2010.06.06. 08:00

Szöveg: Lőrincz Károly

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Kamionok a Hungaroringen

Autós hírek a régmúltból 4.

hirdetés


100 éve történt


1910. június 28.

Bölcs előrelátásról tanúskodik, ha három nappal az átadás előtt derül ki egy útszakaszról, hogy az autó számára járhatatlan. Úgy tűnik, semmi nem változott 100 esztendő alatt.
Ugyanakkor kíváncsi vagyok rá, hogy mekkora emelkedő volt az, amelyet nem tudott leküzdeni a postajárat automobilja:

"Eperjesről jelentik: A kereskedelmi miniszter a kassa-bártfai automobil-postajáratnak júlis 1-ére tervezett megnyitását elhalasztotta. Kitűnt ugyanis, hogy a Kassa és Gálszécs közötti útvonal nagy emelkedésű úgy, hogy azon jelenleg automobil nem közlekedhetik. Az akadályok mielőbbi elhárítása iránt a kassai postaigazgatóság intézkedik."



1925. június 17.
Mielőtt továbbgörgetne az olvasó - hogy már megint egy hajdani túra résztvevőinek unalmas listája következik -, gyorsan leírom, hogy a hírek közt kutatva azért akadt meg ezen a szemem, mert feltűnt benne egy érdekes név. A 37-es rajtszám mellett Fejes Jenő neve olvasható, aki Fejes automobillal indult.

Az ő nevéhez fűződik a lemezautó, melynek alapja egy 1921-ben alkotott, Gyorsjáratú égési motor, különösen mindennemű járművekhez és gazdasági gépekhez, és eljárás annak előállítására néven szabadalmaztatott találmány. Ennek lényege az volt, hogy a motor öntvényeit könnyebb, acéllemezből készített szerkezettel helyettesítette, jelentős tömegcsökkenést és nagyobb üzembiztonságot elérve ezzel.

A lemezautó prototípusa 1923-ban készült el a Magyar Lemezmotorgyárban. Az autó egyes részeire még további 14 szabadalom vonatkozott. Ezek a jármű tömegének csökkentését, ugyanakkor szilárdságának növelését célozták.  Azzal a pozitív hozadékkal, hogy az alkatrészek előállításához kevesebb nyersanyagra volt szükség , így a gyártás költségei is redukálódtak.

Az autó bemutatásra került Angliában is, s Ascot néven gyártása és forgalmazása is megkezdődött, de a világgazdasági válság hatására a gyár tönkrement.

"A Királyi Magyar Automobil Club jubiláris turautjának eredményei. Június 16-án, kedden, este hirdette ki Andrássy Sándor gróf, az Automobil Club elnoke ünnepélyes vacsora keretében a jubiláris turaut eredményeit. Ezek szerint a turaut szabályaiban előírt feltételeknek megfeleltek startszámaik sorrendjében a következők.

Automobiloknál:
Gräf & Stift Double Phaeton 1910

1. József királyi herceg /Mercedes/,
2. herceg Esterházy Antal /Mercedes/,
3. Hirsch Hugó /Graf & Stift/,
4. Delmár Walter /Steyr/,
5. Palugyay Antal /Cadillac/,
6. dr. Halmágyi Béla /Fiat 159/,
9. Baráth Leó László /Alfa Romeo/,
10. Röck István /Steyr/,
11. Daróczy József /Steyr/,
12. dr. Vermes Gyula /Steyr/,  
13. Kalmár Tihamér /Steyr/,
16. dr. Kalledey Jenő /Austro-Daimler/,
18. Carola mecklenburgi hercegnő /Austro-Daimler/,
20. Leitner Ottó /Delage/,
21. Steinitz Ernő /vezető Lyka István, Diatto/,
22. Szilberleitner József /Alfa Romeo/,
23. Delmár Walterné /Steyr/,
24. Barna Frigyes /Fiat 501/,
25. Máry Dezső /Fiat 501/,
26. Mohaupt Lajos /Fiat 501/,
27. Unger Tibor /Fiat 501/,
28. Ungár C. Ferenc /Fiat 501/,
Cadillac 1902

30. Walter Ferencné /Wanderer/,
31. dr. Schmiedt Gyula /Magomobil/,
32. Szigeti Andor /Magomobil/,
33. Friese C. C. /Magomobil/,
34. Bárány Ervin /Magomobil/,
35. Kappel Lajos /Magomobil/,
36. Holub József /Magomobil/,
37. Fejes Jenő /Fejes/,
39. Rákossy Lajos /Tátra/,
40. gróf Török Sándor /Tatra/,
Báró Rodich Antal versenyen kivül indult.

Szolomotorkerékpároknál:
2. dr. Nagy Gyula /Scott/,
4. Szentgyörgyi László /A.I.S./,
8. Kubek József /Frohner-Pásztélyi/,
9. Kazinczy Gábor /Sunbeam/,
10. Máté Lajos /Zenith/,
15. Bier Ágost /Puch/.

Mellékkocsismotorkerékpároknál:
16. 0kolicsányi-Zsedényi Zénó /Harley Davidsohn,)
20. dr. Hajós Imre /Scott/,
23. Francsek  Imre /Scott/,
24. Kiss István /Norton/.
Az Andrássy Sándor gróf által felajánlott tiszteletdíjat József királyi herceg nyerte el"



60 éve történt

Berlin, 1948. június 25.
Már a hírben is finom utalás történik arra, hogy a Volkswagen nem vállalt nagy rizikót bejelentésével. Reklámnak mindenesetre nem volt, rossz, hogy alig több mint egy hét alatt minden fizetőképes vásárló beülhet új autója volánja mögé.

"A hannoveri Volkswagen-művek hirdetése szerint 5300 márka készpénzfizetés ellenében nyolc napon belül megkapja a vevő az új Volkswagen-kocsit, mégcsak vásárlási engedély sem szükséges hozzá. A hirdetés mosolyra készteti a németeket, akik néhány nap előtt fejenként 40 márkát kaptak kézhez új pénzben. Az amerikai katonai kormányzat 50 tisztviselője azonban haladéktalanul megrendelést tett Volkswagen gépkocsira."



20 éve történt

1990. május 3.
Hosszú kihagyás után, tavaly találkoztam újra a kamionversenyzéssel, sajnos csak a televízió képernyőjén keresztül. Valamiért azonban nagyon vonz az autósportnak e szakága.
Nem tudok betelni a látvánnyal és a hangokkal, ahogyan ezek a nagy testek küzdenek. De még hogy küzdenek! Az 5500 kilogrammos kamionok 6 (hat!) másodperc alatt gyorsulnak 30-160 km/h-ra! Ennyi a FIA által előírtan korlátozott végsebességük, ugyanis a megállításukról sem szabad elfeledkezni, melyeket levegő- és vízhűtéses tárcsafékek végeznek.
A versenysorozat sajnos nem ejti útba hazánkat, pedig annak idején Mogyoródon is köröztek a vontatók.

"Negyedszer is kamionverseny a Hungaroringen

A technikai sportok kedvelői már jól
Egy mai versenykamion

tudják:ha május, akkor gyorsasági kamionverseny a Hungaroringen. Nem marad ki a sorból 1990 sem. A Hungarocamion nemzetközi autóközlekedési vállalat a jövő hétvégén bonyolítja le megszokott viadalát.
Csütörtökön a szervezők egy csoportja - Torma Imre vezérigazgató, Juhász Veronika, a szervezőbizottság elnöke és L. Kelemen Gábor sajtófőnök - a közelgő rendezvénnyel kapcsolatban tájékoztatta az újságírókat a Kék Duna motoros hajón.
Immár negyedszer rendezik meg a Hungarocamion Truck Trophy nevet viselő versenyt, amely ebben az évben a 8 futamos Európa Kupa sorozat második állomása. A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is három kategóriában mérik össze tudásukat a résztvevők, s a legutóbbi EK-n bronzérmes Krasznai János (38) személyében most is lesz magyar versenyző a mezőnyben.

Krasznai, aki egykor válogatott jégkorongozó volt, ebben a szezonban is a legnagyobb kategóriában próbál szerencsét egy Mercedes-kamion volánja mögött. Idei bemutatkozására nem lehet panasz, április harmadik hétvégéjén a Brands Hatch-i nyitó fordulóban 14 EK-pontot gyűjtött, miután az első futamban a negyedik, a másodikban pedig az ötödik helyen végzett. Az sem "mellékes", hogy ráadásként megnyerte az összevont meghívásos viadalt, amelynek eredménye viszont - sajnos - nem számít be az EK-értékelésbe.
A hazai színek egyetlen képviselője szeretne a mogyoródi versenypályán is az élmezőnyben végezni, bár rögtön hozzátette: a nyugatnémet Gerd Körber és a brit Slim Borgudd gépe szinte verhetetlennek bizonyult az angliai erőpróbán. Krasznai versenykamionját a napokban a Mercedes gaggenaui műhelyében "tuningolják", hogy még jobb teljesítményre legyen képes. A magyar pilóta azt is megemlítette: neki kedvezne, ha esne az eső és csúszós lenne a pálya, mert akkor vezetői képességeit jobban tudná kamatoztatni.

Ami a mezőnyöket illeti: a magyarországi versenyre 14 ország képviseletében 46 sportoló nevezett. A legtöbben, 25-en az Autóker Kupáért kiírt legkisebb géposztályban indulnak harcba az EK-pontokért. A középsőben, a Central Trailer Rentco Kupáért tizen, míg a legnagyobb géposztályban, a Szövaut Kupáért 11-en versengenek.
A küzdelmek május 11-én, pénteken 8 órakor a szabadedzésekkel kezdődnek, ezeket még bárki ingyen megtekintheti. Másnap, szombaton 8 órától tartják az időmérő edzéseket, s 14 órától az első versenyfutamokat.
Vasárnap 8.30 órától következnek a második futamok, majd 15.30 órakor a meghívásos Hungarocamion Nagydíj zárja a programot. Közben számos betétműsor szórakoztatja az érdeklődőket. Bemutatót tartanak a minimotorosok, a rendőrmotorosok és a sárkányrepülők, felvonulnak az utcai és a versenykamionok, s lesz hátramenet-verseny az amatőr autósoknak.
Belépők 50 és 300 forintos áron válthatók, a kedvezményes jegyet a 14 éven aluliak és a szervezetten érkező középiskolások vehetik igénybe. Húsz forintért érdemes tombolát is venni, hiszen a főnyeremény egy Renault 5 típusú személygépkocsi."



Szobi Balázs személyében jelenleg is van magyar résztvevője a bajnokságnak

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Renault sportkocsi 400 lóer?vel Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali
Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó