Kiszivárgott az új Jaguar sportkocsi

Első kép az F-Type-ról

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2012.09.20. 08.00

Szinte egy az egyben a C-X16 tanulmányt küldi utcára a Jaguar, legalábbis a sorozatgyártású változat kiszivárgott képe alapján.

Egy hét múlva a Párizsi Autószalonon leplezi le a Jaguar az F-Type-ot. Csakhogy a roadster hivatalos bemutatója előtt megjelent az első kép a kocsiról. Chris Doane kémfotós osztotta meg a Facebookon, azzal az szöveggel: “valami érdekes landolt a levelezőmben”.

A sorozatgyártású F-Type nagyon hasonlít a tavaly ősszel a Frankfurti Autószalonon kiállított CX-16 tanulmányra azzal a különbséggel, hogy ott kupéként szerepelt az autó, most pedig nyitható tetős. Mindkét változatot gyártják majd, láthatóan a roadster érkezik elsőként.  


Feltehetőleg az autó mérete sem változik számottevően a koncepcióhoz képest, amely 4,4 méter hosszú, 2 méter széles, és csupán 1,3 m magas volt.

A C-X16 tanulmány fő motorja egy 3,0 literes, kompresszoros benzinmotor, amely 380 lóerős teljesítményű, míg nyomatéka eléri a 450 Nm-t. Úgy tudni, ez a motor is átkerül a sorozatgyártásba. Az alapmodellekbe vagy a V6-os feltöltő nélküli változata kerül, vagy a Range Rover Evoque-ban már használt 2,0 literes turbós benzinmotor.

Egyes pletykák szerint a modell gyártásának felfutásakor bekerül a Jaguar 5,0 literes V8-asa is a kis sportkocsiba, így születhet meg az F-Type R és RS. A gyengébb motorokhoz hatfokozatú manuális sebességváltó jár alapból, amit – az erősebbekhez szériában kínált – nyolcfokozatú automata vált plusz pénzért.

Hamarosan megtudjuk, mennyi igaz a pletykákból, jövő héten a Párizsi Autószalonon járunk utána a dolgoknak.

Kommentek

F1: Komoly veszélyben volt Wehrlein pályafutása

A Sauber versenyzője, Pascal Wehrlein szerint a Bajnokok Tornáján szerzett hátsérülésére a karrierje is rámehetett volna, ha nem adott volna magának elég időt a felépülésre.

Porsche: három visszahívás egy héten belül!

A német sportautógyár típusait különböző problémák sújtják, de mások sem immúnisak a péntekinadrág-szindrómára.

Figyelem, újra bírságolnak az óbudai kamerák

A III. kerület a polgármesteri iroda honlapján tette közzé, hogy mostantól megint küldik a csekkeket a szabálytalankodóknak, mert továbbra sem bizonyított, hogy jogtalanul bírságolnának kameráik felvételei alapján.

F1: Egyenlítésre készül a Mercedes

A hétvégi Orosz Nagydíjon a Mercedes szeretné 2-2-re felhozni az idei győzelmi arányt, Toto Wolff szerint az egész csapatnak fáj, amikor kikapnak a Ferraritól.

Barbár Mad Max-autó a Mitsubishitől

A Top Gear felkérésére félelmetes sivatagi versenyautót épített a Mitsubishi, majd elkészítették annak civil, megvásárolható kiadását is.

Visszatért a lépcsőshátú Swift!

Bemutatkozott és három hét múlva már meg is vásárolható a Suzuki Swift szedán – igaz, nem Suzuki, nem Swift, és nem is kapható Európában.

F1: Alonso rátette a kezét az Indy-trófeára

Hétfőn az Andretti Motorsport főhadiszállásán járt Fernando Alonso.

A lakótelep közepén sikerült elakadni egy szabadidő-autóval

Újabb eset bizonyítja, hogy a szabadidő-autó nem terepjáró, főleg utcai abroncsokkal nem.

F1: Buttonnak elég lesz 10 kör!

A McLarennél nagyon bíznak a Monacóban Fernando Alonso helyére beugró Jenson Buttonban, úgy gondolják, a pályás tesztelésnek nem lett volna haszna számára.

Városban száguldozó kretének rontják a BMW-sek jó hírét

Az ilyen videók miatt romlik a bajor márka tulajdonosainak megítélése, mert ez már nem a használja-e az indexet szint. Ez közveszélyes szórakozás.

Magyarországon épít szupertöltőt a Tesla

Nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be a Tesla. Az akciónak van hazai vonatkozása is.

F1: Szocsiban talán már célba ér Alonso

A Honda a hétvégén következő Orosz Nagydíjra megbízhatósági javításokat visz, a múlt heti teszt után bizakodnak a McLarennél.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.