2012.08.08. 07:00

Szöveg: Rácz Tamás

17 hozzászólás

Cikk nyomtatása

Amikor a 345 forintos üzemanyag is drága

CNG-kútszemle Budapesten

hirdetés


Miközben az LPG-szektor, vagyis a benzinmotorokat folyékony kőolajipari gáz-üzemre átalakító kisipar épp letérdelt a bejelentett 2013-as jövedéki adó-növelés hírére, egy másik autógáz-üzletág erősen feljövőben van. Sűrített földgázzal, CNG-vel Magyarországon még nem olyan egyszerű az élet, mint az LPG-vel, de sokakat vonz a lehetőség, hogy egy átlagos 1,6 literes benzines személyautóval 1400-1600 forintból, a benzinhez képest féláron tegyenek meg száz kilométert.

A Főgáz CNG-üzemű 1,6-os, turbós Opel Zafirája tankol a budapesti Kőbányai úti MOL-kútnál. Jelenleg ez az egyetlen nyilvános CNG kút a fővárosban, és az egyike a háromnak az országban

Nemrég egy cseh tanulmányúton vehettünk részt egy gázsűrítő- és töltőberendezéseket forgalmazó cég meghívására. Az első hallásra kevéssé izgalmas témából még számomra is meglepetésként már-már érdekesre sikeredett cikket elolvasta Bálint Norbert, a Főgáz szóvivője, aki mellesleg a cég földgázt autók hajtására alkalmassá tévő leányvállalatának az ügyvezetője is, és meghívott, hogy csodáljam meg a Kőbányai úti MOL-kútnál üzemelő töltőállomásukat. Elmentem.

A Kőbányai úti töltőállomás olasz gyártmány, de globális világunkban természetes módon még Made in USA feliratú alkatrészek is feltűnnek a rendszerben. A gázsűrítés és tankolás folyamata a 6 bar nyomású ipari gázcsatlakozással kezdődik. A földgáz egy szűrőn keresztül jut el a hangszigetelt konténerben lévő, háromfázisú dugattyús kompresszorhoz. A gyönyörű, csillogó házú, 75 kW teljesítményű villanymotoros szerkezet 200 barig képes elősűríteni a gázt, a végső nyomást egy hidraulikus kompresszor állítja be, ez tölti 250 barra a puffertartályokat. A 17 kilowattos hidraulikus sűrítő, ha gyorsan kell sok gáz, a nagy kompresszor középső fokozatából is képes közvetlenül végsűríteni.
A gáz innen rövid föld alatti vezetéken jut a töltőoszlopig, ahol egy átfolyásmérőn és pneumatikus működtetésű, elektronikusan vezérelt szelepeken át jut az autók tankjába. A kúton a legelterjedtebb személyautó-csatlakozóktól a legritkább busz-tanksapkákig szinte bármire rá tudnak csatlakozni. Impozáns kis szerkezet a félkilós adapter, mely egy szimpla szűkítő közdarab - és 1200 euróért adja a német gyártó.

Töltőadapterek. A picike 40 ezer forint, a nagy 1200 euró, pedig csak egy csőcsatlakozó, nem űrtechnika

A töltőállomás gyártója arra is gondolt, hogy a tankolás után a kútoszlop elzárószelepétől a tankig terjedő negyvencentis csődarabban maradó metán se jusson ki üvegházhatást növelni a szabadba. A maradék gázt egy külön rendszeren keresztül visszaszippantja és újra besűríti a kompresszortelep. A töltőállomás kapacitása 260 m3/óra, másképpen nagyjából 10 személyautó megtankolása óránként.

Mindez pedig került 80 millió forintba. Ezen túl évi  4,6 millió a gázhálózat rendelkezésre állási díja, 700 ezer forint az elektromos hálózati csatlakozás alapdíja. A rezsihez még hozzájön a havi 50-70 ezer forintos villanyszámla és a kútkezelő bére: Magyarországon nem szabad gázt önkiszolgáló rendszerben tankolni.
És most fogom elárulni, miért kerül itt száz forinttal többe egy kiló gáz, mint Győrben, 130-cal többe, mint Szegeden. A Főgáz CNG-vállalkozása teljesen piaci vállalkozás, a beruházó elvárja tőle, hogy saját lábán állva termelje vissza belátható időn belül a beruházás költségeit. És mivel Budapest Győrtől is, Szegedtől is elég messze esik, mivel nincs konkurencia, és mivel a CNG még 345 forintos áron is olcsóbb a benzinnél, dízelnél, és száz kilométerre - hozzávetőlegesen - 6-7 kiló gáz elég abba a motorba, ami 7-8 liter benzint enne meg ugyanezen a távon, az emberek jönnek és tankolnak. Közben persze káromkodnak, és a fogaik között szűrögetik, hogy pofátlanság, de ez van - ez a kapitalizmus.

A gyári szerelés eredménye a kifogástalan üzembiztonság

Júliusban 1750 tankolás volt a Kőbányai úton, ennek mintegy tizede ment a Főgáz saját flottájába (Ducatók, Zafirák) - a többit taxisok vitték el, és olyan magánemberek, mint például János, a zöld E36-os Compact BMW tulajdonosa.

János rutinszerűen hozta ide megtankolni 12 éves, pazar állapotú BMW-jét. Szívesen mondta el az érdeklődő újságírónak, hogy tudatosan kereste a kocsit a német piacokon, a gyárilag CNG-üzemű kocsi (a 316g jelzés is gyári) mintegy reklámautója passzívház-tervező és zöld energetikai rendszerekkel foglalkozó irodájának. Az eleve nem túl tágas 3-as Compact földgázüzemmel csak kétüléses, a gyár futárautónak szánta tervezésekor. A BMW 11-12 kiló metánnal kímélő országúti üzemben akár 300 km feletti hatótávot is elér, de ha elfogy a gáz, az 55 literes gyári benzintank mindig rendelkezésre áll. 900 ezer forintért állt magyar rendszámmal, frissen vizsgázva szolgálatba a szép kis zöld - naná - autó; komolyan mondom, egész megkívántam.
Aki CNG-s autót szeretne, az ilyen BMW-ken kívül Fiatokat, Skodákat is talál szép számmal a német, alkalmanként a magyar használtautó-kereső oldalakon.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Érdemes lehet elgondolkodni a dolgon, mert még a budapesti 345 forintos kilónkénti áron is jó üzlet gázzal autózni, a győri 250 és a szegedi 220 forintos áron pedig már-már meseszerűen alacsonyra szorítható le az üzemeltetési költség.

A gyári CNG-rendszerek mellett persze utólagos átalakítás is lehetséges, egy átlagos négyhengeres benzines autót 3-400 ezer forintért lehet elgázosítani. Akinek messze van a mindössze 3 darab magyar töltőállomás valamelyike, a földgázhálózatra csatlakoztatható otthoni kompresszorral is tankolhat, mely egy éjszaka alatt képes teletermelni a kocsi tankját. Ennek ára 750 ezer forint.

Már csak arra vagyunk kíváncsiak, mikor rondít bele a Zállam valami jó kis drasztikus jövedéki adó-emeléssel ebbe az autós paradicsomba. Szerintetek?

Cikk nyomtatása

17 hozzászólás

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 17)

Kutassrác - 2013.03.09   19:53

... ez lemaradt ...
Az EU új környezetvédelmi szabályozásában, kitétel lett, hogy a CNG & LNG és egyéb környezetkímélő autógáz töltési helye között maximum 60 km-r lehet :) ezzel elősegítve annak elterjedését ... (vagy csak érzik a kőolaj válságot) na szóval akárhogy számolom se Szeged-Győr-Pest nem fedi a 60 km-t :D
"Ha egyszer egy biznisz beindul" :)

Kutassrác - 2013.03.09   19:38

Csak, hogy legyen rósz is, 2013 Januárjától:
Szeged: 288 HUF-t érhető el!
Győr: 326 HUF-t érhető el!

A jó hír az, hogy az EU szabályozza CNG-re vonatkozó adózást :). Ha jól tudom 2016-ról 2024-re emelte a CNG jövedéki adó mentességét, továbbá csökkent regisztrációs adó mértéke.
Sajnos (vagy nem) a jelenlegi információkkal a NAV munkatársai nem nagyon tudnak mit kezdeni, viszont állambácsi igyekszik nem megkönnyíteni ezt a helyeztet. Hiába a gyári garancia (20 évre is adhatják akár) a magyar szabályoknak megfelelőségét sajnos nyomáspróbának és egyébvizsgának kell kitenni. Addig marad a próbarendszám.
További jó hír:
A volt Debreceni kompresszor átkerült Szegedre a gyorsabb és magasabb (200-ról ha 230-ra barra emelkedett) nyomás érdekében, sajnos a várakozási idő még mindig lehet akár 40 perc is. Továbbá fejlődött a Kőbányai kompresszor is ... Jelenleg, korlátlan személygépkocsit képesek vagyunk teletankolni, a korábbi "10 sz.kocsi/órával", sőt "pihentebb" (kb 30 perc tankolás nélküli) időszak után (11 kútfej) 135 kg + (12 kútfej) 70 kb kiszolgálása is probléma mentesen üzemelt.

elektori - 2013.03.08   11:01

sziasztok!
valaki ismeri, hogy ők hogy dolgoznak? cng átalakításon gondolkodom
http://www.cng-autogaz.hu/

berva101 - 2012.08.11   12:51

max 6 hónap(:

Gyurma73 - 2012.08.10   08:25

https://plus.google.com/u/0/b/108035417696103677008/108035417696103677008/posts

További 12 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:409.0 Dízel:410.0

Hirdetés






BMW-Toyota sportkocsi készül

Már idén bemutatkozhat a két márka közös fejlesztésű, de külön tervezésű, közepes méretű sportautója. Alapját jó eséllyel a GT86 ...

F1: Alonso beszólt a Red Bullnak

Fernando Alonso szerint a Red Bull csak azért sír a gumik miatt, mert rossz vesztes. Monacóban a Mercedest érzi nagy esélyesnek.

A ©koda és az Opel az autókölcsönzők kedvence

Magyarországon továbbra is a céges használat jellemző az autókölcsönzésben. Fontos a jó felszereltség a középkategóriában.

Majdnem-Golf, irdatlan csomagtartóval

3

Az új Skoda Octavia legerősebb, legdrágább dízelváltozatát teszteltük. Extráival együtt bőven nyolcmillió feletti a listaár, de nem túlárazott a piacon a kocsi

Nyilván egy nyolcmilliós ©kodától nem vártuk, hogy nem lesz jó, de azt sem, hogy ennyire jó lesz. Ha nem is annyira, mint egy ...

Hihetetlen menekülés a fatörzs-guillotine alól

3

Csupán az isteni gondviselésnek köszönheti életét az a tanulóvezető, akire Szingapúrban rádőlt egy óriási fa. Oktatója nem volt ...

Még többet innen: hírek › | forma-1 › | teszt ›

Hirdetés

Szavazás

Mivel megy nyaralni idén?

Mivel megy nyaralni idén?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Motorgyilkos drift, lángokkal, robbanással F1: Senna, Monaco igazi királya - videó F1: Senna, Monaco igazi királya - videó F1: Senna, Monaco igazi királya - videó F1: Senna, Monaco igazi királya - videó
Nicolas Cage kínai autót reklámoz

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó