2006.12.28. 08:00

Szöveg: Hamar Balázs

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

Harcban a hóval

hirdetés


Hó még sehol, de a hókotróautó-vezetők nem alszanak. Ez is idénymunka ugyan, de nem a hagyományos értelemben. Ők ott ülnek egész évben az úttisztítógépeken, és az utakat róják, lehet, hogy épp egy kukásautó fülkéjében.

ÁAK - nagymenők

Mihez kezdenek a hóval az autópályán? A Gödöllő melletti autópálya mérnökségbe hajtok engedéllyel, már várnak rám. Kulturált irodaépületek és garázsok, új vagy újnak tűnő autók, ahová nézek. Nem luxus ez, csak normálisak a körülmények.

Megtudom, mindössze 8 gép van az itteni mérnökségben, amivel összesen 120 km pályaszakaszt kell karbantartani, Budapest végétől Gyöngyös nyugatig. 60-60 kilométer. Hóekét még csak az udvar hátsó felében látok, egymás mellett, rendezetten sorba állítva. Két hómaró pihen hátul, azokra valószínűleg nem is lesz szükség idén.

Ebből már sejtem, két nap múlva sem lesz szép fehér szilveszter. Az ÁAK folyamatos kapcsolatban van a H. Bóna Márta foglalkozását űzőkkel, záporoznak hozzájuk az előrejelzések, hogy időben tudjanak intézkedni.

Nagyjából 2 óra alatt fel lehet dobni a hóekéket a nyolc gépre. Ha "meleg" a hóhelyzet, még talán előbb is. 5 nagyobb van és három kisebb. A nagyobb ekék a Renault Keraxra mennek, a kicsik az Unimogra, az előbbiekre még oldalekét is lehet rakni.

A Renault Keraxok feladata a fő pályaszakasz biztosítása. Most sószórást végeznek velük is - ha kell -, de egyelőre még arra is ritkán van csak szükség. Eddig kifejezetten enyhe a tél. Novemberben volt egy kis hó, azóta nem, sőt a mínuszok is sokáig távol maradtak. December 5. körül kellett csak sózni először, de karácsony környékén megint nem volt szükség fagymentesítésre.

Kiderült, hogy az első szórás időpontját addig húzzák, amíg lehet, mert utána könnyebben nedvesedik a pálya. A só ott marad, és vonzza a vizet. Talán tanultam erről általánosban, de kicsit meglepődtem rajta. Aki nálam többet mozog a konyhában, valószínűleg már tapasztalta is, hogy a forrásban lévő víz közelében a só nedvesedni kezd.

Szóval a nagyok haladnak a főpályán, a három kicsi (Unimog) feladata a csomópontok és a pihenőhelyek megtisztítása. Ennek logikus magyarázata van. Az Unimogok jobban elférnek a parkolókban az autók között, könnyebb velük manőverezni, és akár egy helyben is képesek szórni. A nagyok erre képtelenek. Persze a hókotrás más tészta. Ott a méret a lényeg.

A következő oldalon kiderül, meddig várnak még a brutális KRAZ-ok bevetésével

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:414.0 Dízel:412.0

Hirdetés






Van ellenszer a Volkswagenre?Videó

Három héttel az Akropolisz-ralit követően újabb forró verseny vár a rali-vb résztvevőire. Szardínia szigetén száguldanak a legjobb ...

F1: Kik és hogyan döntenek a Merci büntetéséről?

9 | 1

A Nemzetközi Automobil Szövetség nemzetközi bíróságát 2010-ben alapították, de eddig nem volt F1-es feladata. Csütörtökön lesz.

Golf bankrabláshoz, Lexus táncóráraVideó

Két figyelemreméltó autós reklámfilmmel is találkoztunk a napokban. Az egyik konkrét és vicces, a másik misztikus és csábító, ...

Átadták a világ leghosszabb kábelhídját

3

A világ leghosszabb és legszélesebb, többpilonos, kábelrögzítésű hídját adták át a forgalomnak Kínában.

A világ leghosszabb és legszélesebb, többpilonos, kábelrögzítésű hídját adták át a forgalomnak Kínában.

F1: Räikkönen szinte már Red Bullban ül

4

Egy finn szakértő szerint nagyon valószínű, hogy Kimi Räikkönen jövőre a Red Bullnál folytatja pályafutását.

Még többet innen: raliblog › | forma-1 › | vezetünk › | hírek ›

Szavazás

Van légkondicionáló az autódban?

Van légkondicionáló az autódban?

WEBÁRUHÁZHirdetés

Hirdetés

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Van ellenszer a Volkswagenre? Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Mankós öreget  lökött fel a villamosvezető Luxuskabrió az Aston Martintól
Ford Tourneo Custom

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Kérdezek tőle!

közlekedési jogi szakértő

Közlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban!

Dr. Székely Ügyvédi Iroda

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó