2004.12.14. 16:00

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Itt a BMW M6!




Hivatalosan is bemutatkozott a BMW 635 CSi M és 850 CSi méltó utóda, a jelenlegi hatos sorozat csúcsmodellje az M6. Formailag ugyanaz a masszív formavilág jellemzi az autót, mint a többi hatost, de kisebb módosításokkal még izgalmasabbá tették.

Újak az első és a hátsó lökhárítók, amelyek egyértelművé teszik az azonosítást. Újak a küszöbök is, ezek több leszorítóerőt termelnek, mint "széria" modelleké.

Hátul négy krómozott kipufogó jelzi a nagyobb teljesítményt, de eddig nem láthattunk az M6-os 19 colos felnijeit sem. Ezeken darabonként 1,8 kilogrammal könnyebbek, mint a hagyományos könnyűfém felnik, rajtuk elöl 255/40ZR19-es, hátul 285/35ZR19-es abroncsok vannak.

Ami a külsőt illeti újdonság, hogy az M6 teteje nem fémből, hanem karbonból készül, amivel öt kilogramm súlycsökkenést értek el. Korábban ez a technológia a kis sorozatban készült M3 CSL-ben mutatkozott be, de sorozatgyártásba most került először.

Az ajtók és a motorháztető alumíniumból, a csomagtartó fedél kompozit anyagból, a lökhárítók különleges műanyagból készülnek, ennek köszönhetően az autó 55 kiloval könnyebb az M5-nél.

A 2+2 üléses sportkupé orrában, az M5-ben már megismert V10-es erőforrás dolgozik. A 4999 köbcentis blokk sportos jellegének megfelelően igen magasan 7750-es fordulatszámnál éri el maximális 373 kilowattos (507 LE) teljesítményét. A motor ennél tovább forgatható, a leszabályozás 8250-nél történik meg.

A 90 fokos hengerszögű V10-es legnagyobb nyomatéka 520 newtonméter, ezt 6100-as fordulatszámnál éri el a motor, de 450 Nm már 3500-tól előáll. A könnyűfém jelentős felhasználásának köszönhetően a motor tömege mindössze 240 kilogramm.

A maximális teljesítményt a vezető a számítógépben aktiválhatja, alapállapotban 400 lóerőt kap meg, majd több lépcsőben jut el az 507-ig. Hasonlóan nagy szabadságot élvezünk a kipörgésgátló és menetstabilizáló elektronika beállításánál is.

Ezzel az erőforrással a formájához illő menetdinamizmust kap az M6. Nulláról 100 km/órára mindössze 4,6 másodperc alatt gyorsul, ami egy másodperccel jobb mint a 645 Ci hasonló mutatója. Újabb 9,4 másodperc múlva a kupé kilométerórájának mutatója már a 200-as jelzésnél jár.

A hallgatólagos egyességnek köszönhetően az elektronika 250 km/óránál leszabályozza az M6-ot. E nélkül körülbelül 320 km/óra lenne az autó végsebessége. A remek gyorsulásban az erőátvitel is partner, hiszen az autó megkapta a korábban kifejlesztett hétsebességes szekvenciális (SMG) váltót is. Ezt a kormány mögött lévő fülekkel és a hagyományos váltókarral is lehet kapcsolni.

A váltó vezérlése - ahogy az M5-ben is- tartalmaz egy rajtprogramot is, ami az ideális gyorsulást közelíti. Ezen kívül a vezető segítségére van a változtatható csúszású, önzáró differenciálmű is.

Fékezésben is jó az autó, hiszen 1785 kilogrammos önsúlya ellenére mindössze 36 méter alatt megáll 100-ról az autó, 200-ról már kissé tovább tart, de ekkor is csak 140 méter a fékút, köszönhetően az 1,3 g-s átlagos lassulásnak.

Megkapta az autó az M GmbH elektronikus vezérlésű felfüggesztését is, így a vezető vezetési stílusához megfelelően kiválaszthatja, hogy éppen a Komfort, a Normal, vagy Sport keménységű csillapítással kíván autózni. Ezzel összhangban a változó rásegítésű és áttételű kormány direktségét is lehet változtatni két állásban (Sport, Komfort).

Ahogy az M5-ben is, a hatos csúcsmodelljénél is megváltozott a Head-up Display, ami már nem elsősorban navigációs információkat közöl, hanem a sportosabb vezetőket segíti. Az M szériás "kivetítő" például fordulatszámot is mutat és figyelmeztet a váltásra is.

Hat széria színen felül az M6 tulajdonosai négy különleges metálszínt választhatnak: Indianapolis vörös, Sepang bronz, Interlagos kék és Silverstone, valamint a hagyományos Alpin fehér is a vevők rendelkezésére áll. Az utastérben állítható lábtámaszú M sportüléseket és M sportkormányt találunk, többféle színű és kivitelű borborítás várja a vevőket köztük Merino és Alcantara is.

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Szárnyal a jeges Hummer-humor

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó