Ladában, hátsó ülésen

Állítólag ikertestvérem, aki lány, automatikusan a babák után nyúlt kiskorában, én meg rögtön a kisautókra csaptam rá a családi legendárium szerint.

Első igazi nagy autóm dömper helyett a lábbal hajtós Moszkvics volt. A fényképek hátán lévő évszámok szerint két évesen kaphattam, de az biztos, hogy 1980-ban a harmadik születésnapomon már horpadt a lökhárítója, tehát használatba vettem.

A Zöld Autónak hívott Moszkvics ára horribilis volt. Homályosan arra emlékszem, hogy 500 forintba kerülhetett, ami akkoriban kitett egy havi nyugdíjat. A részidőt javította az a tény, hogy az autó a következő 10 évben stabil kedvencem volt, és ahogy nőttem, mindig örömöm volt benne.

Egy baja volt, hogy a 4,5 voltos laposelemet meg kellett osztanom a játék géppisztoly és a Moszkvics lámpája között. Vagy egyik kelepelt és világított pirosan, vagy a másikban égtek a lámpák.

Az első tuning abból állt, hogy kiszereltem belőle a pedálokat, mert a mechanika nem bírta a pörgést lejtőn lefelé. Később hátrébbtettem az ülését, hogy beleférjek, majd amikor így is kicsi volt, a csomagtartóján vagy a motorháztetőn billegve szaggattam lefelé a balatonfüredi lejtőkön.

Gyermekkoromban az emberek nagy részét sajnos csak autójuk segítségével tudtam elhelyezni. A velünk egy házban lakó bácsihoz a Juhász János név nem volt olyan biztos támpont, mint az okkersárga 1500-ös Zsiguli.

Általános iskolában a Lada-Skoda drukkerség olyan kemény választóvonal volt az osztályban, mint ma a politikai hovatartozás. Néhányunknak négy keréken a Lada volt a világ közepe, igazi Skoda fanatikus egyetlen egy szorult az osztályba.

Most őszintén: ugye, hogy a 120L kanyarban sincs az ezerkettestől? Jó, könnyebb vezetni, kevesebbet fogyaszt, de ez kit érdekel? Miben ugratott át Ötvös Csöpi a balatoni kompra, mivel nyerték a Béke-Barátság Kupákat, miből volt a VFTS? Ladában, Ladával, Ladából.

Biztos voltam benne, hogy aki nem érti, mitől több egy Lada holmi Skodánál, azon nem lehet és nem is érdemes segíteni. Később megtanultam, hogy ezeket a beállítódásokat nevezik logikailag gyenge pontnak, amikor észérvek véletlenül sem hatnak az emberre.

Mondanom sem kell, hogy első autónk egy Lada 1200 volt, fehér színben, piros műbőr üléskárpittal, amire hosszú utak előtt törölközőt vagy pokrócot terítettünk, hogy ne izzadjunk úgy rá, mint MÁV másodosztályon a zöld műbőrre.

Ez volt a Fehér Nyíl, TK 07-76 rendszámmal 1982-ből, több éves várakozás után. Szüleim Norvégiáig is elhatoltak vele, amikor 5 majd 3 évente utazni lehetett az édesapám húgával feketén váltott NSZK márkákból. Nem volt rég, mégis kevesen emlékeznek arra, hogyan is működött az "emberarcú szocializmus".

Míg nálam a Zöld Autó az állandóságot képviselte, a családban Fehér Nyíl átadta helyét egy kocka Lada kombinak, majd 1991-ben az első nyugati autónknak, egy jobbkormányos 1.6 GL Ford Sierrának.

A Sierrára egy Honda Civic, majd kocka Opel Kadettek következtek a D sorozatból, én pedig vadul autóztam a számítógépen. Kedvencem a pályaépítős Stunts és a gyorsulós-tuningolós-autóelnyerős Street Rod volt.