2006.10.06. 07:55

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Újra magyar név az autóiparban

Kulcsszavak: kia, kovács miklós, c'eed, Kia Cee'd, designer, formatervező, dizájner


Anno Galamb József neve a Ford T-modellel, míg Barényié Mercedesszel forrt össze. Kovács Miklós pedig a dél-koreai Kia dizájnere, az ő nevéhez fűződik a Kia Párizsban bemutatott C'eed nevű modelljének formaterve. A modell párizsi sikerének és hamarosan itthon is megkezdődő forgalmazásának alkalmából látott vendégül néhány újságírót a dél-koreai cég, ahol Kovács Miklóssal beszélgethettünk.

Megkötött kézzel rajzolni

Aki eddig abban a hitben ringatta magát, hogy autótervezőnek lenni a világ egyik legszabadabb hivatása, azt sajnos most el kell, hogy keserítsem. Életük nem csak arról szól, hogy leülnek, rajzolnak valamit, aztán abból autó lesz. Számtalan szabálynak kell megfelelnie az elkészült kocsinak, és a gyár vezetése is szigorú keretek közé szorítja a lehetőségeit. Ott van például a felhasználandó alváz is, ami meghatározza a tengelytávot, valamint a kerekek helyzetét is. Nagyjából fixek a kocsi túlnyúlásai is, de ebbe még némi rutinnal bele lehet piszkálni. Van egy előre meghatározott légellenállási érték is, amit a tervezés során illik elérni, mert ehhez méretezik a motort is.

Ennyi kötöttség után jön még a gyártás során felhasználható összeg is, ami a szoros, szigorúan betartandó határidővel együtt keseríti a tervezők életét.

A dizájnerek egyik fő ellensége a külső visszapillantó tükör és az ablaktörlő. Kovács Miklós szerint sokkal szebb autókat lehetne tervezni, ha nem kéne a tükrökkel bajlódni. El sem tudjuk képzelni, mennyi fejtörést okoznak ezek az apróságok - nem elég, hogy nagyobb sebességnél is csendesnek, ugyanakkor megfelelő méretűnek kell lenniük, de tervezésüknél még arra is kell gondolni, hogy esőben haladva ne csapja a koszos vizet az oldalablakokra.

Macerás az ablaktörlők kocsira illesztése is, hiszen az autó formájának a szűkre húzott A-oszlopok tennének jót, de akkor meg nem fér el a hagyományos ablaktörlő mechanikus szerkezete. Persze lehet helyette más megoldást keresni, de ez megint költségnövekedést jelent, amit nem szeretünk se mi, sem a gyártó.

A legnagyobb ellenség

Mindezek ellenére a formatervezők legnagyobb mumusai mégis az irodájukban kuksoló, előírásokkal vagdalkozó szabványhuszárok, akik minden bizonnyal életükben nem terveztek semmit, és annak örülnének a legjobban, ha minden autót egyforma, szigorú szabványok szerint építenének meg. És ezért mindent meg is tesznek.

A következő oldalon kiderül, miért annyira mások a koreai autók, és hogy miért annyira keresettek az európai dizájnerek.
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Szárnyal a jeges Hummer-humor

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár medd? vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gy?jtsük össze.

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó