2009.03.23. 08:00

Szöveg: Égő Ákos

Kép: Égő Ákos

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Hogy ne boruljon a tűzoltó

Bevetéstechnikai tréning

Kulcsszavak: vezetéstechnika, tűzoltó, Székely Gyula, zöld


13 tonnával kicsit másként kell csapatni

A tavalyi balesetek után a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete független szakértőt kért a balesetek kivizsgálásához, ugyanis több sofőr is jelezte, hogy egyes járműveket balesetveszélyesnek tartják, úgy érzik, túl könnyen felborulnak. (Tudomásom szerint három esetből kettőben a sofőr hibájának rótták fel az esetet, a harmadik ügyben még folyik az eljárás.)

Akárhogy is van, tény, hogy egy vezetéstechnikai tréning senkinek sem árt. A kormányzati sofőröknek több évtizede tartanak ilyesmit, és a mentősök is részesülnek hasonló oktatásban, de a tűzoltóknak a mostani alkalom volt az első.

Pénteken nem borult senki

Az eseményt a katasztrófavédelmi parancsnokság és a Mercedes szervezte, az elmúlt héten közel 120 tűzoltósofőr vett részt a tréningen.

Nem volt verseny, nem kaptak oklevelet, csupán az volt a cél, hogy szakoktatók segítségével megismerjék, hogyan viselkednek járműveik szélsőséges helyzetekben, és hogyan hárítsák el az esetleges vészhelyzetet.

Két oktató érkezett Németországból. Karl Dewein és Markus Frenzel járja a világot, kifejezetten a tűzoltósofőrök felkészítésére szakosodtak. (Néha becsúszik egy-két kukás oktatás, de nagyjából az is témába vág.) Markus maga is tűzoltó volt, tényleges korában testközelből találkozott sok problémával.

A tréning egyik része a szlalom

A rövid elméleti oktatás egyik fő jelmondata: "nem tud segíteni, akinek segítségre van szüksége". Ennek szellemében először egy kis fizikával kezdtek, és a kanyarodás során a gépjárműre ható erőhatásokról beszéltek.

Igazából itt sincs másként, mint bármilyen autós-motoros oktatáson: felhívták a figyelmet a kanyarban való fékezés veszélyeire. Egy rutinos sofőr előre tekint, a kanyar előtt fékez, egyenletes gázon kezdi meg a kanyarodást, majd gázt ad a kanyarból kifelé.

A tréningre a tűzoltóságok az aktív állományban lévő járműveket hoztak. A budapesti autó előző nap még szolgálatban volt, reggel azzal érkeztek a pályára.


Ezeket a gépeket a világ egyik legnagyobb tűzoltóautó-gyártója, az osztrák Rosenbauer gyártja, állandó összkerekes Mercedes Atego 1328 vagy 1528-as alapra.

Beszerzésük folyamatos, 1997-ben több mint 200 darabot rendelt belőlük a magyar állam. Az értékesítéssel is a gyártó foglalkozik,  magának a Mercinek sok köze nincs a dologhoz.

A felépítmény háromszorosába kerül, mint maga a teherautó. A tréningen is résztvevő tűzoltóautó (TLF fecskendő) 2000 liter vizet, oltóhabot, szivattyút, málhát és hat tűzoltót cipel. A víztartályban vízszintesen speciális hullámtörők vannak, hogy menet közben a lögybölődő folyadékkal is stabilabb maradjon a jármű.

Egy ilyen autó tömege mindennel együtt 12,4 tonna, különleges felépítményéből adódóan magas a súlypontja,  ezért sajátos menettulajdonságokkal rendelkezik. Vagyis marhára kell figyelni vezetés közben.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Szárnyal a jeges Hummer-humor

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár medd? vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gy?jtsük össze.

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Sordo vezet a Svéd-ralin Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó