formájában tároló rendszer. 

Éppen ezért a C4 Cactus Airflow 2L esetében (a névben a 2L a megcélzott átlagfogyasztásra utal) izgalmasabb mindaz a kiegészítő munka, amellyel az egyébként önmagában 30 százalékos fogyasztáscsökkentést hozó levegős rendszert megtámogatták. 
Röviden: a C4 áramvonalasabb és könnyebb lett.
  

Közegellenállás

Az autó új első lökhárítót kapott, amelyen három, folyamatosan változó állású nyíláson át áramlik be a motorházba a levegő, amely részben a motor hűtését, részben a kedvezőtlen légörvények elsimítását célozza. Szintén a homogén légáramlást hivatottak biztosítani az oldalfalon elhelyezett, mozgatható légterelők, míg a kerekeken centrifugálisan zárható lamellák csökkentik a légellenállást. 

A kerékívek, amelyek körül stratégiailag elhelyezett nyílások ébresztenek optimalizált légáramlást, különösen keskeny, nagy falmagasságú abroncsoknak ad otthont. A hátsó lökhárító alatt diffúzor segíti a teljesen burkolt fenéklemez alatt áramló levegő hatékony távozását, míg a külső tükröket kamerákra cserélték. Mindez 20 százalékkal kedvezőbb közegellenállási együtthatót eredményezett.
Brutáltakarékos buliautó 1

Tömegcsökkentés

A C4 Cactus jó alany volt a beavatkozásra, hiszen eleve két mázsával könnyebb a normál C4-esnél, ám a francia mérnökök további 100 kilót (avagy 11%-ot) faragtak le róla. 

Ez persze anyagi áldozatokkal járt: számos szerkezeti elemet alumíniumból, nagy szakítószilárdságú acélból vagy éppen kompozit anyagokból alakítottak ki; ezeket vadonatúj folyamatok során szerelték össze. Szénszálas anyagból készültek például a rugók, a nyílászárók (kivéve a motorházfedelet, ami alumínium), a hátsó ülőpad, de a tetőmerevítő, a küszöb és a kerékívek is. 
A motort alumínium bölcsőben helyezték el, a napfénytető üveg helyett áttetsző polikarbonátból készült, a sűrített levegős tartályok pedig szénszálas kompozitból.
 

Hatvan százalékkal kisebb fogyasztás

A C4 Cactus a háromhengeres motorral már eleve igen baráti, 4,3 literes átlagfogyasztást produkált. Ebből harminc százalékot faragott le a hibrid hajtáslánc, a fennmaradó százalékokat pedig a fent említett megoldások tüntették el, hogy összejöjjön az áhított 2 l/100 km érték. csakhogy közben a hajtáslánc teljesítménye durván a 110 lóerős, 4,7 literes átlagfogyasztású modellvariánsénak felel meg – ezt figyelembe véve még tekintélyesebb, mintegy 58 százalék a megtakarítás.

Kommentek

300 km/h fölött hasít az új Alpina kupé

Bemutatta legfrissebb újdonságát az Alpina. A B4 S Bi-Turbo a BMW M4 költséges alternatívája.

Nincs ma ennél menőbb Porsche az interneten!

Aligha létezik még egy ilyen Porsche 911 Carrera RSR 3.8-as a világon. Kívánatos patina, merész színek és 10 futott kilométer.

F1: Milliárdos veszteséget hoz a szabálymódosítás

A Force Indiánál a legkevésbé sem örülnek a versenyzői nevek és rajtszámok megjelenítéséről szóló szigorításnak, dollármilliókban mérhető veszteséget jelenthet az újítás.

Autógyári munkásnak állt a Facebook-vezér

Mark Zuckerberg a Ford dearbroni gyárában járt, ahol még a munkából is kivette a részét a Ford F-150-eseket előállító üzemben.

F1: Háromtizeden belül a Mercedes, a Ferrari és a Renault

A Nemzetközi Automobil Szövetség számításai szerint három gyártó erőforrása egyenlő szintre ért, csak a Honda van lemaradásban.

Így lopnak el pár perc alatt egy X5-ös BMW-t

Pár perc alatt lopnak nagy értékű autókat Angliában, a módszer végtelenül egyszerű.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.