2003.07.26. 06:55

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Stuttgart Pagodái


hirdetés


A "Pagoda" név kerek negyven évvel ezelőtt ragadt rá a 190-es típust leváltó új SL sorozatú Mercedesre. A negatív ívelésű keménytető jellegzetessége miatt kapta nevét ez a mai forgalomban is oly otthonosan mozgó és szinte kompromisszum nélkül autózható Mercedes. Míg a leváltott puha, "női" SL 190-esek futóművét, kormányozhatóságát és gyenge motorteljesítményét a szakemberek gyakran kritizálták, addig az újdonság nemcsak egyedi megjelenésével, hanem kifogástalan konstrukciójával és műszaki megoldásaival rögtön nagy sikert aratott.

A gyárban is vitatott formát a tervező, Paul Bracq a híres magyar származású Barényi Béla segítségével vitte keresztül. Barényi, aki a cégen belül és azon túl is a biztonság apostolaként lett ismert, bebizonyította, hogy a Pagodatető sokkal nagyobb igénybevételnek áll ellen, mint az az első pillantásra tűnik. A híressé vált tető elhomályosítja azt a tényt, hogy az új SL az első sportkocsi volt, melynek elől hátul ütközéselnyelő, biztonsági zónát terveztek, egyszerű vászontetejét pedig annak idején a világ leggyorsabban zárható konstrukciójaként ünnepelték.

Az újdonság 2300-as, 150 lóerős motorját később követte egy 2500 köbcentis, szintén 150 lóerős, majd egy 2800-as, 170 lóerős változat. Ez utóbbi lett a legnépszerűbb. Az 1963-as Genfi Autókiállítás azonnal meghozta a sikert. Számos prominens személyiség engedett a csábításnak és vásárolt Pagodát: Husszein, Jordánia királya, Peter Ustinow, Hardy Krüger színészek. A sportosztály által felépített változat Eugen Böhringerrel és Klaus Kaiserrel még a bemutatás évében megnyerte a rendkívül kemény Lüttich - Szófia - Lüttich ralit.

A népszerű sportkocsi formája szinte átalakítás nélkül élte meg a gyártását, a kisebb kozmetikázások szinte csak szakemberek számára vehetők észre. 1971. február 13-án gördült le a futószalagról az utolsó példány, egy 280-as személyében.

A látogatást tevő Pagoden Klub Deutschland 1450 aktív, tehát autóval rendelkező tagot számlál. Élénk klubéletüket rendezvények színesítik, legfrissebb eseményeikről saját újságukban számolnak be. Jövetelük az idén megalakult Mercedes-Benz Classics Magyarország számára is lehetőséget biztosított egy kötetlen autózással egybekötött fogadáshoz Pápán.

Mint a nagykönyvben, olyan pontosan találkoztak az ausztriai Wels-ben éjszakázó, Bécsen, Hegyeshalmon keresztül érkező német látogatók, és a Kárpát utcai MB-AUTO bázisáról kiguruló klubtagok. A hat magyar autó utasai kerülve a főútvonalakat, igazi kabriós időben gurulhattak végig a Pápa főterén végződő útjukon. A város igazán megtett mindent, hogy a fogadás emlékezetes legyen, és a főtér legöregebb házának galériája telitalálatnak bizonyult. Külön köszönet Borbély Lajos úrnak a szervezésért!

A konvojban tovább autózó Mercedesek a Zirc melletti Hotel Szépalmába hajtottak, hogy vasárnapra kipihenjék magukat. A hét utolsó napjára a herendi porcelánmanufaktúra látogatása és Tihany, illetve a Káli-medence beautózása jutott, amit a Bándi Csárdában eltöltött vacsora koronázott meg.

Hétfőn igazi versenynap biztosított változatosságot. A 140 km-es útvonal Zircen, Pannonhalmán, Pápán keresztül vezetett Somlószőlősre. A hat, egyenként századmásodperces pontossággal mért feladatot teljesítő oldtimerek és utasaik csodálatos időjárást fogtak ki erre a napra is, és mire megérkeztek az ország legkisebb borvidékének központjába, bizony megéheztek, megszomjaztak. A Somló oldalában stílszerűen egy borospince oldotta meg a hiányzó testi szükségletek utánpótlását.

A jó hangulatú falatozást az eredményhirdetés tette emlékezetessé. Az elcsigázott mezőny a Szarvaskút Vendégház medencéjében mosta le az út porát, és bizony késő este lett, mire a vacsorával végezve a Szépalma Szállóba visszaértek.

Hazánk legnagyobb idegenforgalmi attrakciója, Budapest következett. A konvojban induló Mercedesek Csákvár, Alcsútdoboz, Etyek, Páty útvonalon érték el a főváros határát, és zárt egységben gurultak be a fogadásukra felkészült Kárpát utcai vezérképviseletre. Hans Georg Pechacker igazgató személyesen fogadta a vendégeket, akiket a szép számmal összesereglő klubtagok is üdvözöltek.

A Westend bevásárlóközpont tetején üzemelő kötött léggömb segítségével aztán megláthatták felülről is Budapestet, mely az elkövetkező napokban programjaik kiindulópontja lett. Szerdán városnézés Parlamenttel, Hősök terével, Halászbástyával, majd a vacsora után esti hajózás nyújtott feledhetetlen élményt. Másnap korán kellett kelni, mert a híres Pusztára kíváncsi németeket a Lajosmizse melletti Öreg Tanyára várta Dobos Attila fogadós. Az iszonyú mennyiségű és ízletes fogadás után lovasbemutató és lovaskocsikázás segített a menü legyűréséhez.

De már ott várakoztak a tanya szélén azok a terepjárók, melyekkel a környék híres borókásában lehetett kirándulni. A terepezésben szünetet tartó vendégeket Attila befogta egy paprikáskrumpli elkészítéséhez, amihez persze németes precizitással hámozták és vágták fel a krumplikat. A púderszerű por láthatatlan, de annál inkább érezhető hatása látványosan kiszárította a torkokat, pár liter bor és snapsz látta kárát. A vacsoráig egy eredeti játék nyújtott szórakozást: egy kicsiny erdőben az avarban elrejtett borosüvegeket kellett megtalálni.

Győztesek lettek a nők, akik csakúgy mint a férfiak, nem kímélték magukat, és mintha medvékkel harcoltak volna, olyan sérüléseket szereztek a sűrű bozótosban. Szinte hihetetlen volt, de mindenki tudott még vacsorázni, pedig többször fogadkoztak, hogy legalább egy napig szüneteltetik a gyomrok terhelését. Nem lehetett ellenállni... A száztagú cigányzenekar három tagja feledhetetlen programmal segített a magyar valóság megismeréséhez.

Késő este keveredtek vissza a Hyatt szállodában lévő szobáikba a Pagodások, és bizony rémálmaik voltak, amiben pörköltek, kovászos uborkák vívták élet-halál harcukat libamájjal, kacsasülttel. Sőt, mintha a háttérből malacröfögés, nyerítés, gágogás is hallatszott volna... Borzasztó!

Új nap, új tervek: látogatás a Duna-kanyarba busszal, majd hajóval a visszaút. Ami nekünk magyaroknak rutin és hétköznap, az nekik egyedülálló és ünnepi volt. A Programcentrum ismét hibátlanul oldotta meg az idegenvezetést, az esti búcsúvacsorán volt miről mesélniük egymásnak.

A visszaútnak szombaton nekivágó autósok Ausztriában ismét megpihentek, majd vasárnap estére - egy kivétellel - hazaértek. A hiányzó Pagoda utasai egy héttel meghosszabbították itt tartózkodásukat, és megnézték Szegedet, a Balatont és a Fertő-tavat: igaz nem mindig, de evés közben jön meg az étvágy!

Zárszóként annyit még elmondhatok, hogy a legkisebb műszaki hiba sem zavarta a program teljesítését!

Lejegyezte Noszvai András, a túra szervezője.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Renault sportkocsi 400 lóerővel Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali
Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó