Könyök ki

 

Alkoholmentes koktélt igyunk

Alkoholmentes koktélt igyunk

 

Melegben az egyik legkézenfekvőbb megoldás az ablakok leengedése. Célszerű ezzel kezdeni a hűtést, ha nem akarunk 70 fokban üldögélni, ami nem túl egészséges. Ez az alap, a többi megoldást mindig ezzel kell kombinálni.

Megkérdezett orvosszakértőnk szerint a forró levegő megfázást ritkán tud okozni, de nagy sebességnél mégsem érdemes kikönyökölni az ablakon, inkább csak kisebb résen át szellőztetni. Főleg a szemünk van veszélyben, mivel a pillacsapási reakciónk ilyenkor már nem olyan fürge, hogy a 160-cal arcunkba vágódó ropis zacsi előtt időben lecsukódjon a szemünk.

A lehúzott ablakkal való közlekedésről azt mondják a szakik, hogy kb, 0,2 literrel növeli a fogyasztást. Inkább ez, mint a hőguta.

Levegőt az arcba bele

Klíma nélkül nehezebb az élet

Klíma nélkül nehezebb az élet

 

Érdemes légkondi nélkül is forgatni kicsit a levegőt az utastérben, mert ettől általában elviselhetőbbnek tűnik a forróság. Állítsuk minimum hőfokra és kapcsoljuk be a szellőzést, üzemeljük be a műszerfalra eszkábált ventillátort.

Hőérzékelés szempontjából az emberi testnek az arc az egyik legérzékenyebb területe, így ha ezt hűtjük, akkor átmenetileg javulhat a helyzet. Légkondinál szigorúan tilos arcra irányítani a levegőt, sőt a test bármely más pontjára is közvetlenül, mert az már okozhat torokfájást, izommerevséget és egyéb kellemetlen tüneteket.

Gyerekek, kutyák
Különös figyelmet kell fordítani a gyerekekre és kutyákra a nagy hőségben. Érdemes az ablakra cuppantani árnyékolókat, hogy ne érje közvetlen napsugárzás az utódokat. A kisembereknek gyorsabb az anyagcseréjük, és a

A gyerekek nagyobb veszélyben vannak

A gyerekek nagyobb veszélyben vannak

 

 

testfelszínük is nagyobb a tömegükhöz képest, mint a felnőtteknek, így gyorsan átmelegszenek.

Könnyen előfordulhat, hogy a forró autóban való utazástól belázasodnak a gyerkőcök. A légkondival ilyenkor még óvatosabban kell bánni, közvetlenül soha nem szabad hűteni őket. Büki György gyermekorvos már találkozott légkondi okozta arcidegbénulással, ami elmúlt ugyan, de biztosan nem volt kellemes.

Dögmelegben a kutyák még nagyobb slamasztikában vannak, mert szerencsétlenek biológiailag nem képesek izzadni. Ők csak szájon át lihegéssel tudnak hőt leadni, ami a tűző napon nem mindig elég.

Az irgalmatlan meleg ellenére sem ajánlott csupasz felsőtesttel hűtést imitálni. 

Atlétában, pucéran

Néhány autóstársunk a csinosan lyuggatott, feltűnő színű atlétatrikóra, míg mások a félmeztelen vezetésre esküsznek. A ruházatnál az a fontos, hogy a test által kibocsátott hőt átengedje, mivel az izzadás hőt von el a szervezettől, és így tudjuk megtartani testhőmérsékletünket. Ha ezt a hőt beszorítjuk egy nejloning alá, akkor rosszul fogjuk érezni magunkat. Félmeztelenül nincs ilyen probléma, de beleizzadni az üléskárpitba, vagy a műbőr Lada-belsőn csúszkálni több mint kiábrándító.

Fülbelehelés és vizes turbán

Párosan szép az élet

Párosan szép az élet

 

Az orvos szerint a fül- és nyaktájékon végzett erotikus lehelés által kiváltott hidegrázás és libabőr nem jó megoldás a kánikulában. Ez a művelet a vegetatív idegrendszert befolyásolja, aminek más köze van a hőháztartáshoz. A szexuális töltöttséggel rendelkező művelet ráadásul elvonja a figyelmet, és tovább csökken az amúgy is megtépázott koncentrációs képességünk.

A vizes borogatás hatásosabb eszköz, bármilyen formában is, de átmeneti megoldást nyújt a melegérzet csökkentésére. A baj, hogy ebben a melegben a fejünkre tekert turbán kb. 2 perc alatt megszárad, és ezután csak gátolja a hőleadást, ergo még jobban fogunk izzadni, és még forróbb lesz a helyzet.

A vizes turbán csak átmeneti megoldás

A vizes turbán csak átmeneti megoldás

 

Szokás strandolás után vizes gatyában egy törölközőre ülni az autóban. Nagy forróságban ezzel sincs baj, mivel egy-kettőre megszárad a fürdőnaci. Légkondi mellett már nem árt az óvatosság, az érzékeny vesével és hólyaggal megáldott utazókra ez veszélyes lehet.

Forró teát

A kánikulában mindennél fontosabb, hogy pótoljuk a szervezet által kiizzadt folyadékot, persze nem mindegy, hogy mivel. Javasolt a jó minőségű ásványvíz, vagy az izotóniás sportitalok fogyasztása, amelyek ásványi anyagokat is tartalmaznak. Utóbbiak nem tévesztendők össze az energiaitalokkal. Az alkoholt hanyagoljuk, de ez vezetés közben nem is kérdéses.

A népi bölcsességek ellenére a hideg italoktól önmagában nem lehet tüdőgyulladást kapni, de növelheti annak esélyét, ha már bennünk bujkál a rontás. A hűsítő frissítők szintén csak átmeneti megoldást nyújtanak a melegre, mert amint a szervezet ráeszmél, hogy megint átverték, be akarja hozni lemaradását, és gőzerővel kezd a hőcserébe.

A sivatagi népek a forró teára esküsznek, ami nem jár utólagos mellékhatásokkal, de fogyasztása közben csak ízlelőbimbóink élvezkednek.

Alufólia?

Elviselhető az ágyban

Elviselhető az ágyban

 

Hasznos, de kevésbé ötletes és spontán megoldás az ablaküvegek lefóliázása. Itt nem alufóliára kell gondolni, bár a törvény szerint a hátsó-oldalsó üvegeket és a hátsó szélvédőt akár nulla fényáteresztő képességű fóliával is be lehet vonni, feltéve hogy rendelkezik “H” minősítő jellel. A közértben kapható alufóliának nincs ilyen.

A jó autófóliákkal a legnagyobb gond az, hogy sokba kerülnek. Persze az utólag beszereltetett klímának így is csak a töredéke, de legalább 40 ezer forint míg dögösre besötétítik a járgányt. A fóliának azon kívül, hogy vagizhatunk vele a pirosnál, több jótékony tulajdonsága is van.

A fóliák jó hatásfokkal szűrik meg a káros UV sugarakat, és viszonylag hatékonyan tartják kint a hőt is. Más meleg szituációban is jó a fólia. Nehezebb például betörni az ablakot a strandon, és balesetnél sem repkednek szanaszét a szilánkok.