2005.12.27. 07:58

Szöveg: Szörényi András

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Idomított majmok Audiban

Audi quattro történelem



Az összkerék-hajtás fölényének kidomborítására a rali vébé a legjobb terep. Itt Svédországtól Afrikáig, hóban, aszfalton és homokban kellett a leggyorsabbnak lenni. Nem meglepő, hogy az Audi is megcélozta a ralit az idén 25 éves quattróval.

Készül a Wunderwaffe

Csakhogy összkerekes raliautók nem nevezhettek. Az Audinak úgy kellett elérnie a konkurensek hozzájárulását a szabálymódosításhoz, hogy fel se merüljön bennük: a németeknél megint készül a Wunderwaffe.

A szabálymódosításba akaratán kívül besegített a Fordtól Peter Ashcroft, aki örömmel elővezette saját sztorijukat az összkerék-hajtású raliautóval kapcsolatban. Korábban ők is nekifutottak a 4x4-es hajtásnak, és sok kudarc után az autó végre gyorsulni kezdett.

Kiderült, hogy elromlott az első kerekek hajtása és a Capri prototípus a hátsókerék-hajtással fut egyre jobb időket. A konkurensek derűs hangulatban hozzájárultak a 4x4-es autók engedélyezéséhez. Legfeljebb egy Range Rover is benevez majd a Szafari Ralira, gondolták.

1980 őszén a finn Hannu Mikkola és Arne Hertz versenyen kívül elindult a rali EB portugáliai futamán. Az összkerekes Audival a hivatalos győztesre gyengéden rávertek 27 percet. Mikkoláék 1981-ben a Monte-Carlo Ralin rajtolhattak végre hivatalosan. Minden adott volt számukra. A gyorsaságit hó borította, az út emelkedett és senki nem sejtette, mire képes az Audi quattro.

Előz, mint a nagymamám

Az első gyors végén felajzott riporterek kérdezgették Bernard Darniche-t, a kor nagy ralipilótáját, hogy mi történt. Darniche döbbenten mesélte, hogy egy Audi hirtelen feltűnt a tükörben, pedig Mikkola egy perccel a Lancia Stratos mögött rajtolt. Darniche nem hitte el, ami vele történik. "Úgy ment el mellettem, ahogy a nagymamámat megelőzöm" - mondta.

Bár Mikkoláék a Montén kiestek (az 1981-es Svéd Ralin nyertek először), mégis új korszakot nyitottak. Cesare Fiorio, a Fiat-csoport motorsport stratégiájának feje szerint "Ez az az autó, amit nem jutott eszünkbe megépíteni." A Monte után a konkurensek mindegyike elkezdett gőzerővel összkerekes, turbós raliautókat fejleszteni.

1982-ben és 1984-ben az Audi megnyerte a márka világbajnokságot. 1983-ban Hannu Mikkola és Arne Hertz, 1984-ben Stig Blomqvist és Björn Cederberg lett az egyéni világbajnok.

Vulkántűz a fehérnépben

Nagy húzás volt az Audi részéről Michele Mouton szerződtetése. A fékezhetetlen versenyzőnő 1982-ben csak hajszállal maradt le az egyéni világbajnoki címről három futamgyőzelmével. Mouton ennek ellenére is történelmet írt, mikor Fabrizia Pons navigálásával 1981-ben San Remo-ban az első nőkként győztek vébéfutamon a ralitörténelemben.

Walter Röhrl neve erősen kötődik az Audihoz, pedig Audival sosem nyert rali vébét. 1980-ban Fiat 131 Abarth-tal, 1982-ben Opel Ascona 400-zal bizonyult a legjobb pilótának.

Győztes majmok

Röhrl még audis korszaka előtt azt találta mondani, hogy a quattróba egy idomított majmot is beültethetnének, akkor is győzne. Ezt sokan Michele Moutonnak címzett fricskaként értelmezték, pedig Röhrl csak a quattro előnyét fogalmazta meg a hátsókerekes autókhoz képest.

Pár év alatt fordult a kocka. A szériaautóból fejlesztett Audi raligép ellenében a konkurensek műanyag karosszériás, középmotoros bombázókat építettek a B-csoportban. Ezeknek már semmi közük nem volt a széria Peugeot 205-höz vagy az utcai Lancia Deltához.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Szárnyal a jeges Hummer-humor

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár medd? vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gy?jtsük össze.

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor
Hóban-fagyban a ralisztárok Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó