2009.03.28. 21:10

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Az első harmincezer. Mármint kilométer.

Sokat vártam, de nem hiába. Jó néhány évvel ezelőtt vettem egy Subaru Legacyt, ami még a szokásos benzines boxerrel volt szerelve, némi turbó rásegítéssel. Használt volt, de beleszerettem.

Hosszú kilométereken keresztül voltunk társak bel- és külföldön egyaránt. Télen, nyáron. Egy másodpercig nem kételkedtem a járgányban. Szerelem volt az első pillanattól kezdve. Mindent ami az utazásaimhoz kellett nyújtotta számomra. Kényelmet, biztonságot, nyugalmat, hogy legfeljebb az üzemanyagot kell pótoljam útközben.

Teljesen mindegy, hogy nyáron mentem vele a dolgomra, vagy télen az Alpokon keresztül utazva értem el a célomat. Több mint kétszázezer, azaz 200000 kilométert sikerült együtt élnünk, dolgoznunk. Sajnos a kora, és a futásteljesítménye miatt kénytelen voltam túladni rajta. Mindezt szomorúan tettem. Egyetlen egy hibája volt amit nem sírtam vissza, az torkán lefolyt üzemanyag mennyisége. A cipőm méretével arányosan jó 10 litykót hamizott százon. Szántam bántam bűnöm, de muszáj volt kicsit fiatalabb, kisebb étvágyú masinára váltanom. Teltek az évek, és a szívem fájdult mikor egy Impreza, vagy egy Legacy elfüstölt mellettem.

No de aztán eljött az öt hónappal ezelőtt, és megismerkedtem a szivem új választottjával, a Legacy boxer diesel modelljével. Megkaptam egy hétvégére. Nem volt kérdés a döntésem kimenetele. Egy irdatlan erős, messzemenőkig kényelmes, biztonságos, megbízható és ami nagyon fontos, ami nem elhanyagolható egy másfél tonnás állandó négykerék hajtásos masinával kapcsolatban, egy rettenetesen takarékos autóval léptem intim viszonyra. Mit jelent? Minden nap megyünk, dolgozunk. 100 alatt keveset, fölötte sokkal többet.

Átlagfogyasztás 5,6-5,8 liter/100km. Egy tank diesellel átlagosan ezer kilométer. Mindezt kényelemben, csöndben, nyugalomban, dinamikusan. Ritkán fordul elő, hogy ahol megállok ott nem nézik körbe a vasat. Megjegyzem, nem ezért vettem. De ő ilyen. Nem német, nem francia, nem amerikai. Ő egy Subaru. Mindennel fölszerelve alapban, olyan tudással fölruházva ami másokban ritkán találtatik.

De emellett arányban áll minden amit tud, amit ad, és az értéke. Hogy nem olcsó? Igaz! De mihez képest? Csak ajánlani tudom mindenkinek aki nem olyan tömegcikkel akar járni amit naponta tucatot látni mindenütt. Csak ajánlani tudom azoknak, akiknek az autózás nem csupán divat, nem csupán tevékenység. Az ínyenceknek, a stílust keresőknek, az élményhajhászóknak. Egy biztos, én elköteleztem magam ezzel a márkával most már egy életre. Hogy miért? Mert ez egy SUBARU!

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

VEZESS VÁLOGATÁS

Hozzászólások (legfrissebb 1, összesen: 1)

cirmicica - 2010.09.22   08:37

Meg tudlak érteni, tényleg jó darab. További hosszú boldog együtttöltött éveket kívánok!

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ?si emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszer?ségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Hirdetés

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés