2008.10.13. 19:00

Szöveg: Sármány Erika

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Afrika felé az Alföldön

Koleos: terepen az új Renault

Kulcsszavak: terepjáró, szabadidő-autó, Makó, Bamako, GPS, Renault, Koleos
hirdetés


Itt minden turpisság kiderül

A Bamako Challenge idei harmadik és egyben utolsó futamára pont aznap került sor, amikor beköszöntött az ősz, és már egy halvány napsugár sem emlékeztette minket a nemrég még 10 fokot meghaladó reggeli hőmérsékletre. Négyfős csapatunk ennek ellenére egy éppen aktuálisan áldozattá váló tesztautóval nekiindult Budapesttől Makóig tartó távnak, követve a GPS útmutatását.

Koleos: Mi lesz vele a dagonyában?

Két technikai okok miatt feladott, majd egy kihagyott forduló után sztoikus nyugalommal vettem tudomásul, hogy a gép ismét valami olyan négykerekű csöppcsodát dobott a garázsba, ami első ránézésre inkább szép, de kérdésesnek tűnt, hogy néhányszáz aszfalt nélküli kilométer után teljes testi épségében tudjuk-e visszavinni a kereskedésbe.

45.

Féltettük ugyan, de örültünk is neki, mert a rajt előtt 5 nappal azzal a tradicionális problémával álltunk szemben, hogy csapat és lelkesedés van, ellenben autó nincs. Az ég mégis kegyes volt, és ismét megtörtént a csoda, miénk lett a Koleos.

Renault Koleos. Aha - mondtam csendben magamban, miközben elmerengtem egy térképen, amely éppen azt mutatta, hogy az ország területén két napja szakad eső, soha nem látott dagonyát ígérve a hétvégi futamra. Csillával rögtön nekiálltunk tippelgetni, hogy lesz-e esélyünk arra, hogy kivételesen elhagyjuk Pest megye határait, majd nekikezdtünk a szombat esti buli szervezésének...

A remény hal meg utoljára

Nektek is menni fog simán

A futam reggel nyolckor indult a Hungaroring Adventure Parktól, és ez az időpont még úgyis embertelennek tűnt a számunkra, hogy rutinosan csak 7-re mentünk ki.

Megtehettük, hisz a technikai evolúciónk végre elérte azt a fokot, amikor Attila nem a forgótárcsás Nintendóján pötyögi be a koordinátákat, hanem laptopon kalapál, így 20 perc alatt sikerült a cirka 80 pontot belevarázsolni az iránymutató eszközbe.

Igaz, ennek voltak következményei, mivel 3 koordinátát is sikerült elírni, amiből sajnos csak egyet vettünk észre kapásból. Azt is csak azért, mert kételkedtünk abban, hogy a futam Ausztrián keresztül zajlana.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali Latvala nyitott az élen a Görög-ralin
Beégett az idióta Lamborghini sofőr Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó