2001.05.29. 16:50

Szöveg: Nagy Gergely

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Repülővel autóúton


hirdetés


1995-ben támadt Bernie Hödl-nek az az ötlete, hogy egy autó alvázára építsen rá egy repülőgéptestet. A kiszemelt repülőgép egy 1950-es évjáratú Beechcraft 18-as volt. Hödl és testvére egy arizonai repülőgép temetőben fedezte fel a céljaiknak megfelelő repülőgép törzset. A repülő mozgatására egy 1983-as Mercedes 407 D kisteherautót vetettek be. A Mercedes 70 lóerős motorja a szívátültetés előtt kb. 500 ezer kilométert futott, a repülőgép pedig majd ezer bevetésen vett részt 1950-ben a koreai háborúban.

Az eltérő célra tervezett járművek egyesítése két évig tartott a Hödl testvéreknek, az elkészült "művet" IL Capitano névre keresztelték. IL Capitano forgalomba helyezése azonban nem ment könnyen. Az osztrák hatóságok csak akkor vállalták volna a repülő forgalomba helyezését, ha törésteszten tehetik próbára az autó biztonságosságát. Hödlék nem szívesen nézték volna végig, ahogy két évi munkájukat falhoz csapják az utcára bocsátás feltételeként, így más megoldást után néztek. A szomszédos Németországban könnyebben ment a forgalomba helyezés, így a repülőt működtető céget Passauban jegyeztették be és az IL Capitano is passau-i rendszámot visel.

A 7,5 méter hosszú, 3,2 méter magas, 2,5 méter széles autó vezetésére Bernie Hödl vállalkozott. A pilótaülés elfoglalásához Hödlnek elég volt B kategóriás jogosítványa, nem kellett pilótavizsgát tennie. A 70 lóerős szívódízel mindössze 80 km/órás sebesség elérésére teszi képessé IL Capitano-t, de ha az utcán közlekednek vele, a sebességtől függetlenül meglepetést okoz vele az osztrák testvérpáros. Az autó meglepő hatásáról tanúként szolgálhat egyik kollégánk, akivel a Hűvösvölgyi úton érkezett szembe a nem mindennapi jármű. Kollégánk hosszú másodpercekig töprengett azon, hogy egy repülő hogyan kerülhetett a szemben lévő sávba, vagy hogy mért tolat valaki a másik sávban egy utánfutón lévő repülővel igen nagy sebességgel.

IL Capitano-t Bernie Hödl nem szórakoztató autókázásra használja, az autó elkészülte óta reklámcélokra használják. Hödl szinte az egész világot bejárta és különböző cégeket és termékeket reklámozott. Röviddel a repülő elkészülte után Bernie és IL Capitano Amerikába utazott, ahol három évig járták az országot és népszerűsítettek ezernyi terméket és szolgáltatást. Az amerikai körút után a repülőt szétszerelték, Európába hajóztatták, ahol ismét összeszerelték és megkezdődött az Európai körút. Magyarországra két évvel ezelőtt érkezett először a repülő és osztrák pilótája. A repülővel eddig 168 reklám bevetésen vett rész Bernie, de Ausztráliába még nem sikerült eljutni, pedig igen szeretne repülőjével Ausztrália útjain is lavírozni. Ehhez nem szükséges más, mint hogy egy ausztrál cég lásson reklámlehetőséget Bernie repülőjében és finanszírozza a repülő repülőútját a kenguruk földjére.

Bernievel és repülőjével mi az Aprilia motorok magyarországi sajtóbemutatóján találkoztunk, és Bernie ígéretet tett, hogy az augusztusi Forma-1-es futamra is ellátogat hazánkba. Bernie Forma-1 iránti vonzalma a cégalapításkor is megvolt már. A repülőgépet üzemeltető céget Formel Innovation Association-nak nevezik (röviden FIA, hasonlóan a Federation Internationale De L'Automobile - Nemzetközi Automobil Szövetséghez) és röviden csak Forma I (innovation) terméknek nevezi IL Capitanot.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Renault sportkocsi 400 lóerővel Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali
Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó