2010.10.01. 15:45

Szöveg: Horváth Zsolt

Kép: Szabó-Jilek Ádám és Lőrincz Károly

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Kész a legtakarékosabb Ford Mondeo

Kulcsszavak: C-Max, zöld, hibrid, Mondeo, Ford
hirdetés


Párizsban a Ford kiállította a közeljövő új hibrid modelljének technikáját. A Ford célja ugyanis, hogy 2012-ben az amerikai piacon és 2013-ban az európai piacon öt hibrid, plug-in hibrid és elektromos hajtású modellt forgalmazzon.

Az első modell a 2011-től elérhető elektromos Transit Connect, amelyet pár napja Hannoverben mutattak be. 2012-től kapható az elektromos új Focus, amelynek prototípusát tavaly már láttuk. 2013-ra készül el az új C-Max kétfajta hibrid változata, majd azt követően még egy modell, vélhetően a Mondeo hibrid is megérkezik a márkakereskedésekbe.

Most Párizsban a C-Max hibrid változatát mutatták be, vagyis pontosabban azt, ami a karosszéria alatt lapul. A Ford-hibridben nagy hatékonyságú, Atkinson ciklusú motor, nagyfeszültségű villanymotor-generátor és lítiumion akkumulátor alkot rendszert. A két motor párhuzamos, azaz a villanymotor a benzinessel együtt vagy külön-külön is működhet. Kis terhelés mellett a villanymotor önmagában is képes mozgatni a kocsit, magasabb sebességnél pedig besegít.

Jelenleg az Amerikában kapható Fusion Hybrid 75 km/órás sebességig képes villanyautóként üzemelni, a C-Max esetében ennél is gyorsabb tempó a cél. Ezek a járművek hétköznapi felhasználás mellett sokkal inkább bővített hatótávolságú villanyautóknak tekinthetők már, mint hagyományos hibridnek.

Egyes felmérések szerint 2010 és 2012 között várhatóan megduplázódik az európai hibridértékesítés volumene, 2020-ra a hibridek értékesítése elérheti az évi 6 milliós darabszámot, s a legnagyobb piac az USA, Európa és Kína lesz. Ám addig is, amíg az említett modellek megjelennek a kereskedésekben, addig sem mindegy, mennyit fogyaszt az autó.



Ezért a megújult Mondeóból és a Kából is készül takarékos variáns, ezek bemutatójára is a Párizsi Autószalonon került sor.

Az új, második generációs Mondeo ECOnetic modellben az 1,6 literes dízelmotor különlegesen hangolt, 109 lóerős változata működik. A motorhoz 6 fokozatú váltó csatlakozik, amelynek nemcsak végáttétele hosszabb a többi Mondeóéhoz képest, hanem minden sebességfokozat más hangolású.

A modell takarékosságának egyik kulcsa a szériában beszerelt start-stop rendszer, ami a vegyes vezetési ciklusban öt százalékkal csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és a CO2-kibocsátást. Városi környezetben, ahol gyakoriak a megállások, a megtakarítás mértéke akár 10 százalék is lehet.

A Mondeo ECOnetic modellhez különleges aerodinamikai csomag tartozik, amelynek része az alacsonyabb hasmagasság és a kis gördülési ellenállású gumiabroncsok is, ugyanakkor aktív hűtőrácselzáró rendszerrel is rendelkezik, amely csak szükség esetén enged levegőt a hűtőkhöz, ezzel is csökkentve a légellenállást. Nem hiányzik az energia-visszanyerő fékrendszer sem, ugyanakkor a műszerfalon kijelzett ideális fokozat a vezetőt igyekszik takarékosságra bírni.

A változások eredményeként a Mondeo átlagfogyasztása 4,3 l/100 km, szén-dioxid-kibocsátása pedig 115 g/km. Ezzel az új ECOnetic variáns minden idők legtakarékosabb Mondeója. Az autó 2011 első negyedévében jelenik meg a márkakereskedésekben.

További újdonság, hogy 2010 novemberétől a Ford a Ka mindkét motorváltozatához alapfelszerelésként adja a start-stop rendszert. A változás mindkét motorváltozat esetében 3 százalékkal csökkenti a fogyasztást. Az 1,2 literes benzinmotor kombinált üzemanyag-fogyasztása 4,9 l/100 km, míg az 1,3 literes dízelmotor fogyasztása csupán 4,1 l/100 km.  

Az új Ka modellekbe fejlettebb akkumulátor, megerősített indítómotor és nagyobb teljesítményű generátor kerül, és itt sem hiányzik a fokozatváltásra figyelmeztető fényjelzés a műszerfalról.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

A törpeautók értelme

450-500 ezer a beugró egy már megbízható, jól működő öregecskedő mopedautóhoz

Bár tesztre hoztam el a picike műanyag-félautót, a forgalmazóval folytatott beszélgetés után rájöttem: ez a téma nem arról szól, hogy egy mopedautó mennyire ...

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szoros csata a Görörg-ralin Renault sportkocsi 400 lóerővel Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali
Videó: Elindult a Görög-rali Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó