A kisebbik e-tron

A kisebbik e-tron


Újabb e-tron tanulmányt készített az Audi. A kiszivárgott hírek szerint a legújabb villanyautó lényegében nem más, mint a 2010 januárjában a Detroiti Autószalonon bemutatott koncepció nyitott tetős változata.

Ennek megfelelően a technika is hasonló lehet. A villanymotorok anno a hátsó kerekeknél kaptak helyet. A két motor együttesen 204 lóerőt, ugyanakkor bődületes, 2650 Nm nyomatékot produkált.
 
A kisebbik e-tron 5,9 másodperc alatt gyorsult 100 km/órára, végsebességét 200 km/órában maximalizálták. Egyetlen feltöltéssel 250 kilométeres távot képes megtenni. Tömege villanyautós szemmel alacsonynak tekinthető, 1350 kilogramm.

Villanyautó az R8-ból

Villanyautó az R8-ból


Az Audi többfelé indult el, hiszen e-tron néven többféle modellt jegyeznek. Elsőként az R8-ból átalakított modell jelent meg, majd jött a fenti modell zárt változata, végül pedig az A1-ből készült villanyautó.

Az is biztos, hogy az e-tron sorozatgyártásba kerül, ezt már megerősítette az Audi, de hogy az R8-féle vagy a kisebb lesz az első villanyautó, még nem tudni. Az viszont tény, hogy nyáron már hagyományos karosszériába bújtatva mutatta meg a villany R8-ast a német gyár.

A kisebb e-tron sem lesz egyke, hanem egy új sportkocsi család tagja, belső égésű motorral is elkészül. A most R4-nek hívott kocsi várhatóan 2011-ben a Frankfurti Autószalonon mutatkozhat majd be és 2012 elején kerül piacra. A neve azonban még bizonytalan, hiszen lehetnek jogi problémák, a Renault korábbi ilyen nevű autója miatt.