Ahogy az várható volt, az új Astrából is készül háromajtós kivitel. Az Opel GTC október elején, a Párizsi Autószalonon áll a nagyközönség elé, egyelőre tanulmányautóként. Állítólag Richard Bach híres regénye, a Jonathan Livingston Segull ihlette, amelyben szerepel, hogy “és a sebesség tiszta szépség volt”.


Amellett, hogy megmaradt az ötajtósnál megismert sziluett, a háromajtóst sikerült még sportosabbra szabni. Ebben olyan apró trükkök segítenek, mint a feketére festett B oszlop és krómozott ablakkeret, amelyek együtt kihangsúlyozzák a kupés jelleget.

Ezen túlmenően a hátsó sárvédő feletti masszív ív és hatalmas első hűtőnyílás, a fekete diffúzor és a látványos kipufogók mind-mind azt sugallják: száguldásra született.

A 4,46 méteres tanulmányautón semmi igazán extra elem nincs, mehetne akár a gyártósorra. Megy is. A most látható különösen sportos elemekkel születhet meg a sorozat legsportosabb darabja, az Astra OPC, a hagyományos háromajtós modellek minden bizonnyal az ötajtóshoz jobban hasonlító lökhárítókkal készülnek majd. A GTC-hez ezúttal is kérhető majd panoráma szélvédő, amely egészen a B oszlopig fut hátra.


A tanulmányautóban 2,0 literes turbómotort találunk. Teljesítményét nem árulták el, de várhatóan az egyszerűbb modellekben 200-220, az OPC-ben pedig 260 lóerő körül lehet majd. Ezen túlmenően minden bizonnyal 1,4 és 1,6 literes szívó- és turbós benzinmotorok, valamint 1,3, 1,7 és 2,0 literes dízelmotorok sorakoznak majd az árlistán.

A tanulmányautóba hatfokozatú, manuális sebességváltó került és elektronikus differenciálzár segít a hajtott kerekek tapadásának növelésében. Nemcsak a 21 colos kerekek, de a szélesebb nyomtáv is javítja a stabilitást. Nem hiányzik ugyanakkor az utastérből szabályozható FlexRide adaptív lengéscsillapítás sem. A fogyasztáscsökkentést pedig motorleállító rendszer segíti.  
 
A háromajtós Astra egyelőre tanulmány, lesz azonban sorozatgyártású világpremier is az Opel standján Párizsban, ott mutatkozik be az Astra kombi is.