2010.10.18. 07:00

Szöveg: Gajdán Miklós

16 hozzászólás

Cikk nyomtatása

Átverés, hazugság és botrány az Opel Ampera körül

Villanyautó-e az Opel Ampera?

hirdetés


Amikor hírszerkesztő kollégánk, Horváth Zsolti azzal a felkiáltással fordult felénk, hogy Amerikában két újság is azzal vádolja a General Motorst, hogy a Chevrolet Voltnál (Európában Opel Ampera) a benzinmotor is hajtja a kerekeket, kerek perec azt mondtam neki, hogy ez hülyeség. Többször láttam a hajtásláncot, azon semmi nyoma nem volt ilyesminek.

Azután gyorsan gondolkozni kezdtem, hogy mit is láttam valójában. Láttam a kardánalagútba és a hátsó ülések alá, T alakban elrejtett akkumulátortelepet meg elöl az egy darab, egybeöntött egységnek látszó hajtást, amiből az 1,4 literes, négyhengeres benzinmotor volt egyedül felismerhető, és persze a két féltengely, amelyek az első kerekekhez csatlakoztak. Azt azonban soha nem mutatták meg, mi van a fekete dobozon belül.

11 millióba kerül majd

Ahogy leírták a Volt működését, abból az következett, hogy a szaknyelvben soros hibridnek nevezett hajtáslánc elemeit rejti, vagyis van benne generátor, amit a benzinmotor hajt (ez az áram az akkumulátorokat tölti), valamint egy (az akkumulátorok áramával forgatott) 111 kilowattos (kb. 150 lóerősnek megfelelő) elektromotor, ami egy áttételen keresztül a féltengelyeket hajtja. Ennyi és nem több. Ha engem kérdeztek, ezt meséltem mindenkinek; ha a szükség úgy hozta, éppen a Voltot felemlegetve példának a soros hibrid megoldására.

Éppen ezért hideg zuhanyként ért Zsolti felszólalása, úgy éreztem, engem átvertek. Ezzel azonban nem voltam egyedül, Amerikában most minden fórumon foglalkoznak a kérdéssel, az autós portálok szavazásokat is szerveznek, mert ott nagyon komolyan veszik a megtévesztést, főként, ha abból nemcsak népszerűséget, hanem pénzt is lehet kovácsolni.

Ezek után talán érthető, hogy amikor a napokban az Opelnél jártam megnézni az új Zafirát és az Astra GTC végleges változatát no meg kipróbálni az elektromos Merivát, engem mégis az foglalkoztatott leginkább, mi van a Chevrolet ruhája alatt.

A szerző Év Autója zsűritag, az AutóMagazin munkatársa

Ezért lát ennyi mindent, amit földi halandók, de még autós újságírók is nehezen.



Szerencsére a rendezvényen az Opel szinte minden illetékese felvonult, így nem volt nehéz megtalálni azt az embert, aki érdemlegesen tudott nyilatkozni.


Jeffrey Lux, a hajtásláncok felelőse az Opelnél, minden kertelés nélkül elismerte, hogy a hír igaz. A Volt benzinmotorja egy bolygómű és két kuplung segítségével valóban közvetlenül is képes bekapcsolódni a kerekek hajtásába, de ezt kizárólag nagy sebességnél, 110 km/órás tempó felett teszi. Az ok prózai: a közvetlen hajtás hatásfoka körülbelül 15 százalékkal jobb, mintha a benzinmotor generátort hajtana, az áramot az akkumulátorokba vezetnék, majd onnan vissza a hajtó elektromotorhoz.

Nemcsak hatótávnövelésre van az 1,4-es motor

Azt vetettem ellen, hogy én azért sem akartam elhinni a hírt, mert az autógyárak hihetetlen mértékben képesek filléreskedni, a beépített pluszelemek viszont biztos még tovább drágítanák az eleve is horrorisztikus áron kínált autót. (A Volt európai megfelelőjének, az Opel Amperának a várható ára 40 000 euró, azaz 11 millió forint.) Erre azt válaszolta, hogy a lényeg éppen ez: olyan sokba kerül a Volt, hogy azon belül simán elviseli ezt a többletköltséget, cserébe a gazdaságosabb üzemeltetésért.

A Volt képességei pedig valóban ígéretesek, mint az Opel termékfejlesztési alelnöke, Frank Weber részletezte. Ötven-hatvan kilométert csak a 16 kilowattórás kapacitású, lítiumion akkumulátorok töltésére támaszkodva tesz meg a Volt, s ha csak valaki ennél messzebbre merészkedik, akkor kapcsolódik be a benzinmotor. Ilyenkor az akkumulátorban mindig marad annyi többlettöltés, ami a gyorsításokhoz, előzésekhez szükséges, sőt ha valaki előre tudja, hogy útja végén például London védett zónájába akar behajtani, akkor egy Hold nevű gomb megnyomásával áramot tartalékolhat erre a szakaszra.

Az amerikaiak szerint nincs nagy különbség a Toyota Prius és a Chevy Volt közt

Elektromos üzemben a Volt természetesen egy csepp benzint nem fogyaszt, ezt is beszámítva nagy átlagban 100 kilométerre egyliteres benzinigényt ad meg a gyár. A tényleges fogyasztás azonban nagyon függ a használattól, annyira, hogy az amerikai hatóságok új fogyasztási szabvány kialakításán dolgoznak az ilyen jellegű járművekre. Az első tesztelők 120-150 kilométeres távon 100 kilométerre vetítve kettő és három liter körüli fogyasztásokat regisztráltak, a Wikipedia szerint.

Annak ellenére, hogy a kerekek közvetlen hajtása energia-megtakarítással jár, az amerikai közvélemény nem látszik túl megbocsátónak. Az Autoblog felmérése szerint az átlag amerikaiak több, mint fele, 55 százaléka hazugságnak tartja, amit a GM tett, és csak 35 százalék fogadja el érvként a gazdaságosabb üzemet, valamint az ezzel összefüggő GM-érvelést, hogy minden részlet kiteregetésével nem akartak szívességet tenni a konkurens márkáknak. A maradék tíz százalék szerint viszont ez az apróság nem változtat a tényen, hogy a Volt alapjában véve villanyautó.

Cikk nyomtatása

16 hozzászólás

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 16)

apaarpi - 2010.10.21   09:22



apaarpi - 2010.10.21   09:22

Barca, ha sokkal olcsóbb a gázolajos Golf BlueMotion a HSD-nél, én is veszek rögtön kettőt.
HSD alapára most 5.990, a Golf BM pedig kicsivel 6 felett van, na és jóval gyengébb is.

INSIDER - 2010.10.20   22:42

n)

INSIDER - 2010.10.20   22:42

bikes - 2010.10.19 // 17:22
Hát tényleg semmi értelme, mivel az általad említett két autó NEM EGY KATEGÓRIA, persze ez téged ne zavarjon. Vegyél szépen VW Polót és legyél vele boldog. Én a magam részéről a hybridek mellett teszem le a voksot.
Egyébként ügyes a GM; megpróbálja újdonságként eladni azt, amit a Toyota már 12 éve gyárt. Gratula! Az a vásárló pedig, aki ezt beszopja, csak saját magát okolhatja.

bdfhz - 2010.10.19   19:24

Talán nincs értelme, de engem szórakoztat. Ha az összehasonlításokat összevetjük az eladási adatokkal, érdekes megfigyeléseket tehetünk. Láthatjuk például, hogy a magyaroknak általában nem kell a Dacia alacsony ár ide, 3 év garancia oda. Valószínűleg az általad említett dízel Polóból is több fog fogyni egyelőre, mint Auris HSD-ből. Meglátjuk, mennyire kapkodják majd az Amperát. Én azt tippelem, hogy nálunk max. néhány darab talál gazdára évente.

További 11 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:405.0 Dízel:408.0

Hirdetés






Mint a villám, csapott le a rendőrVideó

Nincs olyan autós, aki ne szabálytalankodott volna még soha, hogy ez mennyire elítélendő saját erkölcseink szerint változó.

Nincs olyan autós, aki ne szabálytalankodott volna még soha, hogy ez mennyire elítélendő saját erkölcseink szerint változó.

F1: Monacóban nem lesz gumikomédiaVideó

15

Bár a kínálat két legpuhább keverékét viszi a Pirelli Monacóba, a gumiszállító úgy véli, hogy Barcelonával ellentétben ezen a ...

265 autót vesz az adóhivatal

Összesen nyolc közép- és felső középkategóriás autóról lett volna szó. Képeink illusztrációk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Hivatala nyílt közbeszerzést írt ki. Hét kategóriában keresnek autót.

Forma-1-es ferdehátú

A Renault és a Red Bull harmadik konstruktőri bajnoki címét ünnepli a limitált szériás, utcai sportkocsi. A változások csaknem ...

F1: Monacóban tovább javulhat a Force India

Paul di Resta szerint minden esély megvan arra, hogy a Force India a barcelonainál is jobb eredményt érjen el Monacóban.

Még többet innen: vezetünk › | forma-1 › | hírek ›

Hirdetés

Szavazás

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Mint a villám, csapott le a rendőr F1: Monacóban nem lesz gumikomédia F1: Jótündér szívatja Rosberget és Hamiltont - videó Egy évszázad emlékére F1: Massa Varsóban repesztett - videó
Nicolas Cage kínai autót reklámoz

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó