2010.02.25. 18:00

Szöveg: Sári

5 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Fiat Dobló, az anyósgyilkos

Hová tűnt Bohuniczky Szefi?

Kulcsszavak: teherautó, haszonjármű, Fiat, Dobló


Vezetni jó, a jobb egyben nem jó

Mivel a Cargo kétszemélyes, és én sem gondoltam, hogy egyedül nekiindulok egy abszolút használhatatlannak tűnő autóval (mivel dobozos, nincs belső tükör, ami tragédia), közösen kiválasztottuk egymást a gárda legsármosabb újságírójával, a hávégés Csongorral, és szintén közösen kiválasztottuk a fehér, 17-es rajtszámú 1,3-as, 90 lóerős dízel Doblót.

A koncepció szerint a térkövekkel megrakott, sorszámozott autók percenként indultak útjukra, az előre kiosztott itinert követve óriási kitérőkkel és kerülőkkel az első állomásra, Veszprémre, majd Sümegre és Balatonszemesre. Figyelni kellett az időre, a feladatok helyes végrehajtására, a megtett kilométerre és persze az irányra is.

Kisteherautó nagybemutató
A Fiat Magyarország úgy döntött, komplett kalandtúrát szervezett a Dobló Cargo kishaszonjármű hazai bemutatójára. Kellett is a felhajtás, különben a személyautó-kivitelt fókuszba helyező nagyszabású nemzetközi rendezvény után ugyan ki figyelt volna oda erre a kis süteményeskocsira?

Osztozkodás indulás előtt

Be kell vallanom, itinerszűz voltam és a zavaromat az sem enyhítette, hogy mindketten végigdumáltuk az első eligazítást. Szerencsére mintegy másfél perc alatt felfogtam a rendszert, így bátran és sikeresen vettük be az első körforgalmat.

Azt azért megjegyzem, hogy az anyósülést semmilyen, azaz SEMMILYEN irányba nem lehet elmozdítani. Ha lehet is, maximum gondolattal, mert erre utaló kart, gombot, csillagot, pillangót nem fedeztem fel.

Doblo Cargo alapárak
Motor/teljesítmény:Nettó ár:
Benzines alapmodell rövid tengelytávval
1,4 16v / 95 LE
2 870 000 Ft
Gyenge dízel alap, rövid 1,3 16v / 90 LE 3 060 000 Ft
Közepes dízel, rövid
1,6 16v / 105 LE
3 360 000 Ft
Erős dízel, hosszú alváz 2.0 16v / 135 LE 4 040 000 Ft

Döbbenetesen kényelmetlen és idegesítő. Olyan, mintha egy béna babzsákban kellene üldögélned, ami betonból van. A fej felett lévő tárolóba viszont sok dolog fér, bár később azok szakaszosan potyognak vissza, fékezéstől függetlenül.

A rendezvény neve

Az autó igen jól megy, ahhoz képest, hogy úgy néz ki, mint egy süteményhűtő. Viszi a 130-at, és állítólag a 170-et is, de erre ki kíváncsi. A műszerfal egyszerűbb már nem is lehetne, sehol egy felesleges gomb, vagy kar.

Az 1/100-as feladatok a szakavatottakat az Old Timer versenyekre emlékeztették, mondanom sem kell ugye, hogy engem nem. Az első ilyen feladat szerint pontosan 20 másodperc alatt kellett egy jeges buszfordulóban két kört megtennünk, ami 21 alatt végül sikerült is. Innen már magabiztosan kanyarogtunk Etyek és Mór között (feltörekvő borvidék) a ködben.

Cargók a ködben

Azt mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy az első pohártartót soha, de tényleg soha ne használjátok. Gyönyörűen szaltózik ki belőle a narancslé az első gyengébb jobb ívben. Szereztünk hát finom (rettenetesen, elképesztően, mocskos finom) bort Miklós Csabitól a szerencsétlenül járt üdítő helyett, befaltunk 2-3 hotdogot Veszprémben, majd Pécselyen elakadtunk.

Persze nem szó szerint, csak a tudományunk állt meg. Ugyanis az egész verseny alatt az előre kiosztott fotók készítési helyeit kellett beazonosítani. Minden ment is, mint a karikacsapás, de Bohuniczky Szefi szülőházánál elakadtunk.

Terjed az ismeret
Szefi a Somogy megyei Nagypécselyt született 1896-ban, középbirtokos családból. Apja később tönkrement és Vas megyében vállalt intézői állást. Bohuniczky első novelláit a Nyugat közölte, a magyar próza nagy reménységének tekintették, Babits Mihály, s általában a lap szerkesztőinek belső baráti köréhez tartozott. Számos regénye jelent meg. 1949 óta irodalomtörténeti visszaemlékezésein dolgozik.

Mint rendes lány, én előre beazonosítottam a tereptárgyakat Steve Jobs és Pédia Wiktor segítségével, de Szefi néni megtréfált minket. Megálltunk, megkérdeztük az utcán trécselő hölgyektől is, ugyan mit sejtenek a problémánkról, majd ezt a választ kaptuk: Oh, aranyoskám, én már itt élek 76 éve, de nem találkoztam ilyen nevű emberrel.

Mú, mú

Szerencsére egy apai ötlettől vezérelve az Pécselyi Önkormányzat kedves hangú telefonos kisasszonya azonnal elárult a címet, így végül olyan pontos koordinátákat adtunk meg Bohuniczky asszonyság kúriájáról, mint senki más. A nap végére az első helyen álltunk! Persze, ami ezután következett csak arról szólt, hogy mennyire gáz lesz, ha ezután veszítünk, és mennyire nem gáz, hiszen legalább ma nyertünk. Ahogy fogyott a bor, úgy nőtt az én önbizalmam, Csongoré pedig ezzel párhuzamosan csökkent.

Szerencsére a középkori hangulatot idéző étteremben a nyilazó lovagok, vágtató lovaginák és a félmeztelen testfestett lányok oldották a feszültséget, és élőben megcsodálhattuk a panorámás Doblót (Panorma a személyszállító verzió neve) is. Bár - tekintve a hölgyek tehetségét és az újságíróállomány nemi összetételét - erre talán csak én emlékszem.

A sajtótájékoztatón bemutatott Panorama tényleg egészen elképesztően panorámás, és gond nélkül elindulhat vele egy hét fős család nyaralni. Igaz, csak egy utánfutóval kiegészülve, mert a hetedik ülés behelyezésével egy Lutra albumnak sem marad hely.

A legügyesebb Cargo-sofőrök díja

Másnap persze a hasonló feladatoknál tartottuk az első helyünk, így amikor beérkeztünk a balatonszemesi eredményhirdetésre, gazdagabbak lettünk a győztesnek járó fakormányokkal.

Zavaros történet, nem vitás, de van tanulsága: he lehet, NE üljetek az utasülésbe egy Fiat Dobló Cargóban!

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 5)

gertan - 2010.03.03   08:34

Végre egy normális, jól megírt, bár kicsit rövid cikk.
Iszonyatosan unalmas és idegesítő, hogy az autószalonokról megjelenő tudósítások elsősorban a seggekről, a hostesekről, a szerzők nemi frusztráltságáról szól. A Playboyban, vagy egy elsősorban nem autósmagazinban elmenne ez, de a vezess.hu- tól ez gyenge dolog.

Javaslom, küldjétek többet Sárit, mert jól ír és nem nőkre fókuszál, marad ideje a nyálcsorgatás mellett az autókra is.

Gratulálok Sári! Szép vagy, jó vagy!

RogalDorn - 2010.02.27   20:49

Én véletlenül éppen egy Dobló Cargoval dolgozom, egy egy 1,3-as turbódízellel. Ami jó benne, hogy elég fordulékony és a motorja jól húz, ami viszont nem hogy iszonyatos holtterei vannak, és tolatásnál maximum sejtheted, hogy neki mész-e valaminek. A felső tárolóból pedig gázadásnál minden a fejedre hullik ami azért elég idegesítő.

Opelfan - 2010.02.26   11:04

Nem akarok ilyet mert nem akarok árut vinni sehová, csak a nők miatt néztem be, egyszerűen nem értem mi a jó a műanyag mellben, semmi természetes esése sincs és nem lehet úgy gyúrni, dagasztani mint az igazit :D.

A szerző bármikor van olyan csaj mint ez a kettő, szívesen megnézném testfestetten ;) :)

acsa - 2010.02.25   20:49

Remek cikk! De a lovaginán kiakadtam. Még nem tudom eldönteni, hogy pozitív, vagy negatív értelemben. Még jó, hogy faszállítás a Cargoval nem volt feladat.

Kár, hogy megint úgy csinált egy 7-személyes autót egy gyártó, mintha 0 csomaggal utaznának az emberek. Ez már-már kartellgyanús, és büntetendő.

prs - 2010.02.25   19:52

1. A két csöcsös csajos fotón a szerzőn felháborítóan sok a ruha. Ő is éppen elég fotogén. Mondjuk, úgy határozottan csinos (bár a napszemüvegétől a hideg ráz).
2. A HVG-s Csongor lehet, hogy a való életben a legsármosabb újságíró, de a fotón úgy néz ki, mint egy két lábon járó szerencsétlenség.
3. Már máshol is olvastam, de bevallom fogalmam sincs, mi a túró az az 1/100-as feladt. Valaki magyarázza már el, miért pont így hívják.

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Szárnyal a jeges Hummer-humor

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár medd? vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gy?jtsük össze.

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó