„Az intézkedési kultúraváltás részeként a rendőrség vezetése által támasztott követelménynek megfelelően, lehetőleg csak jól látható helyeken végzünk ilyen tevékenységet” – nyilatkozta az ORFK tavaly ősszel a sebességmérésről a Vezessnek. Azóta annyi vitatható, vagy egyenesen bicskanyitogató traffipaxozásról repült be infó a szerkesztőség ablakán, mint korábban sosem fél év alatt.

Itt öreg Transitból mértek, ez az olvasó mozgássérült-parkolóban fotózta le őket traffipaxozás közben, igaz, láthatóak voltak. Nem úgy ebben a kapualjban, vidéken pedig villanyoszlop tövéből figyelt a sokszemű szupertraffi, máshol már a rendőr is bemászott az árokba, az ország keleti szélén pedig bokor mellé állították a készüléket.

Ezekből két esetről tudunk, amikor a főparancsnoki követelményeket megszegő beosztottak fegyelmit kaptak, ami felvetett pár kérdést. Hosszú levelet írtunk az ORFK-nak.

Mit tartalmaz a fegyelmi, és mennyien kaptak?

Éppen az árokból csekkbefizetőkre vadászó rendőr esete után jártunk, ezért elsőként azt szerettük volna megtudni, konkrétan ő milyen büntetést kapott.

„A fegyelmi eljárásokban felmerülő személyes adatok nem minősülnek közérdekből nyilvános adatnak” – válaszolta az ORFK.

Készültünk erre, így következő kérdésünk már úgy szólt, hogy általánosságban mit tartalmaz egy ehhez hasonló sebességmérésért adott fegyelmi?

„Általánosságban nem válaszolható meg a kérdés, mivel minden ügy egyedi” – írták erre.

Budapest, Üllői út

Ezután áttértünk a számok világára az ORFK-nak küldött levélben, arra talán válaszolnak – kíváncsiak voltunk, hogy az elmúlt években (2014, 2015, 2016 és idén) mennyi ilyen fegyelmit osztott ki a rendőrség vezetése?

„Az Ön által kérdezett szempontok szerinti statisztikai kimutatást a rendőrség nem vezet.”

Rutinból a következő kérdésünket már eleve így fogalmaztuk meg: Ha nem küld szerkesztőségünk részére ilyen nyilvános, közérdekű adatokat a sajtóosztály, akkor azt kérdezzük: növekedett vagy csökkent a számuk a szemléletváltás óta? Hiszen ha nem is vezették be egy sima excelbe, hogy 24 eset vagy 72, bizonyára tudják, mi történik ezen a területen.

„Az Ön által kérdezett szempontok szerinti statisztikai kimutatást a rendőrség nem vezet” – talán senkit nem lep meg az újabb válaszuk. Itt jegyezzük meg, hogy egy hónapja küldtük nekik a kérdéseket, 27 nappal később érkeztek ezek a válaszok.

Ön milyen büntetést adna?

  • Pénzbüntetés51%
  • Lefokozás37%
  • Írásbeli figyelmeztetés11%

Ön milyen büntetést adna?


Ki kap fegyelmit: a bujkálva traffipaxozó rendőr vagy az őt utasító felettese?

A különféle esetekben nyilván azonos, hogy a külső szemlélő az árokban álló egyenruhásra fúj, miközben kívülállóként egyáltalán nem lehetünk biztosak benne, hogy önszántából mér onnan, ahonnan. Lehetséges, hogy a főnöke utasítására. Itt jegyezzük meg, örömmel fogadjuk azok segítségét, akik rálátnak a folyamatra, mert megkérdeztük ugyan, hogy a fegyelmik mennyi százalékát kapják a műszert kezelők, és mennyi esetben a feletteseik, de nyilván kitalálják előre a választ.

„Az Ön által kérdezett szempontok szerinti statisztikai kimutatást a rendőrség nem vezet.”

Sármellék, Zala megye

Arra is rákérdeztünk, volt-e olyan, hogy mindketten fegyelmit kaptak?

„Az Ön által kérdezett szempontok szerinti statisztikai kimutatást a rendőrség nem vezet” – így a válasz.

Ön kit büntetne?

  • A rendőrség hierarchikus szervezet, a traffizóval közölni kell, mit, hol, hogyan csinálhat. Felettese a felelős.72%
  • Az így sebességet mérő rendőrnek tudnia kell a szemléletváltásról. Ő mér, ő a felelős.28%

Ön kit büntetne?


Mi a szemléletváltás oka, és miért szegik meg a rendőrök?

Szimpatikus döntés volt a rendőrség részéről a szemléletváltás, pláne, hogy szabálytalan autósok lefüleléséről beszélünk, ami minden közlekedő közös érdeke. Most rákérdeztünk a sebességmérés hatékonyságát valószínűleg valamelyest csökkentő váltás okára is.

„A szemléletváltással a közlekedésben részt vevők önkéntes jogkövető magatartásának erősítése a rendőrség célja.”  

Ami talán el is érné a célját, ha nem fotóznának az autósok a szemléletváltás bejelentése óta is olyan sebességméréseket, amelyek bizony nem „csak jól látható helyeken” történnek. Megkérdeztük a rendőrséget: mi ennek az oka? Hogyan lehetségesek ilyen esetek?

Erre nem válaszolt a rendőrség – mondják meg az olvasók.

Ön szerint miért szegik meg?

  • Kényszerből, teljesíteni kell68%
  • Parancsra29%
  • Figyelmetlenségből2%

Ön szerint miért szegik meg?


Mielőtt valaki rendőrellenességgel vádolná a cikket, szerkesztőségünk tisztességes kérdéseket tett fel olyan esetekről, amikor a rendőri vezetés által nyíltan kimondott elvárásokat szegték meg beosztottak. És hogy mikor lesz ennek vége?

Tényleg, mikor? És kin múlik?

  • A kormányon múlik. Ha nincs éves bírságigény, nem kényszerítik gödörbe a rendőröket70%
  • A rendőrségen múlik. Ha betartják a saját szabályaikat, vége18%
  • Az autósokon múlik. Ha nincs gyorshajtás, nincs értelme a sunyi traffizásnak12%

Tényleg, mikor? És kin múlik?


Mennyire állítják a traffipaxot 50-es és 90-es táblánál? Meddig lát a fix kamera, és meddig a mobil? Ezekre a fontos kérdésekre itt találja meg a válaszokat!