Elhamarkodott ítéletek új autókról

Beleültünk, elmondjuk

hirdetés


Azt találtuk ki, hogy a csillogó, szupermodellekkel lepett százmilliós csodákat átmenetileg kizárva látóterünkből végigüljük a magyar piac számára vélhetőleg legfontosabb párizsi újdonságokat. Majd pedig megpróbáljuk első benyomásunkat nagyon röviden írásban rögzíteni.

Természetesen menetpróba híján, ezerszer áttörölgetett kiállítási autókban kapott statikus élmény alapján véleményünk nem lehet sem megalapozott, sem objektív. De a semminél több, reméljük, tényleg tudunk segíteni egy kicsit az épp új autót venni szándékozóknak. Ha van még ilyen kicsi, de annál válságosabb országunkban manapság.

Peugeot 508, középkategória, nagy cégautók mezőnye (Szörényi András)

Peugeot 508, jövő márciustól kapható. Egyebek mellett Passatok, Mondeók, Insigniák, Mazda 6-ok és persze a műszakilag testvérnek számító C5 komoly ellenfele

Várjatok meg! - üzeni az 508, amelyről már nyáron láttunk gyári fotókat, de befutni csak jövőre, tavasz elején fog. A visszafogott és elegáns autó tényleg tágas, főleg hátul szűk elődjéhez képest, de egy Subaru Legacyból vagy Mondeóból átülő munkavállalónak az 508 lábterétől nem lábad könnybe a szeme. A belső tér kivitelétől annál inkább, minőségérzetben egy C-osztály vagy a kifutó 3-as BMW nem tart előrébb, sőt.

Tetszik az 508-ban, hogy a dízel-hibrid felárát okosan kettéosztják: aki HYbrid4-et veszi, az a sima dízelre ráfizetett több ezer euró fejében rögtön négykerék-hajtásnak is örülhet, amitől máris jobb a szaldó. Legalábbis kipróbálnám az 508-ast, mielőtt szerződnék egy Superbre vagy Mazda6-ra.

Ford C-Max, kompakt egyterű (Rácz Tamás)

Ford C-Max. C4 Picassók, Zafirák, reszkessetek!

A Focus családibb változata immár hosszított verzióban és akár hét üléssel is kapható. Friss a forma kívül-belül, de a piac felforgatását nem várjuk a kocsitól. Érvényben maradnak a szokásos paradigmák: a franciák (C4 Picasso, Scénic, 3008-5008) puhább, kényelmesebb kocsik több lélekkel, de a megbízhatóság halványabb ígéretével, míg a japánok (Mazda5, Honda FR-V) kicsit keményebbek, feszesebbek. Érzésem szerint aki Zafirában, Merivában gondolkodik, az teszi a legjobban, ha megrendelés előtt azért még beül egy szalonban a hozzánk pár hónapon belül érkező Fordba.


Ford Focus, Golf-osztály (Sz.A.)

Az új Focus. Formája a Vezess közönségének nem jött be, az új Astra, a Golf sokkal kevésbé megosztó

Ha 800-900 ezer forintból kellene autót vennem, a kívánságlista éléről a Hyundai Getzet és a szívódízel Skoda Fabia Combi SDi-t is letaszítja egy rendes Focus 1,6 az első szériából. Ha ennek a pénznek az öt-hatszorosát osztanám be, akkor a Focus III már nem tuti befutó.

Kívül nekem a design sok egy kicsit, beülve pedig egy Golfhoz vagy Astrához képest a minőségérzet lehetne jobb. De főleg azért van a bögyömben, mert a Ford az első világautójának hívja: 1992-ben ugyanezt mondták a Sierrát leváltó első Mondeóról.

A Focus vadonatúj fejlesztés, új padlólemezt kapott és sok nagypályás, tényleg hightech extra rendelhető hozzá, például távolságtartó radar és 30-as tempó alatt működő, automatikus fékezés is. Az első két generáció alapján jó esély van rá, hogy a Focus az első öt kilométeren meggyőz, de jó ár kell ahhoz, hogy otthagyjak érte egy 308-ast, Golfot vagy J Astrát.

Jeep Grand Cherokee, luxusterepjárók, nagy SUV-k, gengszterautók, ahogy tetszik (R. T.)

A Grandcsirke eszmeiségében nem változott. Nagy és nem európai

Háááát... darabosabb, kicsit koreaibb lett a forma, belül meg maradt a rossz értelemben vett amerikaiság borzalmas műfával, lehetetlenül igénytelen műanyagokkal.

X5-pótléknak vészvillogóval a Nagykörúton, amerikai szürkeimportban, a BMW-ár feléért-harmadáért továbbra is megfelel, de nívóban sehol nincs az elméletben konkurens nagy német trió (Q7, X5, ML) mellett.

Renault Latitude, középkategória (Sz. A.)

Érdeklődve ügettünk át a Renault-hoz Latitude-nézőbe, mert koreai autóra épülő francia limuzin nem terem minden bokorban. A Samsung SM5 rombuszos változata elsősorban nagy: 4,89 méterével hét centivel túlnőtte a Mondeót, kicsit hosszabb az E-osztálynál is.

Renault Latitude; koreai autó, leánykori nevén Samsungnak hívták, Passat-Mondeo kategóriában száll ringbe

Tágasságán nem lepődtünk meg, szép belső terén is csak az kapja fel a fejét, aki nem látta az utóbbi két év új Renault-it, a Mégane-t vagy a Scénicet.

Nemrég egy beszélgetésen Maróthy Miklós, a Renault-importőr igazgatója elmondta, hogy a Latitude nem a Vel Satis pozícióját örökli.

Tehát ne 10-15 milliós autóra számítsunk, hanem egy jól felszerelt, erős dízel árában, úgy 8-10 millió forintban érdemes gondolkodni.

Kombi híján Nyugat-Európában alig van esélye, nálunk talán a Renault-flották részeként elkelhet pár. Értékesítése mai információink alapján jövő év elején kezdődik. 

Az új CLS mellett öregnek tűnik a régi formája

Ezzel együtt egy Passatra, Mondeóra vagy az összkerékkormányzásos Laguna GT-re be mernék fizetni a Latitude érkezése előtt is.

Mercedes CLS, felső-középkategória (R.T.)

Aki épp A7-es Audi megvásárlásán töri a fejét, talán egy picit még várjon. A CLS gyönyörű, stílusos és kényelmes.  Nem mondom, országúti tapasztalat nélkül nem is mondhatom, hogy jobb az Audinál - mely nagyjából egyetlen szóba jöhető konkurense -, de valahogy ütősebb látvány, mint az ingolstadti autó. (Részletesebb anyag az új Merciről itt.)

Hyundai ix20, kisautó, kis egyterű (Sz. A.)

Hyundai ix20, Kia Venga néven már ismerjük ikertestvérét

A Hyundai, ahogy a VW-konszern is, arra gyúr, hogy letaszítsa a Toyotát az autógyártók trónjáról. Ez még a Volkswagennek is nehéz lesz, de a kis egyterűek közötti csata rögtön a koreaiaké: magas ára miatt a Toyota nem forgalmazza itthon a szintén Párizsban bemutatott Verso-S-t, a Hyundai viszont jövő év elején hozza az ix20-at.

A Csehországban gyártott kisautó a Kia Venga közeli rokona, de mintha belül kicsit szebb volna nála. Kettéosztott hátsó ülését előre-hátra lehet tologatni attól függően, hogy a hátsó lábtér vagy inkább a csomagtartó legyen tágasabb. 77 és 125 lóerő között 2-2 benzines és dízelmotorja van, az autót jövő héten vezetjük. Az új Merivának nem ellenfél, de aki Note-ot, Roomstert, Vengát vagy Jazzt venne, az várjon rá.

Volkswagen Passat, középkategória (R. T.)

Belül kicsit egyszerű, az új francia kihívók izgalmasabbak

A látványában erősen, műszakilag alig megújult etalon középkategóriás legnagyobb csodája, hogy ha az ember - például - épp egy öl frissen tört kukoricával érkezik autója mögé, nem kell lerakni a pakkot, hogy legyen szabad keze kilincselni.

Elég egy kaszáló mozdulat a lábbal a lökhárító alatt és magától pattan fel a csomagtérfedél. Akinek ez fontos szempont a döntésben, várja meg a Passatot, aki inkább tényleg új, izgalmas formákra, beltérre vágyik, fáradjon bátran egy konkurens szalonba.

Opel Astra Sports Tourer, kompakt kombi (Sz. A.)

Nem sok ésszerűbb autó van egy alsó középkategóriás kombinál. Jó részük hátul is elég tágas, nagy a csomagterük, kényelmükre, biztonságukra nem mondhatunk egy rossz szót sem, mégsem kerülnek 8-9 millióba. Nem is értem, miért nincs a C4-ből vagy az Aurisból is kombi.

Szép, akár az ötajtós. Lelkesen ajánljuk a kategóriában, csak nehogy a rémes 1,7-es dízellel vegye valaki!

A kompakt autók 17 százaléka kombi (a legtöbb ötajtós), az Astránál azonban hagyományosan magasabb a Caravanok részesedése: négyből egy. Ez az arány nullára csökken, de csak a névváltás miatt: az átlagon felüli kombiarányt mostantól a Sports Tourer hozhatja.

Nagy, arányos és mutatós autó, szabályos alakú, maximum 1550 literes csomagtérrel, gombnyomásra lehajtható ülésekkel, osztott ülőlappal. Az előddel szemben az új Astra kombi tengelytávja nem hosszabb az ötajtósénál, de a hátsó lábtér így is elfogadható. Nem vennék kombit, amíg nem vezettem a Sports Tourert.

Chevrolet Aveo, kisautó (Sz. A.)

Ha olcsó lesz, jövő májustól érdemes lesz betérni egy Chevy-kereskedésbe Fabia, Polo, Corsa, Fiesta és ilyesmi megrendelése előtt

Az Aveo leváltásával kipörögnek az anno Daewoo-ként bemutatott, majd továbbfejlesztett autók a Chevrolet-szalonokból. A 18 (!!!) colos felniken kiállított újdonság nagy előrelépés ahhoz a sivársághoz képest, amit elődje csak a megbízható működéssel és alacsony árával tudott enyhíteni.

Még mindig szebb belül egy Polo utastere, de a különbség érezhetően csökkent. A szögletes, digitális kilométerórás műszerfal furcsa, de legalább van hely bőven: Rácz Tamással hosszában 186,5 centimétert, élősúlyban majd egy mázsát képviselünk átlagosan, mégis elfértünk egymás mögött.

Ha a Chevrolet leszoktatta a benzineseket a városi benzinzabálásról, akkor 2011. május-júniustól az eddigieknél kicsit magasabb áron is érdekes lehet az új Aveo.

Chevrolet Cruze, alsó-középkategória (kompakt, Golf osztály) (R. T.)

Szokatlan, hogy az alsó-középkategóriában négyajtósból faragjanak utólag ötöst. Jövő nyáron érkezik hozzánk

A Cruze sajátos módon először volt négyajtós és csak most lett ferdehátú változat belőle. Így már semmi akadálya, hogy nekimenjen egy ötajtós Golfnak, Astrának, Mazda 3-nak vagy bármelyik más kortárs kompaktnak.

Fullextrásan ugyan igénytelenebb egy szintén fullextrás német vagy francia konkurensnél, de az alapközeli változat műanyagai, kapcsolói, formái bőven versenyképesek az európaiakkal, a távol-keletiekkel meg pláne. És akkor még a Chevrolet barátságos árairól nem is beszéltünk. Szóval egy kellemesen agresszív, nem luxusautónak vett 4-5 milliós, ötajtós Cruze-t érdemes kipróbálni egy hasonló Astra, 308, satöbbi megrendelése előtt.

Chevrolet Orlando, kompakt egyterű (R. T.)

Családi kirándulásokra termett

Úristen, mekkora autó - így léptünk oda a Chevrolet új modelljéhez. Pedig nem, hűtötte le lelkesedésünket a márka hazai péerese. Az Orlando a Captiva alá belőtt kocsi, olcsóbb, állítólag kisebb (ezt nem tudom elhinni), fapadosabb.

A barátságosan szögletes Orlando két dízelmotorral érkezik a magyar piacra, januárban. Aki tágas, praktikus, 5+2 üléses családi kocsi vásárlását fontolgatja épp, és nincsenek márkaprioritásai, szerintem várjon egy picit. Az Orlando megér egy próbát.

BMW X3, SUV, hobbiterepjáró (R. T.)

Az új X3. Olyan, mint a régi, csak szebb

Ezt a kocsit három félmondattal el lehet intézni. Ugyanolyan belül, mint a többi BMW. Kívül kicsit szebb, kicsit fantáziátlanabb, mint a Bangle-éra autói. Minőségileg pedig kifogástalannak tűnik.

Nem hinném, hogy van ember, aki komolyan végigüli a GLK Mercit, a Q5-ös Audit és az X3-ast, mielőtt megveszi valamelyiket. Ezeket a kocsikat az embléma alapján választják a vevők. Így hát csak annyit mondok: ez az új BMW-modell is tud mindent, ami miatt a márkát szeretni szokták.

Tehát akinek kell az új modell presztízse, várjon rá, aki csak egy jó BMW-t akar, megveheti olcsóbban a kifutó X3-ast, és semmivel se lesz rosszabb dolga benne.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

31 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 31)

nagylaci1970 - 2010.10.06   09:52

j

nagylaci1970 - 2010.10.06   09:52

apaarpi: az S40/V50-t is épp a motorválaszték (na meg a presztízs) miatt rakták az ugyanakkora Focus felé fél kategóriával, hiszen a svédek nem álltak meg a közös 1.6-2.0 PSA-Ford dízeleknél, lásd D5.

apaarpi - 2010.10.06   09:43

5

apaarpi - 2010.10.06   09:43

Nagylaci: igen, az első széria idejében még kisebb volt az átlag középkategóriás, ráadásul annak a testvére nem a Focus, hanem a Mitsu Carisma volt, ami alatt ott volt a Lancer alsóközepesnek.

Amit még meg akartam említeni a pozicionálás témában: a bemutatókon elhangzottak mellett leginkább még a motorválaszték jelzi, hogy hova szánják a modellt.

nagylaci1970 - 2010.10.06   09:33

j

További 26 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

A törpeautók értelme

450-500 ezer a beugró egy már megbízható, jól működő öregecskedő mopedautóhoz

Bár tesztre hoztam el a picike műanyag-félautót, a forgalmazóval folytatott beszélgetés után rájöttem: ez a téma nem arról szól, hogy egy mopedautó mennyire ...

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szoros csata a Görörg-ralin Renault sportkocsi 400 lóerővel Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali
Videó: Elindult a Görög-rali Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó