2011.06.16. 16:00

Szöveg: Rácz Tamás

Kép: Szabó-Jilek Ádám

14 hozzászólás

Cikk nyomtatása

Csoportkép elektromos kisautókkal

Peugeot iOn, Citroën C-Zero, Mitsubishi i-Miev

hirdetés


Jaj, ne, azt nem szeretnénk, hőköltek hátra egyöntetűen a márkák PR-esei, amikor felvázoltuk nekik az ötletet. Nem lenne jó, ha egyszerre szerepelne a három autó, mondták.

Pár apró különbség, pár százalék árdifferencia

Kiizzadtunk némi vért, mire meggyőztük őket. Természetesen megírjuk a tesztbeszámolónkat egyesével is, mondtuk, de higgyék el, egy tízezreléket sem fog jelenteni a tízmillió forintos, egy töltéssel klíma vagy fűtés nélkül is maximum 110-120 biztonsággal megtehető kilométer megtételére képes kisautók értékesítésében, bármelyik márka tekintetében, hogy készül-e róluk csoportkép vagy nem.

És a végén sikerült: megnyílt egy 2-3 órás időablak számunkra, hogy egyszerre, egy helyen csodálhassuk meg a Magyarországon pillanatnyilag kapható három legkomolyabb villanyautót. Ami persze valójában egy villanyautó.

Még egy csoportkép

A meggyőzés olyan jól sikerült, hogy az importőrök önként is összeálltak egy közös fotóra, az elektromos autózás népszerűsítésére létrejött új szervezet alakulása alkalmából.

A három kocsit elnézegetve a Füles újság gyerekrovata jutott eszünkbe: tréfás kedvű rajzolónk, és az ő különbségei. Gyorsan fel tudjuk sorolni az eltéréseket, kívül-belül egyaránt.
A Peugeot kicsit behorpasztotta a motorháztetőt karbantartónyílás-fedelet, hogy odarakhassa az emblémát a kis üregbe. (Nem is akármilyen emblémát: az elektromos Peugeot-ban a krómoroszlán fehér betétet kapott) A másik két kocsinál ez a lemez éles maradt.

A fényszórók a Citroënnél és Mitsubishinél helyenként sötétített foncsort viselnek, a Peugeot itt is különcködött: az ő lámpája teliben ragyog. A Peugeot a hátulnézet megváltoztatását sem bírta ki, az iOn lámpaburája piros betétet visel.
Odabent már látványosabb a különbség. A kocsi fejlesztője, a Mitsubishi még némi műszaki különlegességet is fenntartott magának. Az i-Miev váltókarjának van két extra fokozata a franciákhoz képest, melyekkel takarékos és különösen takarékos (vagyis lassabb és még lassabb) üzemben is futtatható az autó.

ADATLAP

CITROEN C-Zero Collection Aut.

CITROEN C-Zero Collection Aut.

Motor
Ismeretlen
Teljesítmény
kW (64 LE)
Gyorsulás (0-100 km/h)
15.9 mp
Végsebesség
130 km/h
Fogyasztás (vegyes)
0.0 l/100km
Listaár:
8 469 630 Ft
Tovább az autó teljes adatlapjához

Cserébe a Peugeot és a Citroën sokkal jobban kezelhető, okosabb rádió-fejegységet visel, mint a Mitsubishi. A kárpitok színe is különböző volt a tesztautókban, a Mitsubishi pedig fémes hatású betétet visel a középkonzolon.

Még egy rögtönzött gyorsulási versenyt is lenyomtunk a hangtalan kiskocsikkal - elfértünk két sávban is kényelmesen a lezárt tesztpályán. Ahogy sejthető volt, a három autócska tökéletesen egy ütemben gyorsult, egyszerre indultak a rajtjelre, egyszerre gurultak át százzal a célvonalon.

Az alig látható különbségek persze mégis alapvetően meghatározták a kocsik célpiacát; nem hiába mondják, hogy a dizájn adja el az autót. Kedves feleségem például a Peugeot-t vinné, mert tetszik neki a fehér oroszlán. Nekem a Citroën volt a legszimpatikusabb, a barna kárpit miatt. A Mitsubishi pedig a mérnök beállítódású, esztétikai árnyalatokra vak technofil kollégák szívét nyerte meg, az extra fokozatokkal.

A márkák magyar honlapjai közül csak a Citroënén találtuk meg hivatalos listaárral együtt a villanyautót, ezért a C-Zero adatlapját illesztettük a cikkbe - kilogrammok, méterek és másodpercek fent.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Egy közös vonása azért mindenkinek van, aki az egy képpé összeállás idején kapcsolatba került a fürge, takarékos, egész jól használható, füstmentes kis csodákkal, amik már itthon is kaphatók. Egyikünknek se lenne rá ennyi pénze.

Szomorú, de a valóban jól kiforrott, gyári garanciát, megbízhatóságot kínáló új villanyautók egyelőre nem a magyar piacnak szólnak.

Dániában idén a kisautók között piacvezető ez a tízmilliós villanymini - külön vicces, hogy ott még állami támogatást is adnak a megvásárlásukhoz. Furcsa érzés, magyarként, állítólag európaiként, hogy ilyen nagyon messze van még tőlünk az a forradalom az autózás füstmentesítésében, ami az igazi EU-ban már öles léptekkel halad.

Na mindegy, megszoktuk már az elmúlt 1100 évben, hogy hozzánk minden később jut el. A felvilágosodás és az angol WC után a villanyautókra is bírunk várni pár évtizedet.

Cikk nyomtatása

14 hozzászólás

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 14)

PluginHibrid - 2011.10.10   07:19

Mocarct
Akku 2 év ?
Nem 1000éves savas akksik vannak bennük...

Lanos vill átalakitassal 3M-ért?
Az viszont biztos savas amit cserélni kell, és a max hatótáv kb 50km, lóerő és nyomaték a béka seg... alatt...

Nem mindegy hogy 300K vagy 3000K Ft az akkuk ára...

mocart - 2011.06.21   17:38

bubibeka1.6 -Nem neperkedni szeretnék"sajna nem az már komolyabb cucc" csak ki ütötte nálam a biztosítékot ez a 10 milla "mintha aranyból lenne ""és gyakorlatilag értéktelen lesz két év le forgása alatt mivel az akku kapacitása cirka ennyit tesz ki ,jó esetben ,de lanost tudok 3 milla alatt teljes elektromos átalakítással...

bubibeka1.6 - 2011.06.21   16:08

Mocart !

Mazdákra nem tudsz kedvezményt szerezni ?:) Mert az inkább érdekelne mint a Smart !

mocart - 2011.06.18   18:25

nevezess -Olvasással hogy állsz te észlény ""2 milláért vesz egy smartót 8 milláért meg tankol bele..."""Na szerinted mit tankol majd bele ??????segítek benzint a vagy gázolajat!!!És ha gondolod 2 milláért extra nélkülit bármikor vehetsz közvetlen bármikor csak szólj és már kapod is !!!!

nevezess - 2011.06.17   23:58

mocart: És a belsőégésű motoros Smart mióta elektromos te agyatlan? Ráadásul a legolcsóbb változata 3 misi nem kettő, úgyhogy azzal is marhaságot mondtál.

További 9 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:405.0 Dízel:408.0

Hirdetés






Kiesett a fülkéből, húsz métert zuhantVideó

Egy szabálytalan személyautóst akart kikerülni egy autópálya-hídon az ausztrál kamionos. Egyenesen csoda, hogy túlélte a húszméteres ...

A rámpa a gyengék fegyvereVideó

4

Ha egy videó magas platón álló autóval, valamint a leguruláshoz odatámasztott két ruganyos deszkával indul, már dörzsölhetjük a tenyerünket.

Ha egy videó magas platón álló autóval, valamint a leguruláshoz odatámasztott két ruganyos deszkával indul, már dörzsölhetjük ...

F1: Mégsem lesz nagy gumimódosítás

7

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csak minimális, biztonsági jellegű módosításokat engedélyez a Pirelli számára, talán nem ...

Mobilon a fővárosi közlekedés

1

Ezentúl a weben követhetjük nyomon a budapesti tömegközlekedési változásokat. Friss, valós idejű infókat egyelőre csak az okostelefonos ...

Fiatalokhoz szól a VolvoVideó

A progresszív house zene legnagyobb sztárjai, a néhány hete feloszlott Swedish House Mafia tagjai a főszereplői annak a sajátos ...

Még többet innen: king of the Road › | vezetünk › | forma-1 › | hírek ›

WEBÁRUHÁZHirdetés

Hirdetés

Szavazás

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Kiesett a fülkéből, húsz métert zuhant A rámpa a gyengék fegyvere Fiatalokhoz szól a Volvo F1: Vettelék építési területen csapatnak - videó Kacsák vetettek véget az üldözésnek
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó