Az új Swift, ami olyan, mint a régi, csak nagyobb a kasztnija és kisebb a motorja
A Párizsi Autószalonon leplezték le ugyanis a sorozatgyártású változatot. A modell sajtótájékoztatóját követően elkezdődött az autó kereskedelmi forgalmazása. Mától a magyar márkakereskedőknél is ott az Swift.
A 3 ajtós 1,2 benzinmotoros ESP-vel, illetve 6 légzsák + 1 térdlégzsákkal is felszerelt alapváltozat ára 3 157 000 forint. A hasonló motorizáltságú, de gazdagabb felszereltségű ötajtós változat 3 699 000 forintba kerül. Az autó 1,3-as dízelmotorral is megvásárolható.
A Suzuki egykor a Swifttel indította el globális terjeszkedését. A modellt világszerte hét üzemben gyártották, s több mint 100 országban és régióban forgalmazták. 19 országban 63 Év Atója díjat nyert el a Swift, és a Suzuki minden más modelljénél rövidebb idő alatt érte el az egymillió darabos értékesítést.
A vállalat az új modellből - amely a maximális öt csillagot kapta az Euro NCAP töréstesztjén - évi 100 ezer darab értékesítésére számít az őszi bevezetést követően.
v_holiday: bocs, kitől kérdezted még meg? Nem vágom. Kezeld a helyén azt, amit írtam. A használt autós hozzászólásodra reagáltam, de gondolom ez azért átjött, nem bonyolult összerakni. Direkt írtam a Megane-t hiszen egy kategóriával feljebb van és még így is sokkal jobb ajánlat, ebből kb. az is következik, hogy a kategóriatárs Clio hol helyezkedik el árban és szolgáltatásban, illetve garanciát illetően. Segítek: nagyon jó helyen. 2.19 mFt-ért hozható el (1.2-es), de 1.2T 100 LE-vel 2.84 mFt-ért elhozható, a garancia pedig teljesen hasonló itt is, mint a Megane esetében.
Rednorbert!
Gondolom valami fasza használtat, amit aztán jókedvűen szervizeltetsz. Én egy 8 éves S mercit ajánlok neked, ha mindenáron fosni akarod a pénzt a szervizben.
Bár tesztre hoztam el a picike műanyag-félautót, a forgalmazóval folytatott beszélgetés után rájöttem: ez a téma nem arról szól, hogy egy mopedautó mennyire ...
Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni!
A Vezess.hu stábja
Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!