Amikor mintegy félórás lázas keresgélés után sem találtam a szivatókart, és úgy döntöttem, most már egy életem - egy halálom, beindítom, a SuperDuke finom dörmögéssel életre kelt, majd rá két másodpercre már vajsimán duruzsolt. Történelmi eseménynek voltam tanúja....
[bekkep]A SuperDuke a KTM történetének legerősebb paripája, emellett pedig abból a szempontból is különlegesség, hogy ez alapvetően utcai használatra készült. El tudom képzelni, amint a fejlesztőgárda vezetője a tizenvalahányadik meetingen feladja a küzdelmet a kereskedelmi igazgatóval, és belenyugszik a megváltoztathatatlanba: nincs enduró teleszkóp, kézi szivató, banánülés, van viszont befecskendező és fordulatszámmérő.
Az alkudozásnak kizárólag a büszkeség láthatta a kárát, mert egy olyan motort alkottak Mattighofenben, aminek láttán az olasz és japán szakemberek (és kereskedelmi igazgatók) hátán hideg veríték kezdett csordogálni, vékony patakokban.
Próbáltam függetleníteni magam az eddigi tesztektől, nem magoltam be a száraz adatokat, most is csak a legfontosabbakat írom le: 990 köbcenti, 120 lóerő, 184 kilogramm! No plexi, no burkolat, elöl a KTM kötelező arculati eleme, a lámpatestet magába foglaló fejidom, csak hogy mindenki tudja, melyik család sarjával találkozik az utcán.
[bekkep]Kompakt üléspozíció fogadja a lovast, amikor helyet foglal a nyeregben, alacsonyabban ülök, mint az Adventure-ön, kifejezetten kézre esik a kormány, ami érzésre talán picit keskenyebb és mélyebb, mint a Supermoto változatokon.
A tankon (műanyag!) található furcsa kitüremkedés nagyon látványos, de a tesztmotoron látszik, hogy ennek pár hónap után már nyoma van - az éle erősen megkopott, amit optikailag tovább erősít, hogy az amúgy brutál, mattfekete fényezés könnyen lejön. Nagyon szépek a műszerek, igazi KTM hangulat uralkodik, égő narancs, fekete, funkcionalitás egy kis design-nal megszórva.
Beindítva a gépet bizonyossá válik balsejtelmem: porszem került a gépezetbe osztrákéknál, injektor munkálkodik az LC8-as kicsit megnövelt blokkján! És milyen jól teszi!
[bekkep]Korrektül indul, már hidegen is nyugodtan jár, és a rövidre szabott, természetesen krómacél kipufogókból tökéletesre hangolt V2-es dörmögés árad. Remegést alig érezni a kormányon és a lábtartón, ideje váltani. Ahogyan vártam, az Adventure-ön egekbe magasztalt váltó került ebbe is, csak az áttételeken változtattak, szóval az ódákat kihagynám, de tényleg, ami ilyen jó, arról nincs is mit írni.
Az egyes fokozat olyan finoman lett kitalálva, hogy többször olyasmire vetemedtem, amit minden motoros tankönyvben tiltanak: lassú kanyarokban vissza egyesbe, és rángatás, brutális motorfék nélkül, rugalmas átmenetben tudtam kigyorsítani úgy, hogy újra kettesbe kapcsolva olyan érzésem volt, mintha a két fokozat tulajdonképpen egy lenne.
A motor ereje ahhoz képest, hogy mennyire sok, nagyon könnyedén és pontosan adagolhatóan kerül az útra (köszönet a Pirelli Scorpion gumiknak is, immáron sokadszor), és amíg nem forszírozom, semmi jelét nem adja őméltósága, hogy le akarna dobni nyergéből.




















Bár tesztre hoztam el a picike m?anyag-félautót, a forgalmazóval folytatott beszélgetés után rájöttem: ez a téma nem arról szól, hogy egy mopedautó mennyire ...




autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
hi-fi, tuning szakértőCsapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is. |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|