Az utolsó mohikán? Holiday-ék

BMW 318i (E30)

Talán nincs is olyan fiúgyermek széles e Hazában, akinek ne lenne legalább egy ilyen matchbox-a. Nekem is volt (igaz, már kamaszként jutottam hozzá), aztán a fiamnak is vettem egyet, majd még egyet?aztán együtt tologattuk őket az utat mintázó szőnyegen a gyerekszobában.

Majd 17 éves lett a nem olyan rég még totyogó kissrác és némi szülői, nagyszülői támogatással összegyűjtött egy igazira. Egy igazi E30-asra, az ortodox BMW rajongók által ?utolsó igazi 3-as?-ként emlegetett BMW-re. Azóta minden nap látom a garázsban az egy szempillantás alatt családi kedvenccé vált autót.

Nem csak nálunk kedvenc a "Bimmer". Előző gazdái is nagy becsben tartották. Talán ennek köszönhető, hogy 20 éves kora és a jóval több, mint 200.000 megtett km. ellenére remek állapotban van. Sokat autóztam érte, talán 2-3000 km-t is kutattam, míg rátaláltam Nyíregyháza mellett, gondosan leponyvázva, egy nagyon kedves házaspár hobbiautójaként, akik 5 évig szeretgették. Én meg rögtön beleestem, mikor megláttam a fehér négyajtóst a kis márkaemblémás lemezfelniken, amin a téli gumik vannak.

Tovább ájultam, amikor előkerültek az autó korhű alufelnijei, azok a jellegzetes sokküllős felnik, amiket takarítani ugyan agyrém, de annyira passzolnak ehhez az autóhoz! Kétszer mentem vissza kipróbálni, újra megnézni, majd döntöttem. Ekkortájt a fiam már napi 4 órát nézegette a kocsiról készült fényképeket, s bár nem beszéltünk róla határozottan, tudtuk, éreztük, hogy megtaláltuk. Azt a percet sosem fogom elfelejteni, amikor hazaértem vele és a fiam már várt a kapu előtt?azt hiszem ő sem, mert bár jogsija épp? csak útközben volt, de mégiscsak megérkezett élete első saját autója, egy igazi BMW.

Ő egy 318i, még az M10-es, 105 lóerős motorral, 5 fokozatú váltóval, állítható magasságú vezető ?és utasüléssel és jobbos tükörrel. Ez utóbbi vélhetőleg később került fel az autóra, mert a tükörlap színe is más (kék) és az elektromos állítás sem vonatkozik rá a balos tükörrel ellentétben. Itt aztán véget is ér az extrák sora, hiszen ?kurblisak? az ablakok, nincs sem szervokormány, de még központi zár sem?hiába no, amikor őt gyártották, még minden a színtiszta autózásról szólt.

Itt pedig álljunk meg egy pillanatra. Színtiszta autózás?

Aki vezetett már BMW-t, netán 3-as BMW-t, az ismeri azt a semmihez nem fogható érzést, amit egy ilyen autó vezetése jelent. 20 éves kora ellenére nagyon élénk és erős a motor (2500-tól rendesen megindul visszakapcsolás és hangzavar nélkül), pontos és nagyon jó kiosztású a váltó, határozott a kormányzás (ennek szervó nélkül parkoláskor azért némi izmozás az ára), ?beton biztos? a futómű, a hajtási befolyásokból semmi nem érződik, kanyarokból olyan pontos íveken tolja ki magát az autó, hogy az szinte hihetetlen. Mindehhez társul egy finoman adagolható, erős fék, ami akár 160-ról is nyúlás, táncolás és egyéb perverziók nélkül állítja meg a több, mint 1 tonnás testet, mint kést a kemény vaj. A lámpák nagyon jól világítanak, sok mai autót megszégyenítve ezzel.

Belül pont azt kapja az ember, amitől a BMW rajongók százezrei ájultak már el az elmúlt évtizedekben (fiammal és velem együtt). A kellemesen kemény tömetű, és passzentos üléseket, a határozottan a vezető felé forduló, öreg kora ellenére is szép és ergonomikus műszerfalat, a megszokott és sokak által az imádatig sztárolt 2 nagy 2 kicsi műszerrel ellátott cockpit-et a jellegzetes piktogramokkal, az élményfogású ?és kapcsolhatóságú váltókart, az alján megvezetett, elsőre talán nehéz nyomhatóságú, ám nagyon kényelmes úgynevezett taposó gázpedált, a jó pedálrendet, a könnyű beállíthatóságot és a nagyon csendes, rugalmas motort a szintén csendes utastérrel.

Itt kérem nem zörögnek a műanyagok sehol, nem recseg a műbőr, nem lötyögnek az ülések, nem nyikorog a kormányoszlop a burkolat alatt, itt csend van, csak a motor duruzsol a maga jellegzetes BMW baritonján (4000 fölött pedig visít, mint a választási malac, pont úgy, ahogy ezt elvárja az ember ettől az autótól). Már, ha nem kapcsoljuk be a rádióhoz gyárilag kínált 4 hangszórós ?rendszert?, mert annak bizony mai mércével mérve elég szolid minőségű a hangja. Arra viszont éppen elég, hogy lehessen zenét hallgatni.

A karosszéria nagyon jól átlátható, s mivel a fiam B kategóriás jogsija még csak vagy 2-3000 km-t ?futott? ez nagy előny parkoláskor és sávváltáskor, továbbá ritka élmény a mai fölfújt zsömléket idéző autókhoz szokott vezetőknek.

A hely elöl éppen jó, annyi, amennyit a ?80-as években egy sportos limuzintól elvártak, minden passzentos, minden kézre esik (és a jobb 1-ben ülő csaj combjáért sem kell nyújtózkodni). Hátul én elférek, a fiam is, de egyikünk sem tartózkodik itt soha, csak porszívózáskor. Szabolcs fiam elmondása szerint azok a lányok sem panaszkodtak még, akik hátra kényszerültek utasnak, hiszen az ülés ott is kényelmes, kagylós, legfeljebb a lábtér szűkös mai mércével mérve.

A fogyasztás egyenesen hihetetlen. Vegyes körülmények között, normális tempóban hajtva (90-140 km/h) 7-8 liter között tartható, még városban is 8 liter alatt van, ami egy 20 éves autó esetében mindenképpen elismerésre méltó.

A csomagtartó mai mércével mérve is nagynak mondható, ugyan a hátfal nagyon magas, de fiatal emberé az autó, neki még könnyen megy a sportszatyrok, bőröndök emelgetése. Kivételes példányként, egy csavarhúzó kivételével még a csomagtartó fedelére szerelt jellegzetes BMW-s szerszámtartó is hiánytalan.

20 év azért nem múlt el nyomtalanul. Egy sárvédőt, a bal elsőt még az előző gazdájánál cserélni kellett rajta, a bal első ajtó gumicsík fölötti része és a jobb hátsó ajtó egy-egy korábbi javítás nyomát viseli, aki csinálta, az vak volt, mert a szín nem teljesen stimmel, egy korábbi gazdája rászerelt valami ormótlan spoilert a csomagtartóra, így annak eltűntetése után ezt is fényezni kellett, viszont az autó kb. 50%-a eredeti fényezésű, az eredetvizsgakor mindenhol (még a javított elemeken is) 120 mikron rétegvastagságot mértek (ájuldoztak is). Egy rozsda pötty van a szélvédő alján (kár vele foglalkozni), egyszer talán, ha átfényeztetjük, akkor majd rendbehozzák. Addig javítófestékkel orvosoltuk e kis hibát.

A közelmúltban cseréltük ki rajta az első futómű szilenteket, az első kerékcsapágyakat, hátsó hídház szilenteket, a két hátsó lengéscsillapítót, a váltó rudazat kis műanyag hüvelyeit és kész. Kapott új fékfolyadékot, s mivel az inspekció jelző is üzemel, még van 2 zöld LED a következő olajcseréig. A kiszerelt alkatrészek kivétel nélkül eredetiek voltak még, ezt több, mint 15 éve BMW-ket szerelő barátom (köszönet Vajnai Andrásnak) állapította meg, meglehetősen egykedvűen. Ujjongásomat látva csak annyit kérdezett: ?miért csodálkozol ezen?? Én azért csodálkoztam tovább?ritkán szembesül az ember azzal, hogy valami kibírja 20 évig. Úgy tűnik egy BMW igen. Biztos, ami biztos, mindenből gyári alkatrész került bele, minden 48 órán belül itt volt és sokkal kevesebbe került, mint egy mai autóhoz.

A környezetvédelmi vizsgálat paramétereit a gyári értékeken teljesítette az öreg motor mindenféle hókuszpókusz nélkül. Olajfogyasztás nincs.

Szóval, igazi BMW a ?lelkem?, tudva azt, hogy télen 1-2 cementes zsák biztosan beugrik majd huzamosabb ott tartózkodásra a csomagtartóba és ennek ellenére nagyon észnél kell lenni. Tudva azt, hogy egy ilyen korú autónál mindig lehetnek apróságok (reméljük csak azok), amik cserére szorulnak. Viszont olyan jó vezetni, hogy ha igazi élményautózásra vágyom, mindig felajánlom a fiamnak (ritkán egyezik bele), hogy ma inkább ő menjen a Lagunával.

Nem kell nekem klíma, meg elektromos bizbaszok, nem kell szervókormány, hiszen kapok helyette olyan handlinget, olyan élénkséget, olyan finom hangot, olyan semmivel össze nem hasonlítható hangulatot, aminél jobbat a magamfajta úrvezető elképzelni sem tud. Az elismerő pillantásokról, a többi autóból való mosolygó átintésekről és a folytonos leszólításokról nem is beszélve, melyek mind ennek az öreg, ám mégis kortalan, a miénk esetében nagyon jó bőrben lévő és hihetetlenül könnyen és hosszan szerethető autónak szólnak. A mi ?Bimmer?-ünknek.

Annak az autónak, amiből talán minden kissrácnak van egy matchbox-ként a polcán. Hát csoda?...