2006.10.09. 07:55

Szöveg: Szörényi András

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Autó jogsi nélkül

Kulcsszavak: Ligier


Jó nő, nem jókor

Szinte semmit nem véd a műanyaghéj és az aluváz

Kíváncsi az autóinkra? - érdeklődik egy egészen jó csaj a Ligier standján a Párizsi Autószalonon. Nem a legjobbkor kérdezi, ugyanis a csomagtartóban fekszem, de kikászálódom, összekaparom maradék méltóságomat, és kérdezek tőle gyorsan pár okosat, hogy időt nyerjek.

Magyar autósként elég furcsák nekem a törpegépek, melyek amúgy egy másodvonalbeli csarnokban kaptak helyet a Párizsi Autókiállításon. Ám a hölgy nagyon meggyőző, szerinte ezek pompás autók, és már fiatalok is veszik őket, mint ő vagy én. Gyári adatok szerint 3,5 literrel elgurulnak, biztonságosabbak a kétkerekűeknél és ennél kisebb helyre csak egy kismotort lehet letenni.

Ennyiért Astra is van

Vevőinknek pénze van, csak jogsija nincs!

Ő már öt éve jár a sajátjával, többen már több mint 100 000 km-t megtettek az általuk tulajdonolt példánnyal. A lány tényleg kedves, ezért fel sem veszem, hogy nem tudja, mennyit fogyaszt az övé. Trés peux - böki ki végül, tehát nagyon keveset.

Aztán rátérünk a nehezére, a lány bájosan elcsicsergi a 10-14 000 eurós árakat. Horváth Zsolt, aki mindig józan paraszti ésszel viszonyul a világ történéseihez, rám néz két fotó között: hülyék ezek a franciák, hogy Fabia-árban vesznek egy ilyet? Kitör belőlünk, hogy mérnemegyswiftennyipénzért, vagy legalább egy Micra, ha lányos autó kell.

Pénz van, jogsi nincs


Kicsit arrébb, az Aixam standján magyarázzák el, hogy aki ilyen autóval jár, annak pénze van, csak jogosítványa nincs. Még mindig nem értem: miért nem szerez valaki jogsit, mint az összes többi ember?

Azért nem, mert nem akar, vagy nincs rá szüksége a gyártók szerint. Törpeautókat sokáig vidéken élő és idős emberek vettek, akik nem mennek metropoliszokba egy ilyen műanyagkupaccal. Pár kilométeres utakra van szükségük valamire, amin nem kell egyensúlyozni, nem esik bele az eső és vezetése nem bonyolultabb egy gumicsizmáénál.

Kéz a kézben a hipermarketekkel

Tengerparti üdülőparkok vesznek 4x4-es villanyautót

Időnként megözvegyült nénik járnak ennyire kis kocsival, akik helyett férjük vezetett és ősz fejjel már nem gyötrik magukat vezetni tanulással. Odakint is elnéptelenednek a falvak, a helyi kis boltok csődbe mennek, a Carrefour, az Intermarché és az itthon is terpeszkedő áruházláncok meg kaszálnak.

Autó nélkül egy sima bevásárlás is gond lenne a koros falusi vevőréteg számára. A célcsoportba tartoznak azok is, akiknek bevonták a jogosítványát, de nem megoldás nekik a tömegközlekedés.

Biztonságos? Nem.

A prospektusokban csak az Aixam csinál propagandát az autóival 1988 óta végrehajtott töréstesztnek, de konkrét terhelési értékeket persze nem ad meg. Engem a nők helyében a "bőrgyógyászatilag tesztelt" kenceficékben sem az érdekelne, hogy tesztelték, hanem az eredmény. Pl. nem nő-e rackabundám az önbarnítókrémtől. A törpeautók biztonsága sajnos katasztrofális. Az ADAC autóklub töréstesztjén egy Twingóval simán agyonzúztak egy törpeautót, amely szánalmas védelmet nyújtott csak vezetőjének.

100 km 1 euróért: villanymotoros mikroautók és hazai forgalomba helyezésük a következő oldalon.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Kínai autó veri a Golfot és a Focust

Elkészültek a tavalyi autóeladási statisztikák, így azt is tudjuk, mely típusok voltak tavaly a legkelendőbbek világszerte. A tízes toplista tele van meglepetésekkel, az egyik például, hogy az európai number one, a Golf, csak a tizedik helyre futott be

Elkészültek a tavalyi autóeladási statisztikák, így azt is tudjuk, mely típusok voltak tavaly a legkelendőbbek világszerte. A tízes toplista tele van ...

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Őrülten vicces Chevrolet reklám F1: Megérkezett a GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 F1: Videón az új Red Bull F1: Beszürkült az új Sauber Jaguar XF: Szerencsére nem német, sajnos Nissan Juke-R Dubai
Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00 Vezess Futam - Tatár Csilla

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó