Unokaöcsém megszületése mellett az elmúlt hónapok másik egy új jövevényről is szólnak. Az új jövevény pedig a nemrég debütált Mini Clubman. Egyetlen nővéremék háztartásában eddig is szolgált egy Mini, amely mostanra 2.5 éves lett, így megadatott az a lehetőség, hogy egy ráncfelvarrás előtti, azaz "régi" Minit hasonlíthatok a legújabbhoz.
A dolog pikantériája, hogy mindkettőben ugyanaz a motor, azaz a Cooper 120 lovas, egy-hatos benzinese és ugyanaz a váltómű, azaz a hatgangos automata dolgozik. De van-e a kettő között különbség?
Kezdjük az összevetést a motornál, váltónál: Cooper S-t még nem vezettem, de az embernek olyan érzése van a "hagyományos" Cooperben, hogy ez a kihegyezéstől mentes 1.6-os is bőven elegendő. Ugyanis ez az autó tényleg az unalomig ismételt kanyarvadászatról, városi cikázásról, országúti dodzsemezésről szól. A profi tesztelők által többszörösen favoritnak kikiáltott autó ezen tulajdonságát tehát maximálisan el lehet ismerni. A kérdés, hogy az autózás csak magából az autóvezetésből áll-e? Erről majd később.
Tehát a motor-váltó ugyanaz. Vagy mégsem? A motor maximális teljesítőképességeit nem tettem próbára: a Clubman műszerfalán 142 km-es értéket mutatott az összkilométer számláló, tehát meglehetősen nyers még.
Viszont két nagy különbség így is megfigyelhető: a Clubman rendelkezik már a kormányon elhelyezett váltási lehetőséget szolgáló fülekkel. Emellett a Clubman-nál megfigyelhető, hogy a tervezők jobban odafigyeltek az akusztikai élményre, ugyanis sportosabb használatkor, felmelegedett állapotban sokkal szebben szól az újdonság. Különösen kellemes a pörgetések utáni elkapcsoláskor és a fordulatra visszaváltáskor megjelenő visszahörgés, amely a "régiben" nem adatik meg.
Ebben viszont így jobban érvényesülhet a Harman Kardon által kifejlesztett hifiegység, amely a zeneszerető családtagjaim számára nagyobb élmény, mint amilyen a Clubman-ben van: a ráncfelvarrással eltűnt a Harman Kardon opció, így be kellett érni a barnában egy kevésbé választékos egységgel.
Felszereltségüket tekintve nem nevezhető nagynak az eltérés. A pirosban bőr-szövet kárpit van a barna nappa-bőréhez képest, a "régin" 16-os alufelni van nyáron, a fotókon a 15-ös téli az új 17-esei helyett, emellett a Clubman bi-xenon fényszóróival is több a társánál. Viszont mindkettőben van panoráma tetőablak, amely méretét tekintve hasonló.
A Clubman belső mérete tökéletesen megfelel a mai megnövekedett kisautó méreteknek. Természetesen nem a gyártók általi centiméterekre és térfogat-literekre gondolok, hanem érzésre. Ebből adódik, hogy a hagyományos Mini hátul elviselhetetlenül kicsi. A forgalmijában 4 fő szerepel szállítható személyként, de szerintem ez a tipikus 2+2-es autó.
A menetkomfortot tekintve viszont én nem tudok megbékélni a keménységével. A dolog ott sántít, hogy aki az autót vezeti, azt nagyon leköti a fent említett vezetési élmény, és nem is gondol arra, hogy milyen lehet az anyósülésen vagy hátul ülni. Sok esetben ezért egy kicsit hamis kép születik az autóról: utasként ez az autó már nem olyan mókás, mint a vezetőülésen.
Eleve sarkallja az embert az autó a gázpedál vízszintesbe helyezésére, emellé jön a direkt kormányzás. Ez kiegészül a legkisebb úthibákon is pattogós futóművel, és elérkezünk oda, hogy ez bizony egy élményautó, de a mindennapi használatban már nem ilyen rózsás a helyzet.
A mindkét modellben megtalálható tempomat ellenére tehát egyik Mini sem a hosszú távú autózásokra termett, városban, országúton azonban ideális lehet:
1, a sofőrnek
2, minden olyan utasnak, aki kis növésű és szereti érezni a sebességet.
A fogyasztás természetesen itt is rendkívül lábfüggő. Nővérem nyugis stílusa és fele város fele országúti távjai mellett 8-8.5 literes fogyasztást szokott produkálni az automata 1.6-os 100 kilométerenként. Ez abszolút reális is, viszont ha kihozzuk a motorban és a futóműben rejlő kisördögöt, akkor könnyen kétszámjegyűvé válik ez az adat, amitől hamar apadni kezd a nem éppen nagy üzemanyagtank.
A Minikkel kapcsolatban az elfogultságnak nyoma sincs bennem. Számomra az autónak kell, hogy legyen egy mérete, amely felett valóban igazi autó. Ezt természetesen a Mini nem képes produkálni, ezért engem nem érintett meg úgy, mint ahogy tette azt sokakkal. Viszont teljesen el tudom képzelni, hogy sokak valóban nagy lelkesedéssel, érzelemmel, rajongással vannak a Miniért, hiszen valóban "tud valamit".
A BMW által képviselt minőség, az örökifjú formavilág, a stílus, a vezetési élmény joggal csavarja el mindazok fejét, akik képesek megfizetni az árcédulán szereplő nem éppen kisautóra jellemző összeget. Viszont ez esetben teljesen felesleges összehasonlítani bármi mással, mert a Mini az Mini, más pedig más. A Mini semmihez nem hasonlítható.
