2012.02.02. 16:30

Szöveg: Rácz Tamás

6 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

30 éves a legkockább Volvo

Veterán lett a Volvo 760

Kulcsszavak: videó, svéd, Volvo
hirdetés


Csodálatos autók látták meg a napvilágot 1982-ben: harminc évvel ezelőtt mutatta be a Ford a Sierrát, az Audi az Év Autójának megválasztott szivar 100-ast, a Volvo pedig a maga szögletes aránytalanságában is elegáns és vonzó felső-középkategóriás modelljét, a 760 GLE-t. A gyári legendárium szerint ez az autó mentette meg a svéd gyártót a csődtől, és szabta meg fejlesztései irányát évtizedekre előre.

Krízisben kellett megcsinálni

Kész csoda, hogy a hatos és a nulla nem lett szögletes

Az új limuzin (és később a kombi) első terveit 1975-ben, az első olajválság után vetették papírra a Volvónál. Nagy volt a gáz akkor a svéd cégnél; húzómodelljük, a 240-es minőségi problémákkal küszködött, a gazdasági környezet sem volt épp megfelelő a drágán termelő torslandai üzem számára. A Hollandiában készülő kisebb Volvók, a 300-as sorozat önmagában nem tudta fenntartani a vállalatot. Kellett egy új volumenmodell.

A Volvo olyan autót tervezett, amely méretében, biztonságában nem jelentett megalkuvást, ugyanakkor fogyasztásban, emisszióban meg tudott felelni a piaci és hatósági elvárásoknak a fontos célországokban. Ezek a feltételek adottak voltak, ugyanakkor a Volvónak fogalma sem volt, részleteiben milyen autót is várnak el tőlük a vásárlók. Hogy a sok-sok eltérő igényből összerakják a legtutibb árut, világméretű piackutatást indítottak, mert tudták, hogy nincs lehetőségük hibázni.

Szokatlan Volvo reklám, ősgyepen csapatással:



Nagyobb, de könnyebb autó kell!

A felmérések elemzése után az a képtelen helyzet állt elő, hogy a Volvónak a 240-esnél tíz centivel hosszabb tengelytávú kocsit kell terveznie, ami takarékosabb, hatékonyabb, olcsóbban fenntartható; megbízhatóbb, szebb, erősebb elődjénél.

A mérnökök megoldották. A 760-as valamivel rövidebb, egy mázsával könnyebb, jóval tágasabb lett a 240-esnél, ugyanakkor számos műszaki megoldást át tudtak emelni a hátsókerék-hajtású elődből, így a költségek sem szálltak el.

Volvo törésteszt, másként:



P31-es projekt

Tágasabb és könnyebb lett az elődjénél

A P31 kódjelű program, az új nagy Volvo tervezési folyamata eredetileg elég sokat bizonytalankodott a forma kérdésében. A dizájner, Jan Wilsgaard finom vonalú, különleges ferdehátú kocsit akart, viszont a pénzügy lapos, egyszerű, könnyen legyártható formákat követelt, sok derékszöggel, kevés ívvel.

A pénzügy nyert, viszont Wilsgaard hírneve is sokat köszönhet a rideg racionalitás kényszerének. A 760-as meredek hátsó szélvédője, drasztikusan lecsapdosott peremű lemezei, könyörtelen kockasága olyan autó formáját adja ki, amely harminc év múltán is csodálatot kelt mindenkiben, akiben egy csöpp rajongás is van az autók iránt. A 7-es Volvo nem kényszermegoldás lett, hanem igazi jellem, a svéd autó intézményének ikonja egész a mai napig.

Európa hátrahőkölt, az USA imádta

Az óhaza közönsége meglehetősen értetlenül fogadta a baltával faragott formát, viszont az USA, ahol az igazán nagy pénz volt ekkoriban (is), imádta a kocsit. Nem is csoda: hosszú, lapos és szögletes, amilyenek az ő autóik is voltak akkoriban - ugyanakkor egyértelműen európai. A 7-es Volvo megszületett.
A legendárium szerint a hosszú fejlesztés végén, '78-ban a projektet átkeresztelték 1155-re: öt perc éjfélig, sietni kell! Bár 1978 tavaszára már elkészült az első prototípus, és '79-re 3 200 000 tesztkilométer állt a modell mögött, három kontinensen, mégis megcsúszott a piacra dobás.

Részben a pénzügy érdeme az egyszerű, szögletes forma

Wilsgaard eredeti terve, a ferdehátú szögletes autó rajzai nyomán elkészült ugyanis Volvo Concept Car néven az a koncepcióautó, amin a gyártó a '81-es Frankfurti Autószalonon még egyszer utoljára le akarta mérni a piac reakcióját: jó lesz-e a kocka? Jó lett.

A 760-ast a Volvo végül 1982 februárjában mutatta be a közönségnek. A motorpaletta kezdetben egy négyhengeres turbóból, egy V6-os 2,8-as benzinesből és a Volkswagen LT teherautóból származó, hathengeres dízelből állt, amelyet a Volvo turbófeltöltéssel épített be a az autóba. Ekkoriban a dízel 760-as volt a világ leggyorsabb dízelmotoros személyautója.

Használt Volvók a vezess használt autó keresőjében. Katt ide!

740, 850

Igazi ritkaság, nem sokat gyártottak a kétajtós változatból

Hagyományaihoz illően a Volvo a top-down bevezetési elv szerint mutatta be a V6-os, automata váltós, napfénytetős modell után az olcsóbb, egyszerűbb változatokat. A 740-essel együtt igazi sikernek bizonyult a szögletes tepsi: 1 230 704 7-es Volvo készült 1992-ig.

780, a ritka kupé

A temérdek szedán és kombi mellett a legizgalmasabb verzió, a Bertone kupé igazi ritkaság maradt: a 780 jelzésű kétajtósból mindössze 8518-at gyártottak.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

6 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 6)

Motorov - 2012.02.03   23:25

Ezek még svédek voltak. Még Svédország sem volt ekkora menekülttábor.

péloday - 2012.02.03   21:39

Egy igazi ikon.

Fics - 2012.02.03   09:18

egy időben ez volt a kedvenc autóm, imádtam. De csak matchboxban sikerült megvenni :)

Motorov - 2012.02.02   21:15

Ezeket szerettem, de a mostaniak (főleg a 60-asok) már egyáltalán nem érdekelnek.

johnnyCage - 2012.02.02   19:56

gyerekkoromban nagyon vágytam egy ilyen kocsira :)

További 1 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali Latvala nyitott az élen a Görög-ralin
Beégett az idióta Lamborghini sofőr Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó