1,6-os F Astrával, rendesen motorizált haramiákat kergetni elég kilátástalan dolog lehet. Szerencsére vannak gyorsabb autói is a magyar rendőrségnek. Sokkal gyorsabbak. Ugyan a dollármilliárdokból gazdálkodó arab országok szürreális flottájától messze van a pár darabos hazai elit, de azért ez se rossz. Azt gondolhatnánk, a sziréna, a kék-piros villogó nagyjából annyira illik egy sportkocsira, mint a vonóhorog, vagy tetőcsomagtartó facsemetével, talicskával. Pedig ezeknek az Audi TT-knek kifejezetten jól áll a fényhíd:

output_S653yH

Honnan vannak?

A legidősebb Audi TT 2005 júliusában került a rendőrséghez, ami szép kerek jubileumhoz kapcsolódik, a tízmilliomodik nálunk gyártott 1,8-as turbómotor került az autóba és ezt kapta meg a rendőrség az Audi Hungáriától. A 225 lovas járgányt Győrben gyártották, a későbbi modellekhez hasonlóan a fényhidat és egyéb extrákat is itt szerelték fel az autóra.

ttregi1

Így nézett ki 2005-ben az első Audi TT rendőrautó

2017-ben pedig így szalad

Az akkori fényhidat azóta már lecserélték, de az eredetivel gyártott rendőrautót a márka ingolstadti szélcsatornájában is tesztelték és az eredmények hatására döntöttek úgy, hogy nagyobb felületű hátsó légterelőt szerelnek rá, hogy a megváltozott légáramlási hatásokat ellensúlyozzák. 2008 augusztusában ismét szép kerek számot ünnepelt a győri Audi gyár, a 15 milliomodik motor apropóján újabb TT-t kapott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. Ezúttal kétliteres, 272 lóerős motor volt soron, ez került az Audi TTS-be. Az átalakítás költségeit ezúttal is a győri Audi állta. 2015 áprilisában aztán már kerek számok nélkül is jött a következő rendőr TT, egy 310 lóerős Audi TTS Coupé képében. Az autók nemcsak ingyen kerültek a rendőrséghez, de a szintén költséges felszerelésük sem került adóforintba. Sőt, az autók szervizelését is az Audi állja.

A TT mellett más hazai gyártású Audi is található a lébényi garázsban

A TT mellett más hazai gyártású Audi is található a lébényi garázsban

Mire kell a rendőrségnek sportkocsi?

Vajon a főnökök járnak vele, vagy jutalomból kapja meg egy-egy járőr, netán üvegbura alatt tartják, és csak nézegetik a sokmilliós sportautókat? A rosszmájúaknak kiábrándító lesz a válasz, egyik sem, hanem használják őket nap, mint nap. De mire?

A lébényi autópálya rendőrség garázsában több nagy teljesítményű autó is parkol, többek között három Audi TT is. Ezek közül egy mindig az autópályán, kettő pedig a megyei alosztálynál teljesít szolgálatot. A feladatuk elég változatos, a hétköznapi sebességellenőrzésen, gyanús jármű kivezetésén kívül kiemelt kísérési feladatokra – a nemrég távozott amerikai nagykövetet Collin Bell-t is kísérték vele – de különböző nappali sportesemények, futóversenyek, kerékpáros futamok biztosításához használják ezeket az autókat. Utóbbiaknál külön jól jön az Audik speciális, különlegesen erős LED-es fényhídja.

Drága, de piszok jó a spéci fényhíd. Kell is a rettenetes fényerő, hiszen ezeket az autókat messziről is látni kell

Drága, de piszok jó a spéci fényhíd. Kell is a rettenetes fényerő, hiszen ezeket az autókat messziről is látni kell

Fényhíd milliókért

A TT-kre amúgy a fényhidak Rolls-Royce-a került, igazi prémium berendezések, amik nagyjából 1,5 – 2 millió forintba kerülnek. Nem, nem írtam el, valóban egy autó ára villog kéken, pirosan a TT-k tetején. A borzalmas mennyiségű pénzt a remek légellenállásért – az autóknak a szabályos autópályatempónál jóval nagyobb sebesség mellett is stabilnak, biztonságosnak és csendesnek kell lenniük – és természetesen ennél a tempónál már jóval messzebbről észlelhetőnek, figyelemfelkeltőnek kell lenniük, mint egy „mezei” fényhídnak. Hogy a látvány mellett mennyit fontos a légellenállás, azt a rendőrök saját bőrükön érzik, például a korábbi RS Octavia-knál. Ott a hagyományos fényhíd nemcsak zajos, de a jelenlétét a menetdinamikán is érezni lehet.

Fontos a fényhíd kis légellenállása is

Fontos a fényhíd kis légellenállása is

Egy TT rendőrautónak elsősorban tekintélye van. Lássuk be, elég sansztalan dolog volna mezei autóval üldözőbe venni valakit, aki akárcsak szabályos autópálya sebességgel hajt és esze ágában sincs megállni. Ha egy több száz lóerős rendőrautó kezd villogni mögötte, talán nem fordul meg a fejében, hogy nagyobb gázzal meg is léphetne. Ugyanígy hasztalan lenne mezei rendőrautóval az éppen elsuhanó gyorshajtó nyomába eredni.

Két generáció egy képen

Két generáció egy képen

Ki vezethet Audi TT-t?

Jogosan merülhet fel az a kérdés, hogy bárki vezetheti a több száz lóerős TT ket? Hát nem. Bár a rendőrségnek ezeken kívül is vannak nagy teljesítményű járművei – például az A4 Avantok – és már ezeknek a vezetése is extra tanfolyamhoz kötött, amit a testület saját kiképzői tartanak Kiskunlacházán. A TT-kre ezen felül nincs kötelezően előírt képzés, azonban az állomány instruktorainak vezetésével rendszeresen gyakorolnak a TT-vel szolgálatot teljesítő rendőrök.

Persze nemcsak előnyei, hátrányai is vannak a TT rendőrautóknak. Járőr kocsinak nem éppen a legjobbak, a rengeteg kellék, kiegészítő teljesen megtölti az autót és ezzel az autóval aztán nincsen előállítás, a hátsó ülésre nehéz lenne mondjuk egy ittas sofőrt betuszkolni. Emellett járdára sem lehet vele felállni.

Gyári bőröndben lapulnak a munkához szükséges kiegészítők. Tele is van velük a sportkocsi csomagtartója

Gyári bőröndben lapulnak a munkához szükséges kiegészítők. Szinte tele is van vele a sportkocsi csomagtartója

De vajon kik ellen vetik be ezeket az autókat? Míg a keleti országrészen a cigarettacsempészet, addig a nyugatin az embercsempészet a gyakoribb és az sem ritka, ha képzett, profi sofőrök ellen kell intézkedniük a rendőröknek. Akik mindenféle trükkel is megpróbálkoznak, így nem ritka a purhabbal kifújt, házilag defektmentesített gumiabroncs, vagy az üldözők ellen bevethető, az autóból kiszórható, szögekből összeeszkábált csapda. Utóbbi nem új találmány, már a középkorban is kedvelt eszköz volt a lovak patái elé szórt hegyes fémtüske, az úgynevezett vassulyom. A nyugati országrészben eddig egy embercsempész üldözése és elfogása volt a legizgalmasabb akció. Ami persze messze nem olyan, mint amit a filmekben látni. Itt nem forgatják ki a menekülő járművet, nem mennek neki és még az útját sem állják el rendőrautókkal.

Autópályán álló helyzetből startolva mezei autóval reménytelen lenne megfogni a gazfickókat

Autópályán álló helyzetből startolva, mezei autóval reménytelen lenne megfogni a gazfickókat

Magyarországon az ORFK 7001/2006-os irányelve alkalmazandó ilyen esetben, aminek nagyjából az a lényege, hogy első a többi közlekedő biztonsága. Így inkább békében követik, akit kell, aztán előbb utóbb csak hibázik, és akkor elfogják. Ha az üldözött lakott területre téved, akár a keresztező forgalom korlátozásával is, de szabad, biztonságos utat adnak neki, nehogy ártatlanokat veszélyeztessen. Ha hibázik, akkor pedig vége a menekülésnek. Így járt az embercsempész is, aki több autót is összetört és végül egy defekt állította meg.

Nem dísznek vannak, használják az Audi TT-ket nap mint nap

Nem dísznek vannak, használják az Audi TT-ket nap mint nap

De olyan is előfordul, hogy a technika önmagában kevésnek bizonyul, és a bűnözők mégis valamiképp kereket oldanak. Ilyenkor nem az Audi TT több száz lóereje, és lehengerlő menettulajdonságainak segítségével csípik el a bűnözőket, hanem hosszadalmasabb, alapos nyomozással. A végeredmény szempontjából ez pedig már mindegy is, lényeg, hogy aki bűnözésre adja a fejét, előbb utóbb felelnie kell a tetteiért.

Ha lázba hoztak a rendőrautók, van még pár ajánlatunk:

Tíz álom-rendőrautó a világból

Akcióvideón a dubaji rendőrség flottája

Ken Block és a dubaji rendőrök kalandjai

Abu Dzabi rendőr Rolls-Royce-a