Az Alfával ellentétben a Lotus gondoskodott arról, hogy meglepetést okozzon a szakmai napokon részt vevőknek. Öt új koncepciómodell került elő a leplek alól.
Formába öltött elképzeléseik azt vetítik előre, hogy a gyár kilép a könnyű sportkocsi-építő szerepéből és komolyabb méretkategóriákban  is megjelennek modelljei.

Lotus Esprit Concept

James Bond egykori


céges autója 2013-ban reinkarnálódik. Addig lehet barátkozni a formával és reménykedni, hogy a szériaváltozat is megkapja a koncepcióban található motort.

A kétüléses autó egy ötliteres V8-as, kompresszoros motort kapott, melynek teljesítménye 650 lóerő. Hol van már a régi jó négyhengeres turbó?!
Százra 3,5 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig meghaladja a 320 km/h-t.

Akinek ez nem lenne elég, rendelhet az autóba fékenergia-visszanyerő rendszert (KERS), ami a fékezés során keletkező hőt alakítja energiává. Ezt lehet a későbbiekben gombnyomásra felhasználni, ha előzés közben rosszul becsülné meg a szembe jövő sebességét az Esprit sofőrje.

Lotus Elise Concept

A


z Elise visszatérését 2015-re tervezik. A koncepció nehezebb ugyan, mint az elődmodell, viszont a kétliteres, Toyotától származó motorjának teljesítménye 320 lóerő. Így nem csoda, ha 0-100-ra 4,3 másodperc alatt gyorsul.
Hatsebességes kézi, vagy kézzel is kapcsolható automata váltóval is rendelhető.

Az autó nemcsak tömegében, hanem a benne felhasznált anyagok minőségében is átlépi elődjét, ami drágábbá is teszi. Ám a gyár azok igényeit is kielégíti, akik az új Elise pozitívumai között a jó ár/érték arányt keresik, mert ígérnek egy olcsóbb változatot is az autóból.

Lotus Elan Concept

A Párizsban bemutatott


modellek között ez volt a legnagyobb meglepetés. Az Esprithez hasonlóan az Elan sorozatgyártásának megkezdését 2013-ra tervezik.

A szériában kétszemélyes autóba rendelhető két hátsó ülés, ám nehezen hihető, hogy oda élő embert be lehet majd tuszkolni.
Pedig ott is élvezetes lehet a négyliteres, kompresszoros V6-os Toyota motor által nyújtott 450 lóerős teljesítményének kihasználása.
Az autó menetteljesítményei csaknem azonosak az Espritével. A százas sprintet az Elan is 3,5 másodperc alatt futja, ám végsebessége “csak” 308 km/h. KERS ebbe a modellbe is rendelhető.

Lotus Elite Concept

Az Elite hagyta

Lotus Elite Concept


maga mögött leginkább a Lotus hagyományait. Utastere négyszemélyes, tömege pedig meghaladja az 1,6 tonnát. Nem csoda, lehajtható keménytetővel rendelkezik.

A nagy tömegtől kár megijedni, az Espritben megismert motor dolgozik benne, ez esetben 611 lóerős teljesítménnyel. Négy másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége 300 km/h fölötti. A rázós helyzetekből, vagy helyzetekbe itt is a KERS segítheti a sofőrt.
Az első tengely mögé szerelt motor jó hatással van a súlyelosztásra, ami  kanyarvételi tulajdonságokat ígér.
Megjelenését 2010-re tervezik.

Lotus Eterne Hybrid Sedan

Az idei Párizsi


Autószalon hemzseg az elektromos és a hibrid autóktól. Meglepetésre a Lotus is bemutatta a sajátját, ám érdekes módon ezzel a legnagyobbak között kíván híveket szerezni. A négyajtós Eterne a Porsche Panamera, vagy az Audi A7 Sportback ellenfele lehet.

Az Esprit motorjával az Elite menetteljesítményeit hozza. Érdekes, hogy a hibrid hajtáslánc az opciós listán szerepel. Az autó kérhető két- és négykerék-hajtással is.
Erre a modellre is várhatunk még öt évet, tehát ráérünk még a spórolással.

Videón a Lotus bemutatója: