Megnéztük Párizsban a BMW első egyterűjét, amely elsőkerék-hajtásával és a hibridhajtásban bevetett háromhengeres motorral is nagyon eltér attól, amit a BMW-től megszoktunk.
Sebastien Loebnél nincs sikeresebb raliversenyző, de más motorsportokban sem volt, aki sorozatban kilenc világbajnokságot nyert volna. Számokban a francia karrierje.
Könnyű és kompakt autó maradt a Toyota Auris, padlólemeze is a régi, mégis merőben más jellegű autó, mint az első generáció. Az Aurist Párizsban néztük meg közelebbről.
Minden autókiállítás más egy kicsit, de a párizsinak van egy külön pikantériája. Az egyik pavilonban - nevezetesen a nyolcasban - minden évben különlegességeket állítanak ki, többnyire veteránautókat. Idén az autóreklám volt a fő téma - de persze nem maradtak el az autók sem. Mint például ez a Mercedes SL 280-as 1969-ből.
Míg Budapest azzal tököl, hány literes lehet a taxik csomagtartója, Párizsban már automata rendszerben kártyával bérelhetünk az utcán kis négyszemélyes villanyautót.
A Kia az alapokról építette újra a Carenst, amely elődjénél ugyan karcsúbb és alacsonyabb is, de a kényelmesebb belső miatt a tengelytávja hosszabb lett.
Az új Logan már nem az a csúnyácska, elnagyolt formájú, látványosan olcsó autó, ami volt. Legalábbis kívülről.
A technikai alapot a GT Speed jelenti, tehát V12 elől, hajtás hátul, és ez így önmagában elég, hogy az izgalom gombóca megjelenjen az autórajongók torkában.
A 2012-es Párizsi Autószalonon sem hagyhattuk ki az alternatív hajtású járművek strandját. De 2014-ben szerintem már kihagyhatjuk.
Tíz éve járunk nemzetközi autószalonokra, de teljes kínálatú autómárkától még sosem láttam hasonlót: az Opel standján egyetlen típus van kint a sajtónapokon. Egy, de nem egyféle.
Legalább tízezer újságíró tudósít a nagy európai autószalonokról, legyenek akár Genfben, Frankfurtban vagy Párizsban. Nemrég a francia elnök tett hatásos látogatást a kiállításon.
Ugyanolyan visszafogott, de erősebb és gyorsabb elődjénél az új Volkswagen Golf GTI. A hagyományos modellekkel szemben a sportváltozat egyelőre tanulmány.
Alig megújult külső alatt jelentősen átalakított hajtáslánc várja a Honda CR-Z jövőbeni vásárlóit. A hibrid sportkocsi sportosabb, mint korábban.
V40-es Volvók uralják a svéd standot a Párizsi Autószalonon. Itt debütált a Cross Country és az R-Design kivitel.
Több európai gyártó is megjelent Párizsban olyan olcsónak, tartósnak, rossz utakon is használhatónak szánt modellel, ami a magyar piacon is érdekes lehet. Összehasonlítottuk őket.
Megmutatta az Audi, milyennek képzeljük a következő generációs Q modelljeit. A Párizsban kiállított crosslane coupé szerint az új szabadidő-autók szögletesebb formát kapnak, műanyag alapra épülnek, miközben nagyon kevés üzemanyaggal beérik.
A Hyundai vissza akar térni a rali-világbajnokságba, a Párizsi Autószalonon már be is mutatta az új i20-on alapuló raliautóját. Talán már jövőre versenyeznek.
Tegnap este a metróban bolyongás és térképre kerülést követően a Peugeot előzetesével kezdtük a munkanapot, és ma sem pihenünk. Hírek, Párizsból.
Bár a szöveges összefoglaló már megjelent az oldalon, most már videón is meg tudjuk mutatni a VW-csoport tegnap este bemutatott újdonságait. Hason csúszó férfiak, varázsgömböt eregető hölgyek, és persze füst, lézer, stroboszkóp minden mennyiségben.
Megtaláltuk az Autókiállítás legfigyelemreméltóbb hölgyét. Sajnos még lábujjhegyen sem érjük el.
| Benzin: | 409.0 | ![]() |
Dízel: | 410.0 | ![]() |
Ez csapda! Egy Toyota sosem romlik el - sulykolta a Toyota marketinggépezete a tévéreklámokban. Bár a valóság kicsit más, az E12-es Corolla ajánlható ...
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
autó karbantartás szakértőTanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|