2010.10.03. 07:00

Szöveg: Lőrincz Károly

Kép: szintén

4 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Mercedes CLS premier

Öt méterre négy utas

Kulcsszavak: Párizsi Autószalon, bemutato, Mercedes CLS
hirdetés


Az autógyárak

előszeretettel jelentik be úgy új típusaikat, hogy az új kategóriát teremt. A Mercedes azon kevesek egyike, ami határozottan állíthatja magáról e tényt. A 2004-ben megjelent CLS-sel alkották meg az újkori négyajtós kupét.

Persze a pöffeszkedés netovábbja egy akkora négyszemélyes autó, amiben gond nélkül eléldegélhetne egy tíztagú kínai család, ám az elmúlt hat esztendő igazolta az ötlet létjogosultságát.
170 000 példányt értékesítettek belőle és követői is akadtak: a Volkswagen Passat CC és az Audi A7.

A folytatás
A kasszasikert hozó filmek mintájára a Mercedes is elkészítette a CLS folytatását, amit a Párizsi Autószalonon mutatott be. Az E-osztály padlólemezére épülő friss modellről nem kaptunk a méreteire vonatkozó adatokat. Az azonban ránézésre megállapítható, hogy az elődnél hosszabb és szélesebb autóval van dolgunk.
A nagyobb tengelytáv a gyár szerint jó hatással van a hátsó lábtér méretére, ám a magas emberek továbbra sem álmodhatnak nagy kényelemről. Nem is az ülés esett rosszul, hanem kikászálódni az autóból.
Az E-osztályos rokonság a műszerfalról is visszaköszön, de a CLS több krómdíszítést kapott.

Spórolnak a Mercinél is

Pontos információk
A CLS250 CDI átlagfogyasztása 5,3 l/100km

a motorváltozatokról sem állnak rendelkezésünkre, ám az bizonyos, hogy a környezet védelme mostanság a Mercedes PR-jében is az elsődleges szempontok között szerepel. Így nem meglepő, hogy a CLS alacsony szén-dioxid-kibocsátását a stop-start automatika is segíti.

A kifutó 5,4 literes benzines blokkot egy ikerturbóval ellátott 4,7 literes váltja, amely 12 százalékkal nagyobb teljesítményt ad el.
Jelenleg kétféle dízelmotorról tudunk, amely a CLS orrába kerülhet. A legújabb 3 literes V6-os, 231 lóerővel és a 250 CDI, a 2,1 literes ikerturbós négyhengeres.
Bármelyik motort válasszuk is, a váltást egy hétsebességes automata egységre hagyhatjuk.

CLS kombi?

Úgy tűnik, hogy a CLS a jövőben egy modellcsalád neve lehet. Idén áprilisban Pekingben bemutattak egy kombi koncepcióautót, amely a négyajtós filozófiáját vitte tovább, ezért nem túlzás kombi-kupéként említeni.



A jelek szerint a koncepció jövő év végére kerülhet sorozatgyártásra alkalmas formába. A négyajtós változathoz hasonlóan a kombi sem a Mercedes klasszikus konzervatív piacát, hanem inkább a sportos életérzésű vásárlókat célozza meg.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

4 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 4, összesen: 4)

Zsoltitól1vélemény - 2010.10.05   23:08

tetszik. szép.
de személy szerint az előző nagyságrendekkel jobban tetszett.
aztán megeshet, h idővel megszokom(bár ez akkor már nem jól indul)és jobban fog tetszeni. de az első kapásból megfogott,minden részlete.

vikt - 2010.10.03   22:17

Nagyon hasonlít az eleje az SLS-re !
Nekem tetszik a formája, de az nem hogy nincs hátul elég hely egy ekkora autóban...

Giorgio Armani - 2010.10.03   11:49

nos az igazat megvalva,az elözö változat sokkal,sokkal jobban tetszettnekem.az lázba hozott mikor láttam,de ez valahogy nem..........

zoldfulu2000 - 2010.10.03   09:19

Felejtsük már el ezt ostoba maszlagot. Az előd egy nagyon stílusos limó volt. Ennyi 4 ajtós kupét egyedül a mazda kínál...

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

A törpeautók értelme

450-500 ezer a beugró egy már megbízható, jól működő öregecskedő mopedautóhoz

Bár tesztre hoztam el a picike műanyag-félautót, a forgalmazóval folytatott beszélgetés után rájöttem: ez a téma nem arról szól, hogy egy mopedautó mennyire ...

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szoros csata a Görörg-ralin Renault sportkocsi 400 lóerővel Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali
Videó: Elindult a Görög-rali Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó