2012.07.12. 07:00

Szöveg: Lencsés Csaba

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása

Félni kell a másfél millió forintos hibridektől?

Sok az Amerikából behajózott kocsi

hirdetés


Már 1,3 millió forintért is kínálnak idehaza frissen műszakiztatott, hétéves hibridet. A legnagyobb használtautó-portálon kínált Honda Civic állítólag csak 80 ezret futott, és a méltató jellemzés szerint kiváló állapotnak örvend. Kétmillió forint környékén pedig már komoly választékból szemezgethetnek, akik újabban kis fogyasztású, de olcsó hibridben gondolkodnak. Nem volt ez mindig így.

"Mióta elszabadultak az üzemanyagárak, egyre többen keresik a hibrideket" - állítja Márton Szabolcs, annak a pécsi kereskedésnek a munkatársa, amely Magyarország jelenleg legolcsóbb hibridjét árulja. Szerinte 2-3 éve még elfordították a fejüket az emberek, ha meglátták a feliratot a kereskedésbe kiállított autók adatlapján: "hibrid". Sőt, több általunk megkérdezett kereskedő szerint kimondottan ódzkodtak ezektől.

Mint egybehangzóan állítják, ez lassan már a múlté, hiszen bekerült a köztudatba a technika, megjelentek a legtöbb szalonban a benzines-elektromos (vagy éppen dízel-elektromos) járművek, s mindez jelentős hatással volt a kispénzű vásárlók gondolkodására is. "Persze rendszeresen megkérdezik, hogy miként működik, és azt is mindig el kell magyaráznom, hogy nem nekik kell kapcsolgatni a két motor indítását, az automatikusan működik" - sorolja Márton.

Tapasztalatai szerint az akksik élettartamával kapcsolatban van jelenleg talán a legmarkánsabb aggodalom az érdeklődőkben. Kíváncsiak az élettartamára, "mivel az van bennük, hogy a kocsijukban 3-4 évente ki kell cserélni azt". A kereskedő erre elmondja nekik, hogy kizárólag a baleset következtében megsérült akksikat kell cserélni, gond nélkül futnak a hazai utakon a 10-15 éves hibridek is. Valóban eljött az ideje az olcsó hibrideknek? Tényleg nem kell tartani ezektől?

Lámpacsere az amerikai modelleknél

Hibridinvázóról persze egyáltalán nem beszélhetünk, de a korábbiaktól egyértelműen több használt hibrid kelleti magát a használtpiacon. Ennek főként két oka van. Egyrészt az üzemanyagár miatt kialakult, már említett keresletnövekedés, másrészt a januártól immár csupán 76 ezer forintos regadó. "Emiatt szeretik a kereskedők, hiszen jó áron tudják adni" - fogalmazott egyikük.

Érdemes azonban jobban megnézni a kiszemelt, az árcédulája alapján olcsó hibridet, mert meglehetősen sok közöttük az Észak-Amerikából behajózott példány. Különösen a 4-8 éves korosztályban, hiszen akkoriban Magyarországon még keveset értékesítettek ezekből, kis hazánkkal ellentétben viszont az Egyesült Államokban már létező piaca volt a technikának.

A piac legolcsóbb hibridjeinek számító Civic-ek külsején kicsit más az első lámpa és a lökhárító, a műszerfal központi kijelzőjén a külső kör méri mérföldben a sebességet, míg a kisebb belső km/órában.

Valójában nem is a lámpa formája a lényeges különbség, hanem az, hogy az észak-amerikai szabvány szimmetrikus világítást ír elő az európaival szemben. Ennek megfelelően az amerikás hibridek első lámpáját ki kell cserélni a műszakiztatás előtt, amit - a jogszabályok szerint - a vizsgáztató állomásnak ellenőriznie kell. Több kereskedés már eleve európaira cserélt lámpával rakja ki a placcra a kocsit, de vásárlás előtt érdemes megkeresni az "E" betűt az üvegben.

Mi az az IMA?

A Honda által IMA-nak elnevezett (Integrated Motor Assist) rendszer valójában egyszerű szerkezet. A Jazzből ismert 95 lóerős, 1,33-as benzinmotort egészíti ki egy 15 kW (20 lóerő) teljesítményű villanymotor, amely a fokozatmentes CVT-váltó és a benzines blokk között van. A hátsó üléstámlát a mögötte lévő akksik miatt nem lehet lehajtani, ezeket a villanymotor lassításkor és gázelvételkor generátorként tölti visszatáplált árammal.

Használtakra érvényes a garancia?

Sajnos egy lámpacserénél is többet veszíthet a tengerentúli hibridben gondolkodó vásárló.
"A 2011-es modellév előtt készült hibridjeinkre 8 év vagy 160 ezer km a garancia. Ez azonban csak az európai modellekre érvényes, az amerikaiakra nem" - mondja Váradi Szabolcs, a Honda Motor Hungary vevőszolgálati vezetője. A garancia feltétele a szakszervizes vezetésű szervizkönyv.

Váradi szerint szakavatott profi híján nemigen van sok speciális, a hibrid-technikából eredő néznivaló a laikus számára egy használt autón a megvásárlása előtt. Annyit tehet a vevőjelölt, hogy ellenőrzi az IMA-rendszer (Integrated  Integrated Motor Assist) kontroll lámpáját, ennek a gyújtás ráadása után pár másodpercig világítani kell, majd kialudni.

A sérülésre, javítgatásra utaló nyomokat azonban kötelező felkutatni, ugyanis egy baleset után a hibridek javítása különös óvintézkedéseket követel. Az önjelölt zsenik nagy károkat okozhatnak: a hegesztés kisütheti a vezérlő modult, de például a Hondák alján olyan nagyfeszültségű kábelek futnak, amelyeket egy esetleges sérülés után nem szabad javítani, hanem ki kell cserélni. A sérült akkumulátorokat szintén tilos kalapálgatni, ám ezek nyomait leginkább a szakszervizben lehet kiszűrni.

Váradi eleve a szakszervizes ellenőrzést ajánlja mindenkinek, ennek során szerviztől függően 5-10 ezer forintért, mindössze 20 perc alatt speciális eszközökkel leellenőrzik az autót. Ezek a műhelyek képesek megállapítani a szervizkönyv hitelességét is, ugyanis a garancia alapjául szolgáló papirosokat nem ritkán hamisítják.

Mindez persze még nem biztosíték az akksik tartósságára. "Nem tudom megmondani, hogy mennyi ideig bírják, ugyanis az itthon 6-8 éve futó autóknál nem jellemző az akksicsere. Egy biztos, nem úgy vannak legyártva és beállítva, hogy ha lejár a 160 ezer km, akkor beindul a pénztárgép és cserélni kell őket. Nincs semmi gond a 200-250 ezer km-t futott autókkal sem" - állítja a Honda vevőszolgálati vezetője.

Mennyi közpénzbe kerülnek az állami hibridek?

Üzenetértékű vásárlásnak szánta még 2008 őszén az akkori Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, hogy 78 millió forintért 12 darab hibridet vásárolt felsővezetői számára. A két darab Lexus GS-t a tárca irányítói használták, míg a 10 Honda Civic-et az alattuk lévők. A tárca akkori közlése szerint 12,7 millió forintot spóroltak a listaárhoz képest, és még valahogy azt is kiszámolták, hogy ezekkel a kocsikkal 40 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki. Azt viszont nem árulták el, hogy a Hondák darabja mennyibe került. Információink szerint akkor 4,8 millió forintba.
     A kocsikat azóta is használja az államigazgatás, az év elején mi is megnéztük azokat a Vidékfejlesztési Minisztérium garázsában. Az állami autókat üzemeltető Közigazgatási és Ellátási Főigazgatóság (KEF) tájékoztatása szerint 2009-ben 120,5 ezer forint volt a kocsik átlagos javítási költsége, míg a biztosítási díja 223 ezer forint (a kgfb és a casco együtt). 2010-ben 132 ezer forintba került kocsinként a javítás egész évben, míg az együttes biztosítás 224 ezer forintba.

    Hinterauer László KEF-főosztályvezető szerint nem szabad ezeket a számokat összehasonlítani az átlagos autósoknak a saját kocsijuk költségeivel, mégpedig két okból. Egyrészt egészen mások a használati körülmények (egy-egy állami hibridet tucatnyi különböző sofőr is használhatja), másrészt a főosztályvezető szerint maximális biztonságra törekednek a fenntartásnál. Kizárólag gyári alkatrészeket vesznek, szigorúan betartják az olajcsere-periódusokat és így tovább.
     A tíz autó futásteljesítménye között egyébként meglepően nagy különbségek voltak januári szemlénk idején, 45 ezer és 120 ezer kilométer a két véglet. Érdekes, hogy a tíz autóból pont azzal volt gond, amelyik Hinterauer szerint gyakran heteket, vagy még többet állt. Tavaly cserélni kellett az akksijait, de a közel egymilliós javítást a garancia miatt az importőr állta.

Cikk nyomtatása

1 hozzászólás

Hozzászólások (legfrissebb 1, összesen: 1)

Szaky - 2012.07.15   08:32

Én nyugodtan merem ajánlani mindenkinek, a rokonságban van egy régebbi azt hiszem 2003-as Toyota Prius, külföldön dolgozik a srác, közel 300.000km-van benne semmilyen meglepetést még nem okozott, szervizre nem sokat költött, rettenet megbízható egy autó, és ilyen 5,0literből minden körülmény között eljár vele. Én is valami hasonlót szeretnék, de valószínű maradok a Toyotánál.

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:409.0 Dízel:410.0

Hirdetés






F1: Hülkenberg nem zárja ki a ferraris jövőt

1 | 1

Nico Hülkenberg nem titkolja, hogy valamikor egy nagy csapatnál is szeretné megmutatni, mit tud, a Saubertől pedig természetes ...

Eltűnik a Defender!

A Land Rover ikonikus terepjárója rövid időre itt hagy bennünket: 2015-ben búcsúzik a mostani széria, utódja azonban csak később ...

Hatkerekű Volvo-szörny

Fahrtkocsinak használják, de ezernyi minden másra is jó volna ez a gyárilag átépített XC60.

F1: Nem pénzkérdés Räikkönen jövője

A Lotus F1 tulajdonosa szerint nem kérdés, hogy Kimi Räikkönen szívesen marad náluk 2013 után is, a pénz nem gond, jobb légkörű ...

A vágy metrókocsijába terelnék az autósokat

10

Hivatalosan is a flört, az ismerkedés színhelye lesz a prágai metró szerelvényeinek utolsó kocsija. Az autósokat próbálják elcsábítani. ...

Még többet innen: forma-1 › | hírek ›

WEBÁRUHÁZHirdetés

Hirdetés

Szavazás

Mivel megy nyaralni idén?

Mivel megy nyaralni idén?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Mint a villám, csapott le a rendőr F1: Monacóban nem lesz gumikomédia F1: Jótündér szívatja Rosberget és Hamiltont - videó Egy évszázad emlékére F1: Massa Varsóban repesztett - videó
Nicolas Cage kínai autót reklámoz

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó