2005.09.27. 15:55

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Versenyautó luxuskivitelben - Brabus S


hirdetés


Stílusosan Rocketnek (rakéta) nevezte el a Brabus azt a tanulmányautót, melyet a Frankfurti Autószalonon lepleztek le és amelyben az új csúcsmotort bemutatták.

[bekkep]Ez az erőforrás is, ahogy a csúcstartó E V12 orrában lévő is, a Mercedes-Benz 12 hengeres blokkjára épül. Az 5,5 literes, duplaturbós motort azonban jelentősen átdolgozták.

Speciális főtengelyekkel, nagyobb furattal és kovácsolt dugattyúkkal sikerült 6233 köbcentire növelni a motor hengerűrtartalmát, ám ezzel nem elégedtek meg. Módosították a hengerfejet, amibe sport vezérműtengelyeket szereltek, átalakították a szívórészt és a kipufogó-leömlőt is.

Mindezt megfejelték nagyobb turbófelöltőkkel és hatékonyabb töltőlevegő-hűtővel, végül pedig az elektronikát fésülték át. A V12 S Biturbo névre keresztelt szörnyeteg 730 lóerőt tud 5100-as percenkénti fordulatszám mellett.

[bekkep]Ám ez még semmi, a motor nyomatéka ugyanis 1320 (!!!) newtonméter, amit a hajtáslánc túlélésért 1100 newtonméterben maximáltak. Ezt az értéket a motor 2100-tól tudja.

Elsőként a fent említett Rocket koncepcióautó kapta meg a motort, de immár az S-osztály vásárlói számára is elérhető. Az így létrehozott autó valami olyan értelmetlenséget hordoz magában, mint amikor valaki a fogával repülőt vontat. Az S ugyanis nemcsak a luxuskategóriában törekszik az élre, hanem a szupersportkocsik között is.

Mindössze 4 másodperc elég ahhoz, hogy 0-ról 100-ig gyorsuljon. Arról nem szól a fáma, hogy közben a gumik, az átalakított ötsebességes automata illetve az önzáró diffi mit élnek át. 0 és 200 között mindössze 11,9 másodpercet időzik a mutató, hogy azután könnyedén lendüljön a 300-as jelzés fel.

[bekkep]Ott sem tartózkodik túl sokat, mert a Brabus S V12 S Biturbo végsebessége 340 km/óra. No nem azért, mert többre nem futotta, csak nincs gumi, ami bírná a terhelést, ezért elektronikusan korlátozzák a végsebességet.

A fékezéshez a Brabus legdurvább komponenseit vetik be. Elöl 380, hátul 355 milliméteres tárcsákat alkalmaznak, 12 illetve hatdugattyús alumínium féknyergekkel, de kicserélik a fékcsöveket és a fékfolyadékot is.

Nem minden téren válik sportautóvá az S-osztály, légrugós felfüggesztés csillapításán nem változtattak, csak az ültetést programozták át. Ezáltal autópályás sebességénél további 25 milliméterrel csökken az autó magassága.

[bekkep]Külsőleg nem sokat változott az autó, kevlárból készítettek egy kis spoilert az orr-részre és átalakították a küszöböket, amikbe LED-eket szereltek, nehogy a tulaj lába piszkos talajt érintsen.

Ami viszont látványossá teszi az átalakítást, azok a 21 colos Monoblock felnik, amelyekre 255/30-as illetve 285/30-as gumikat szereltek. Az utastérbe sportosabb kormány, Mastik és Alcantara borítás és komplett multimédia rendszer került.

Azokra is gondoltak azonban, akik nem akarnak egy ilyen vadállatot, de azért a gyári sem elég jó nekik. Számukra készül az átalakított S 350, ami 15 plusz lóerőt rejt, illetve az S 320 CDI, amelyet 48 paripával gazdagítottak.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Renault sportkocsi 400 lóerővel Borul az útiterv Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali Latvala nyitott az élen a Görög-ralin

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó