2010.02.10. 19:00

Szöveg: Kálmán Lilla és Schianszky-Szmolinka Viktor

Kép: szintén

Oszd meg ezt a cikket:

Megnéztük Raikkönen első WRC-s versenyét

Arctic Lapland Rally 2010

Kulcsszavak: rali, Raikkönen
Az északi sarkkörön fekvő Rovaniemiben és környékén rendezték a 45. Lapland Ralit. A város egyébként Helsinki után a második legtöbb vendégéjszakával rendelkező helység egész Finnországban. A Lapland Rali a finn bajnokság nyitó futama, nagy érdeklődés övezte a finn közvélemény és média részéről.




Räikkönen először WRC-ben
A vezess.hu alkalmi tudósítói megnézték a Forma-1-es Ferrarit ralis Citroënre váltó Kimi Räikkönen hogyan alkalmazkodik új járgányához. A finn eredményéről már írtunk ITT, most olvassanak madárlátta élménybeszámolót önkéntes riportereinktől a verseny körítéséről!

A verseny háromnapos volt (január 28-30); az első nap egy délutáni, sötétbe nyúló teszt volt Vennivaaranál, melyen rajtszám szerint indulva az összes versenyző részt vett. Az első tényleges versenynap 29-én volt, a mezőny Rovaniemi központjában fekvő Lordi Square-ről indult.

Hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy lássák az elrajtoló versenyzőket. Ez csak egy jelképes start volt, mivel a tényleges időmérés csak a pályák elején vette kezdetét. Ez után az autók a kijelölt pályához a város közútjain át mentek. Érdekes volt látni, hogy Kimi Räikkönen feltűnik a visszapillantó tükörben, indexel és megelőz bennünket.



A verseny központja Mantyvaara mellett volt, egy lóversenypályán, ami a hozzá tartozó erdős szakasszal együtt 11,27 km volt az első napon. Ez a szakasz volt a nézők számára a leglátványosabb, mivel az ovális pályán hosszabb ideig láthatóak voltak az autók, nemcsak egy kanyar, vagy egy rövid szakasz erejéig. Valamint itt lehetett csak fedett, meleg helyről szemlélni az eseményeket.

Itt zajlott az első, a hatodik és a kilencedik szakasz is, az utóbbi kettőn csak 3,7 km volt a táv. Ezen a helyen, a lóversenypálya tribünje mögött volt felépítve a szervizpark is a csapatok sátraival. A nagyobb csapatoknak, mint például Citroen Junior Teamnek és Tommi Mäkinen Racingnek fűtött, zárt sátra volt. A többi csapat szinte a szabad ég alatt végezte a szervizelést, dacolva az időjárás viszontagságaival.



A verseny jelentős része sötétben zajlott a rövid nappalok miatt. A pilóták keményen küzdöttek a havas, jeges pályával, emiatt sok kicsúszás történt; ilyenkor a közönség segítségére volt szükség. A szervezés kitűnő volt; rengetegen dolgoztak a verseny biztonságos lebonyolítása érdekében. Minden ki volt táblázva, plakátozva, a rendezőség valamennyi tagja a parkolóőrtől kezdve a biztonsági emberekig beszélt angolul és nagyon segítőkészek voltak.



Pontosan és gördülékenyen zajlott minden. A többi szakasz mind Rovaniemin kívül zajlott, 20-60 km-re a városközponttól. Általában az erdőkben száguldoztak, de minden pályán volt kijelölt hely a nézők és média számára. A rendkívüli hideg és folyamatos havazás ellenére nagyon sok érdeklődő gyűlt össze minden szakaszon, érezhető volt, hogy Finnországban a rali nemzeti sport.

Minden korosztály képviseltette magát, a pici gyerekektől a legidősebbekig. Valamennyi kijelölt helyen gondoskodtak a szervezők a didergő nézők felmelegítéséről; kávét, makkarát (finn kolbászféle) kínáltak. Ráadásul száraz fahasábokat is árultak, így mindenki tüzet rakhatott melegedni.

A parc fermé Rovaniemi legnagyobb bevásárlóközpontjának parkolóházában volt. Az utolsó este a belváros összes szórakozóhelyén buli volt, a versenyzők és a szerelők részvételével. Mi a Doris Klubban tesztelgettük a finn italokat; idővel Kimi Räikkönen, Dani Sordo és Tommi Mäkinen is feltűnt baráti társaságukkal. Elég emelkedett hangulatban telt az este, a helyiek nem cáfoltak rá a finnekkel kapcsolatos sztereotípiákra.



Persze mi magyarok is kitettünk magunkért, nem szerettünk volna kilógni a sorból, a finn csapolt sört viszont nem ajánljuk senkinek. Azt is többször bebizonyították, hogy semmi sem igaz a hideg finnek zárkózottságáról és barátságtalanságáról szóló pletykákból.

Kivétel nélkül mindenki mindenhol kedves és közvetlen volt, főleg mikor kiderült, hogy magyarok vagyunk. Hisz a finnek 60%-a legalább egyszer már járt nálunk. Mind a versenyről, mind az országról csak pozitívan tudunk nyilatkozni és már biztos, hogy amint alkalom adódik, visszatérünk.

SZPONZORÁLT HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
 

Adatok, tesztek, F1, autópiac a vezess.hu-n!

Mennyit megy?

Válaszd ki a kedvenc márkád:

A vezess katalógusa 25 évre visszamenőleg mindent tud az autókról!

Melyik autóról akarod megtudni az igazat?


Tesztek új és használt autókról!

F1 fan vagy?

Válaszd ki kedvenc csapatodat:

Győzelmek és kudarcok, gépek és emberek. Tovább a Forma-1-re

Autót vennél?

Írd be, mennyit adnál érte:

 Ft
+/- 10%

Eladó autók között böngészhetsz!

Eladnád az autódat?

Írd be, mennyit akarsz kapni érte:

 Ft

Nem tudod, mennyit érhet az autód?
Nézz körül az Autókeresőn!

Megbüntettek, de csak tízezerre

Helyszíni bírsággal a közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése tízezer forintba került, feljelentéssel harmincezer lenne. Vagy inkább ötven?

Jobbra kanyarodó sávból szabálytalanul elkanyarodtam balra. Tízezer forint lett a vége, meg egy olyan beszélgetés a rendőrrel, aminek nyilvánosan vonom ...

Szavazás

Az Ön tapasztalatai szerint a közlekedési rendőrök:

Az Ön tapasztalatai szerint a közlekedési rendőrök:

A VEZESS.HU SZAKÉRTŐIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértő

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Orgoványi Krisztián
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.
    e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu