2010.03.09. 08:00

Szöveg: Földes Attila

Kép: vezess.hu

Oszd meg ezt a cikket:

Üres parkolók, több millióért

Újabb parkolóhelyek válnak fizetőssé

Kulcsszavak: közlekedés, parkolás


Furcsa, nagyméretű csomagok jelentek meg a Népfürdő utca nemrég felújított részén. Olyan ajándékok várják a díszcsomagolás leszaggatását, amelyeknek nem fogunk örülni. A fekete nejlon új parkolóórákat takar. Szépeket, moderneket, napelemeseket.

Persze az etetésük majd az autósok dolga lesz. Többek között azoké, akik a nyári kánikulában a közeli Dagályba készülnek. Palacsintáért vonyító gyerekestül, kézben a sörrel, szendvicsekkel teli hűtőtáskával, és két életnagyságú felfújt gumikrokodillal. Az amúgy is borsos áru szórakozáshoz így előreláthatóan még hozzákalkulálhatnak pár ezrest.

Újabb drága helyek

Idézet a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. weboldaláról:

A XIII. kerületi Önkormányzat döntése alapján tájékoztatjuk a tisztelt Ügyfeleket, hogy az új parkolási övezetek (Dráva utca - Váci út - Róbert Károly körút - Népfürdő utca és a Róbert Károly körút - Váci út - Rákos patak - Népfürdő utca által határolt területek) kialakítását társaságunk, a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. végzi. A rendszer várható üzembelépési ideje 2010. II. negyedév.

Hurrá, ismét elesett a fizető övezet határáig bekocsizó, és az igazi káoszban már tömegközlekedő autósok egyik fontos bástyája.

A hivatalos adat:
"Az új parkolási övezetekben az előzetes tervek szerint 210 darab automata kitelepítésére kerül majd sor. A Dráva utca - Váci út - Róbert Károly körút - Népfürdő utca és a Róbert Károly körút - Váci út - Rákos patak - Népfürdő utca által határolt területekre a mai napig 116 db automata került kihelyezésre."


Mire költik a pénzünket?

Nem akarjuk kibontani

A befizetett parkolódíjak az önkormányzatokhoz kerülnek. Ezeket a bevételeket a tulajdonos önkormányzatok az úthálózat és a tömegközlekedés fejlesztésére és - kapaszkodjanak meg -, új parkolóhelyek kialakítására költik. Éljen!

A divat - hogy minden olyan helyen pénzt kell szedni, ahol lehet - azért különösen szomorú, mert látjuk, az autósok hogyan fordították le tettekre a legutóbbi ingyenesből fejőstehénné nyilvánított helyek okozta rossz érzéseiket.

Pangó parkolók

Hamarosan kikerül a fizető övezet tábla is

Tavaly nyár végén a Pesti alsó rakpart, korábban parkoló autókkal teli része vált fizetőssé. Nem kevés pénzből. Aki gyakran jár arra autóval, az pontosan tudja, hogy azóta pang a környék, a kutya sem áll ott, jelenleg óránként 240 forintért. Jó hír viszont, hogy időkorlát nélkül, addig maradunk, ameddig fizetünk. Nem voltunk restek, előkotortuk a vezess archívumából azokat a képeket, amikor ezeken a parkolóhelyeken még költségek nélkül lehetett letámasztani a kocsikat és elborzadtunk.

Az itt parkoló autós akkoriban szenvedés nélkül lerakhatta az autóját, majd rácsatlakozhatott a budapesti tömegközlekedés lüktető érhálózatára. Aztán este a rakparton át sietve kimenekülhetett a fővárosból. Mára ez már másként van.

Csak a pénz számít?

240 forint egy óra

A rakpart fizetőssé tételével határozottan megbukik a legtöbb, az autósok életét keserítő szervezet által előszeretettel hangoztatott elmélet, miszerint azért kell pénzt szedni a parkolásért, hogy a kevés szabad helyen pörögjenek az autók.

Akiknek dolga van parkoljon, fizessen, majd menjen dolgára. Ezeken a helyeken viszont nyilvánvalóan a kaszálásról szól a történet, hiszen ha van nálunk elég apró, akár egész napra is megváltható a hely.

Szabó Tamás  BÖP Kft kommunikációs vezetője szerint "a tulajdonos önkormányzatok a parkolási szabályozásokat nem a fejlesztések költsége és a bevétel különbsége alapján hozzák meg. A pesti alsórakpart fizetési övezetet a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján a BÖP Kft. a tavalyi évben alakította ki és üzemelteti. Természetesen ez a fizetési övezet is hoz bevételt, amelyről annyi elmondható, hogy az előzetes kalkulációk szerint a beruházás 1 éven belül fog megtérülni."

Itt biztos nem húzzák meg a kocsit

Különösen a Margit híd - a jelek szerint elhúzódó - felújítása kapcsán szomorú, hogy a jó ideig ingyenesen használható P+R parkoló elveszett. Helyette kaptunk a rakpartra 22 darab pénznyelő automatát. Darabját - telepítés nélkül - úgy másfélmillió forintért.

Ha vannak ötleteik, hogy Önök hová tennének még a fővárosban parkolóautomatákat - akár forgalomtechnikai, akár nevelési céllal, ne habozzanak, írják ide a cikk végére, a komment mezőbe. Köszönjük, megígérjük, nem fogjuk elküldeni egyik önkormányzatnak sem.

Végül ismét egy gyöngyszem a www.bop.hu-ról. Ízlelgessék a mondatokat:

Miért kaptam pótdíjat, ha megvásároltam a parkolójegyet?
A parkolójegyet a szélvédő mögött mindig jól láthatóan kell kihelyezni az információt adó oldalával felfelé. Az utólagosan bemutatott parkolójegyen nincs olyan azonosító adat, amely igazolná, hogy azt valóban az adott gépjármű várakozási díjának kiegyenlítéséhez váltották meg.


SZPONZORÁLT HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 8)

FelixRaven - 2010.03.16   16:36

Ja, és minden tiszteletem a III. kerületi polgármesteré, Bús Balázsé, aki eddig ellenállt a f?városi nyomásnak, hogy legyen a III. kerület is bevonva a fizet? övezetekbe, mivel a szabályozás nem teszi lehet?vé, hogy az ott m?köd? cégek alkalmazottai kedvezményt kapjanak. Bús Balázs csak azt szeretné elérni a parkolás fizet?vé tételével, hogy az agglomeráció lakói ne használják P+R parkolónak a kerületet, ezzel nehezítve a helyiek életét - parkolását.

FelixRaven - 2010.03.16   16:32

Mellesleg amíg vannak pártok, és nem lövik tarkón a korrupt disznókat, a parkolásért biztos fizetnünk kell. Ez az egyik legkomolyabb pártfinanszírozási fej?stehén.

FelixRaven - 2010.03.16   16:28

Én mindenhova, ahol önkormányzati képvisel?k és vezet?k parkolnának fizet?s övezetet létesítenék. Így hátha nem jönnének be egyáltalán a városba a dácsákról, és hagynának minket nyugodtan élni, hogy rohadjanak meg.

Quati - 2010.03.14   19:07

Számlát esetleg nem kellene, hogy kapjak a parkolás után? A pillanatragasztóról meg annyit, hogy szerintem ha ,rossz" az autómata akkor is megbüntetnek, utánna meg bizonygathatod az igazad...én el?relépésnek tartanám ha nem lenne mibe bedobni 1-2 terepjáró, vonohorog, láncocska aztán suttyy... :-)

acsa - 2010.03.10   20:24

Amikor mindenütt fizet?s lesz, na majd akkor lesz polgári engedetlenség, és megn? a pillanatragasztók forgalma.

További 3 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
 

Adatok, tesztek, F1, autópiac a vezess.hu-n!

Mennyit megy?

Válaszd ki a kedvenc márkád:

A vezess katalógusa 25 évre visszamenőleg mindent tud az autókról!

Melyik autóról akarod megtudni az igazat?


Tesztek új és használt autókról!

F1 fan vagy?

Válaszd ki kedvenc csapatodat:

Győzelmek és kudarcok, gépek és emberek. Tovább a Forma-1-re

Autót vennél?

Írd be, mennyit adnál érte:

 Ft
+/- 10%

Eladó autók között böngészhetsz!

Eladnád az autódat?

Írd be, mennyit akarsz kapni érte:

 Ft

Nem tudod, mennyit érhet az autód?
Nézz körül az Autókeresőn!

Hirdetés

Megbüntettek, de csak tízezerre

Helyszíni bírsággal a közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése tízezer forintba került, feljelentéssel harmincezer lenne. Vagy inkább ötven?

Jobbra kanyarodó sávból szabálytalanul elkanyarodtam balra. Tízezer forint lett a vége, meg egy olyan beszélgetés a rendőrrel, aminek nyilvánosan vonom ...

Szavazás

Az Ön tapasztalatai szerint a közlekedési rendőrök:

Az Ön tapasztalatai szerint a közlekedési rendőrök:

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTŐIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértő

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Orgoványi Krisztián
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.
    e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu

Vásárolj olcsóbban

Házimozi rendszerek
akár 18 000 Ft-ért
PDA készülékek
akár 45 000 Ft-ért
GPS készülékek
akár 19 000 Ft-ért
Autós CD/MP3 lejátszók
akár 11 000 Ft-ért
Autós erősítők
akár 10 000 Ft-ért
 

VIDEÓAJÁNLÓ

Autósok, akik vajon miben ülnek Rendőrautók közlekedése Trabant vs. Lamborghini Öngyilkos eszköz biztonsági öv helyett Demonstráció a fal ellen
Csatornafedél HYUNDAI SONATA Michelisz Norbi a rajtrácson A Volvo nemöl gyalogost

Videók & képek keresése:

Topik címeUtolsó hozzászólásTopikindító

Admin, közérdekű dolgok

1750 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (11:59) v_BERKA 2004. 10. 06

VW-pártiság

11370 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (11:00) v_music 2004. 01. 11

Tarjáni Privát Topic

2783 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:14) v_BERKA 2005. 11. 08

Fiesta ST vs Swift Sport

4113 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:09) tarjáni 2007. 09. 07

Vezess.hu-Tesztek

11804 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:07) v_daci 2005. 03. 08

Fórumtársak,rendezzünk autós összejövetelt!

11863 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:08) Xtrem 2003. 05. 03

Chat

7761 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:07) v_gabe 2005. 04. 07

Vezetés

19927 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (22:15) tarjáni 2003. 10. 28

Trabant 1.1

1364 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (16:31) vezess-admin 2003. 10. 06

SUVok értelmetlen autók?

9375 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (11:08) v_daci 2005. 01. 18
     
Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg
   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.
e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu

dr. Orgoványi Krisztián ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó

Az első harmincezer. Mármint kilométer.

Bár csak 18 éves vagyok, elég régóta az autó, mint fogalom a mindenem.

Városba szánva - Suzuki Splash 1.0 Glx AC

Aki az autózást szereti, feltétlenül keressen alkalmat egyszer az életben, hogy egy ilyen páncélhintóban suhanjon.

Olvasói teszt: Mercedes-Benz W124