Ízlelgessük egy kicsit: városi szabadidő-autó. Elsőre elég hülyén hangzik, igaz? Hiszen aki a városban tölti a hétköznapokat, ugyan mi az ördögért akarna a szabadidejében is urbánus környezetben jönni-menni, sportolni, kikapcsolódni? Miért nem megy a hegyekbe, vízpartra, akárhova, csak el innen? Eláruljuk? Mert a városban is ezernyi olyan hely akad, ahol sportolni, vagy akár extrémsportolni is lehet. Összeszedtünk párat:

Barlangászat

Budapest Európában egyedülálló, nincs még egy olyan főváros, ahol ennyi és ennyiféle barlang lenne, alig karnyújtásnyi távolságra. Rengeteg olyan barlang található a város közepén, amelyek akár autóval is kényelmesen megközelíthetők. Ilyen például a Pál-völgyi-barlangrendszer is, amelynek bejárata a II. kerületben, a Szépvölgyi út 162. sz. alatt található. Autós szempontból kiváló célpont, az út túloldalán murvás parkolóban lehet hagyni az autót, míg valaki letolja a vezetett, nagyjából egyórás túrát.

Egyórás, vezetett túrán lehet megtekinteni a Pál-völgyi-barlangot

Aki ennél többre vágyik és igazi barlangász módjára szeretné összekoszolni magát és horzsolásokra, illetve másnapra gyötrő izomlázra vágyik, az vezetett koszos túrán is részt vehet, vagy itt, vagy a szemközti oldalon nyíló Mátyás-hegyi-barlangban. Ezekre a kiépített szakaszoktól távol eső helyekre engedéllyel lehet bejutni, és persze a túravezető is elengedhetetlen feltétele a mókának, hiszen rengeteg járat található itt, pillanatok alatt el lehet bennük tévedni. A Mátyás-hegyi-barlang nem igazán látványos hely, csodálni való képződmény szinte nincs is benne. Tanulóbarlangnak viszont elsőrangú, és a heti mozgást is le lehet benne tolni, Budapesten belül.

A Mátyás-hegyi-barlang tele van embert próbáló extra sarkokkal is, de legnagyobb résez simán bejárható átlagemberek számára is

A Mátyás-hegyi-barlang tele van embert próbáló extra sarkokkal is, de legnagyobb része simán bejárható átlagemberek számára is

Kerékpár

A fővárosban bringázni nem tűnik túl jó ötletnek. Pedig a túlélőjellegű bringás közlekedési küzdelmen kívül van élvezet is a tekerésben. Ha valakit nem a János-hegyről történő őrült tempójú lezúdulás elégít ki, annak remek hely lehet a XVI. kerület. Békés bringázáshoz Mátyásföld remek helyszín a maga csendes, kis forgalmú, széles utcáival. Biciklizés közben aztán lehet nyálat csorgatni a régi villák láttán.

Igen, az ott két teljes értékű kerékpár az Ignis csomagtartójában

Igen, az ott két teljes értékű kerékpár az Ignis csomagtartójában

Az Ignisbe szerencsére két bicikli is belefér, így akár párban is lehet tekeregni a környéken. Jó, nem akármilyen bringa, de a Bromptonból biztosan elfér kettő az alapból 260 literes csomagtartóban. Kipróbáltuk, még a kalaptartó is a helyén maradhat. A Brompton a legtöbb összecsukható kerékpárral szemben nem egy fájó kompromisszum, hanem egy teljes értékű eszköz. Legnagyobb előnye, hogy elfér a legkisebb autóban vagy lakásban, és akár az irodába is bevihető. Tudjuk, kipróbáltuk, a teszt itt olvasható róla.

Az autót eltámasztva kényelmes bringás túrát lehet tolni a környéken. Akár csiniben is.

Az autót letámasztva kényelmes bringás túrát lehet tolni a környéken. Akár csiniben is.

Evezés

Bár Budapestet átszeli a Duna, sport szempontból mégsem igazán használják ki a fővárosiak. Persze tartanak edzéseket Újpesten, Óbudán is, de aki csak evezne egy kellemeset, az talál ennél biztonságosabb, nyugalmasabb, látnivalóban gazdagabb helyet is. A nagy Duna a sodrás miatt amúgy is keserves helyszín a hétvégi kocaevezéshez.

A felfújható dolgok néha lehetnek jók is. Csak lyuk ne legyen rajta!

A felfújható dolgok néha lehetnek jók is. Csak lyuk ne legyen rajta!

A budapesti evezéshez valószínűleg nem kell komolyabb cucc egy felfújható kajaknál. Persze aki vízparton lakik, vagy hatalmas raktárban tudja elhelyezni a műanyag hajót, annak biztos nagyon jó. Ha viszont emeleten, társasházban lakik valaki, akkor marad a felfújható készség. Összecsukva ez is elfér az Ignis csomagtartójában. Lehajtott hátsó ülésekkel pedig egy párat is levihetünk, mondjuk a soroksári Dunához. Itt alig csordogál a folyó, van nádas, találkozhatunk madarakkal, és a kis csatornákon elképesztő kivitelű horgászkuckókra csodálkozhat rá a kajakos. Felfelé indulva a Kvassay zsilipig, lefelé pedig az M0-ás hídig simán el lehet jutni belátható időn belül. Pár óra evezéstől másnapra garantált az izomláz.

A víz felől teljesen új szemszögből ismerhető meg a város:

23406702166_ce2931671d_k

Szóval rengeteg módon lehet a városban is sportolni, vagy aktívan eltölteni a szabadidőt. Pláne, hogy a budapesti merülőhelyeket – Molnár János-barlang, amely a Frankel Leó útról nyílik, vagy a Kőbányai sörgyár alatti útvesztőt – még nem is említettük.

Igen, ez is Budapesten van, nem Mexikóban:

 A cikket a Magyar Suzuki Zrt. támogatta