2008.10.02. 08:35

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Kis autóval bővít az Audi

hirdetés


A Volkswagen-csoport úgy döntött nem várja meg, a Párizsi Autószalon mai nyitónapját, világújdonságait már tegnap este leleplezte. A hatalmas felhajtáshoz egy külön épületet alakítottak ki, Párizs külvárosában, ahova egy laza 20 perces vonatozással érkeztünk. Koktélok és édességnek látszó sós falatkák után sorra kerültek az autók is.


A hagyományos pavilonépület belsejében, egy kisebb stadiont alakítottak ki, ahol az újságírók, a vendégek körben a lelátókon kaptak helyet, míg az események lent a küzdőtéren zajlottak. A porondmester sorra szólította a cégcsoport márkáinak újdonságait és vezetőit, akik röviden bemutatták az újdonságaikat.

Lássuk mit is vonultatott fel Európa legnagyobb autógyártója. Az újdonságokat két csokorba szedtük, a másik csoportról ITT olvashat.

Videó a 12 újdonságról



AUDI:

Bár az Audi A4 sportváltozata, az S4 illetve az átlagosan 3,99 liter gázolajjal működő A4 TDI e koncepció is itt volt látható elsőként, de sokkal érdekesebb, az A1 Sportback concept. A 2007-ben elkészített háromajtós A1 project quattro után ezúttal egy ötajtós tanulmány mutatja meg, milyen is lesz a hamarosan érkező legkisebb Audi.

A csupán 3,99 méter hosszú A1-ben hibridmotor dolgozik. A 150 lóerős 1,4-es turbómotor mellé a sebességváltóba egy 27 lóerős, ugyanakkor 150 Nm nyomatékkal bíró villanymotor kerül. 100 kilométert képes tisztán villanyüzemben is megtenni a kocsid, de vegyes használatban is megelégszik 3,9 liter benzinnel. 0-ról 100-ra 7,9 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 200 km/óra.

Most még négy ülés szerepel benne, de ha a széria is elkészül, abban valószínűbb egy hátsó pad.


Az Audi A1 koncepció képekben

SEAT:

Az egy kaptafára készülő modelljei mellé a SEAT egy hagyományos limuzint is csatasorba állít. Elkészült az Exeo, amely lényegében az előző Audi A4 átfazonírozásával készült. Ez persze nem feltétlenül hátrány, hiszen az most is elegáns, amikor pedig beültünk kifejezetten prémiumhatású belsőben találtuk magunkat. Az Exeo három benzines (102-200 LE) és három közös-nyomócsöves dízelmotorral (120-170 LE) kerül forgalomba, melyek közül csak a 22 ezer eurós (5,3 millió Ft)  ártól megvásárolható 1,6-os nem kap turbót.

Nem hiányzott a SEAT prezentációjából az új Ibiza Cupra sem, amelyről továbbra sem sikerült kiderítenünk, hogy milyen motor is van benne. Az első angol sajtóanyag szerint twinturbo, a spanyol szerint biturbo, míg a most kapott közlemény szerint twincharger. A lényeg persze, hogy 180 lóerős.


A SEAT Exeo képekben

©KODA:

2009-re megújult a ©koda legnépszerűbb modellje az Octavia. Az ötajtós és kombi karosszériával készülő kocsi a Superbre jobban hasonlító orr résszel folytatja pályafutását. Ám nemcsak ez első lámpák, de a hátsók illetve a hűtőmaszk és a lökhárítók is megváltoztak. Az új ködlámpák kanyarfényszóróként is üzemelnek.

Belül elsősorban az átformázott ülések, az új hifi és navigációs rendszer esetleg a korábbitól eltérő klíma vezérlő tűnhet fel, de nekünk leginkább az új kormány krómbetétje jön be, amely a ©koda  jelvénnyel és a műszerfal óráival egy vigyorgó arcot formáz.

Összesen 6 motorral készül az új Octavia, ezek közül kettő dízel, több változat automata váltóval is elérhető. A leginkább figyelemre méltó az 1,4-es turbómotor (120 LE), amely párosítható a 7 fokozatú DSG váltóval is, de van 1,4-es és 1,6-os szívómotor illetve 1,8 turbó is. A dízelek az ismert 1,9 és 2,0 TDI-k.


Az új Skoda Octavia képekben

Az újdonságokat két csokorba szedtük, a másik csoportról ITT olvashat.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

A törpeautók értelme

450-500 ezer a beugró egy már megbízható, jól működő öregecskedő mopedautóhoz

Bár tesztre hoztam el a picike műanyag-félautót, a forgalmazóval folytatott beszélgetés után rájöttem: ez a téma nem arról szól, hogy egy mopedautó mennyire ...

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szoros csata a Görörg-ralin Renault sportkocsi 400 lóerővel Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali
Videó: Elindult a Görög-rali Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó