A CNG-vel, vagyis sűrített földgázzal autózásról a mai napig nagyon keveset tudnak a magyar autósok, pedig már évek óta jelen vannak a hazai utakon a CNG-s autók és a CNG-kutak. Igazából még az autós újságírók is keveset tudnak erről az egészről, én például alig pár hete tudtam meg, hogy a hazai CNG-májer nem a Főgáz, nem a MOL, nem az AGIP/ENI és nem a Porsche Hungária, hanem egy olyan cég, amiről nem is tudtuk, hogy létezik.

CNG-t a BGW-től

A BGW, teljes nevén a Blue Green Way Kft. ugyanis jelenleg öt darab nyilvános CNG-kutat üzemeltet Magyarországon. A 2013-ban bejegyzett BGW ukrán tőkével üzemeltetett vállalkozás, egyelőre még nagyon az építkezés fázisában járnak a hazai CNG-piacon. Ez az építkezés azt is jelenti, hogy olyan akciókat, olyan törzsvásárlói kampányokat indítottak, amelyeket kihasználva most az ő segítségükkel nagyon megéri CNG-s autót venni, CNG-vel járni. Legalábbis akkor, ha autóvásárlóként vagy céges flottaüzemeltetőként el tudjuk viselni a jelenleg elég szűk korlátokat, amivel ennek az üzemanyagnak a használata jár Magyarországon.

Építészetileg is érdekes a BGW nagytarcsai központja és CNG-töltőállomása

Az elmúlt években nagy csinnadrattával adták át a Kőbányai úti MOL-kútnál és a Budaörsi úti AGIP-nál, az Osztyapenkónál lévő CNG-töltőállomást a hatalmas multik. Eközben a BGW minimális sajtóérdeklődés mellett, szép csendben megnyitotta töltőpontjait: egyet az M0 mellett, a nagytarcsai lehajtónál, egyet-egyet a Bécsi úton és az Ócsai úton lévő Shell-kutaknál, valamint egyet Keszthelyen, a Csapás úton és egyet Nagykanizsán a Kalmár utcában. Ezzel ők adják a hazai nyilvános töltőállomások több mint harmadát; öt kutat üzemeltetnek a – mindössze – 13-ból. (Ausztriában 166, Csehországban 150 CNG-kút van. Jó, mondjuk Romániában csak 2.)

MI AZ A CNG?

A CNG a Compressed Natural Gas, a sűrített földgáz rövidítése. A gyakorlatban a CNG felhasználása úgy zajlik, hogy a vezetékes földgázt 200-250 baros nyomásra sűrítik egy kompresszorral, majd a normál benzinkútoszlopokhoz hasonló töltőnél az ennek felhasználására gyárilag alkalmas vagy utólag átalakított autók, kisteherkocsik, buszok tartályaiba engedik. A CNG javarészt a legegyszerűbb molekulaszerkezetű szénhidrogénből, metánból áll, elégetése során szén-dioxidon és vízen kívül elméletileg nem, gyakorlatilag alig keletkezik más melléktermék. A gázmotoros járművek tiszta üzemük miatt számos európai nagyvárosban nagyon kedveltek buszként, taxiként, kommunális járműként. A CNG-t kilóra mérik, ára nálunk nagyjából megegyezik a benzinével, dízelével, de a legjobb gázos személyautók fajlagosan jóval kevesebbet fogyasztanak belőle százon. A CNG nem összekeverendő az LPG-vel, mely a kőolajipar terméke, cseppfolyósított propán-bután gázkeverék.

A gázsűrítő: a BGW az argentin Galileo kompresszorállomásait használja. (A két CNG-kompresszor-nagyhatalom Argentína és Olaszország)

Kisebb töltőállomások létesítéséhez kisebb kompresszor is elég: ezek a Galileo Nanobox kompresszorok napi 30-250 autó tankolására elegendő gázt sűrítenek le

Magyarországon jelenleg mindössze 13 CNG-kút található, ebből 8 Budapesten és szűk vonzáskörzetében van. (Európa szerencsésebb vidékein más a helyzet, nagyságrendekkel több a kút is, a kocsi is, erről szól múlt heti cikkünk, érdekes, olvasd el!) Ez várhatóan nem sokáig marad így, ha minden igaz, komoly expanzió várható az iparágban – igaz, ezt már vagy öt éve ígérgeti a gázos lobbi.

A CNG megéri?

A magyar állam 2015-ben váratlanul tökön rúgta az addig is lassan építkező CNG-s szektort, amikor az üzemanyagként használt földgáz jövedéki adóját köbméterenként 28, kilogrammonként kb. 50 forintra emelte. Ezzel az adótartalommal egy kg CNG ma Magyarországon nagyjából mindenütt 345 forintba kerül, listaáron.

Ilyen szép tárgy egy CNG-töltőpisztoly

Ez az egységár nagyjából megegyezik a gázolaj árával és jóval magasabb a másik gáz jellegű üzemanyag, az LPG 200 forint/l körüli egységáránál. Ezeket az eltérő egységárakat persze eléggé almát-a-körtével jellegű dolog összevetni: az LPG-re átalakított autók fogyasztása fajlagosan sokkal magasabb. Az áfatartalom tehergépjárművek esetén mindhárom üzemanyag árából visszaigényelhető.

A 2015-ös adóemeléssel a CNG vonzereje alaposan meggyengült, innentől kezdve CNG-vel járni, teherautózni már száz kilométerre vetítve nem volt olcsóbb, mint LPG-vel vagy dízellel, a sűrített földgáz környezetvédelmi előnyeiért pedig Magyarországon nem sokan vállalták, vállalják a macerásabb tankolást a rettenetesen ritka töltőhálózaton. Pláne, hogy gyakran is kell tankolni, mert a CNG-tartályok nagyok, kevés fér belőlük egy szériaautóba, a gyári kocsik többségét 350-400 kilométeres hatótávra tervezték. Ezeket a hátrányokat mi is remekül megtapasztalhattuk, amikor egy gázos Ivecót tesztelhettünk tavalyelőtt.

Viszont közben megjelentek új, nagyon takarékos CNG-s modellek a magyar földgázautózás eddigi tömegét adó régi Fiat Multiplák, Opel Zafira A-k és B-k, kétliteres szívó Caddyk mellett. A VW-csoport gyárilag földgázüzemre felkészített autói közül az 1,4 literes, turbós-kompresszoros, 150 lovas előző Passat és a 110 lovas, de rettentő nyomatékos új Octavia volt meg nekünk eddig: 4-5 kilós fogyasztásukkal ezek az autók már pénzügyileg is takarékosabbak az immár nemcsaló dízelekkel szemben, sőt: egy német fogyasztási adatbázis szerint az LPG-vel szemben is:

2012 utáni VW Caddyk átlagfogyasztása: ennél a szívómotoros kocsinál LPG-vel és CNG-vel is kb. 2000 forintra jön ki 100 km

Az Octavia modern turbómotorja nagyon hatékony földgázzal. Az adatbázist a 2012 utáni kocsikra szűkítve azt látni, hogy CNG-vel 1500, LPG-vel 1750 forint száz kilométer.

Akciók, kedvezmények

A mostani, piacfelfuttatási időszakban nagyon jól járhat az a pár vállalkozó kedvű autós, aki CNG-re vált. A BGW saját kútjainál törzsvásárlói kártyával 30 Ft/kg kedvezményt ad a gáz árából – az akció visszavonásig tart. Így egy kg gáz már csak 315 forintba kerül.

A gázhoz való autó ára is nagyon jutányos bír lenni mostanság. A Skoda Octavia G-Tec listaárából 900.000 forintot enged el az importőr, ha a vevő Porsche Bank-os finanszírozással veszi meg az autót, még 200.000 forint engedményt kap. Céges vevők 20%-os kedvezményre jogosultak, ami egy hétmillió forintos Style modell listaárából 1,4 millió forintos kedvezmény, ehhez még jár a 200 ezer Ft, ha Porsche Bank-finanszírozást vesz igénybe a vevő. A BGW pedig egy 300.000 forintos üzemanyagár-kedvezményt tesz még hozzá a kocsihoz. (A gázos Octaviát ki is lehet próbálni a nagytarcsai kútnál, előzetes egyeztetés után.)

A CNG-s Octavia a BGW nevű cég tulajdona, ami öt töltőállomásával pillanatnyilag az ország legnagyobb autós CNG-töltőhálózatát működteti

Az új Octavia közepes, Ambition kivitelben benzinnel legolcsóbban 5,52 millió forintért vihető haza, az új, 115 lóerős, egyliteres, háromhengeres turbómotorral. Ez a kocsi tesztünkön (hamarosan érkezik a cikk) 6,3 litert fogyasztott száz kilométerre, vegyes üzemben, vagyis kb. 2100 forint vele 100 km. Az 1.6TDI változat 110 lóerővel 6,7 millió forint, átlagfogyasztása tapasztalatunk szerint kb. 5,7 liter, ezzel 100 km-en kb. 1900 forintot fizetünk ki üzemanyagra. A 110 lóerős, 1,4 literes CNG-s modell listaáron 6,8 millió, de a fenti kedvezményekkel 5,4 millióra, céges vevőnél 4,94 millióra jön ki, a fogyasztás 4,3 kg/100 km, ami a kedvezményes gázárral 1350 Ft százon.

Az olcsó (és tiszta) autózás mellé az új autónál nem jár semmi extra macera, az olajcsere-periódus megegyezik a benzinesével, a gáztartályok első felülvizsgálata pedig csak tízéves korban esedékes. Az egyetlen gond a ritka kúthálózat, de a gázos lobbi erőfeszítéseit látva pár év alatt gyökeres változás állhat be ezen a téren.

Nem mondom, hogy az évszázad üzlete CNG-re váltani, de mindenképp érdemes fontolóra venni a földgázautózás lehetőségét autóvásárlás előtt.