2005.07.05. 12:10

Szöveg: Nagy Gergely

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Intelligens buszok Japánban

Kulcsszavak: zöld
hirdetés


Tudták, hogy a hármas metró teljesen önműködő? Vezető nem is kéne hozzá, csak azért ültetnek előre egy kísérőt, hogy az utasok ne meneküljenek fel halálfélelmükben az aluljáróból. A megkérdőjelezhető szépségű szerelvény magától jön-megy, fékez és gyorsít.

Ennek fényében a Toyota önműködő busza nem is akkora durranás. Csakhogy ezek a buszok nem sínen, hanem a szokásos aszfalton haladnak egymás mögött. A Toyota kísérleti jelleggel a japán világkiállítás területén ilyen automata buszokkal viszi az utasokat.

Expo egy kevésbé környezetszennyező világért

Egészen szeptember 25-ig tart még nyitva a 2005-ös világkiállítás a Japánban, Nagojában. Az esemény szellemiségének lényege, hogy a környezettudatos magatartást beépítse gondolkodásmódunkba. A kiállító országok erre törekvő megoldásokkal álltak elő. Akárhogy kerestük, sajnos nem botlottunk magyar pavilonba, pedig kíváncsi lettem volna a hazai ötletekre.

A technikai zsenialitásáról és szigorú szabálytiszteletéről ismert nemzet napi 90 ezer látogatót vonzó eseményt hozott össze. A hazai kiállítók természetesen többségben vannak, és ők adják a legérdekesebb kunsztokat. A Toyota standja mellett például a Hitachinál akció-rajzfilmbe illesztik a húsvér látogatókat.

Zenélő robotokkal, 100 százalékig újrahasznosítható pavilonnal, és teljes egészében szélenergiából nyert árammal működtetett berendezéseivel tett ki magáért a Toyota. Természetesen a Toyota arra is ügyelt, hogy az utasok szállítását a lehető legmodernebb járművekkel oldja. Az egész annyira természetesnek tűnik, hogy az üzemanyagcellás és földgázhajtásos automata népszállító buszok szinte fel sem tűnnek.



Ne a hetes busz helyére képzeljük el a robotizált járműveket, egyelőre csak egyszerű forgalmi helyzetek között képes haladni az intelligens busz.

Az IMTS (Inteligent Multimode Transit System - intelligens többcélú közlekedési rendszer) keveréke a villamosoknak és a buszoknak, mindegyik előnyével. Nem kell síneket, vagy villamos hálózatot telepíteni, ezért a kiépítés egyszerűbb és olcsóbb, mint a kötöttpályásoknál.

Kis csalás azért van a dologban, az aszfaltba nagyjából méterenként jeladót építenek, ez navigálja az automata pilótát. A robotvezető érzékelője számolja a földbe épített jeladókat, és ebből találja ki, hol is jár.

Egy IMTS szerelvény általában két-három buszból áll, a buszok száma maximálisan négy lehet. Az egymást követő járművek között nincs fizikai kapcsolat, csak rádióhálózaton keresztül kommunikálnak a gépek.

Rádiójelekkel megbeszélik, hogy mi a helyzet a forgalomban, szabad-e a pálya. A buszok milliméter pontossággal követik egymást 40-50 km/órás sebességgel, és hajszálpontosan fékeznek a megállóban, nem úgy, mint az orosz metrók. Azt mondták a mérnökök, hogy a szerelvény akár 60-at is tudna, de az Expo területén nem kell annyira rohanni.

Körbenézve a műszerfalon és a vezető környékén, nincs semmi szokatlan. Egy rakás műszer és kapcsoló, mint minden normál kék BKV buszon.

A japán turisták fel sem kapják a fejüket a vezető nélküli buszokra. Teljesen természetes dolognak veszik, hogy a volánnál nem hús-vér ember, hanem Morizo, a világkiállítás egyik kabalafigurája ül, a kormány meg magától forog.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Renault sportkocsi 400 lóerővel Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali
Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó