Feszesebb futómű és eltérő diffúzor

Feszesebb futómű és eltérő diffúzor


Állítólag négy újdonsággal érkezik az októberi Párizsi Autószalonra a Lotus, kettőt már biztosan láttunk, miután a brit sportkocsigyár kiadta az első információkat az Evora S-ről, illetve az Evora IPS-ről.

Az Evora S első számú különlegessége, hogy a hagyományos Evorához képest jóval erősebb motort fejlesztettek hozzá. Megtartották a Toyotától származó 3,5 literes, V6-os motort, de kompresszort csatlakoztattak hozzá. Ennek hatására a teljesítmény 280 lóerőről 350-re növekedett. A maximális nyomaték 350 helyett 400 Nm.

Ezzel persze a sportkocsi dinamizmusa is fejlődött. 5,1 másodperc helyett már 4,8 is elég, hogy a 2+2 üléses Lotus elérje a 100-as tempót. Végsebessége 15 km/órával emelkedett, így akár 276 km/órával is száguldhat.  

A kormány mögötti fülekkel lehet kapcsolni az automatát

A kormány mögötti fülekkel lehet kapcsolni az automatát


A kissé módosított felfüggesztéssel és külsővel készülő Evora S-hez tartozik egy Sport gomb is. Ennek megnyomására megváltozik a gázpedál reakciója, a menetstabilizáló elektronika később avatkozik be, illetve a kipufogóban alkalmazott szelep nyitásával megváltozik a járgány hangja is.

Aki nem még több sportosságot, inkább több kényelmet vár az Evorától, az is megkapja a magáét az IPS (Intelligent Precision Shift) opció bemutatásával. Ez nem más, mint egy automata váltó. A 280 lóerős Evorához kérhető alkatrész kapcsolgathat önállóan, de a kormány mögötti fülekkel a vezető is válthat.

Tekintve, hogy a Lotus rég nem gyártott automata váltós kocsit, nagy reményeket fűz a vezetés hozzá olyan piacokon, mint az USA, ahol nagy igény van erre a kiegészítőre.