Mindjárt felmegy a függöny a színházban, az utolsó számnál tart az előzenekar és még mindig nem sikerült parkolóhelyet találni. Ismerős a helyzet? Budapest belvárosa nem kényeztet el parkolóhelyekkel, de esténként számos lakótelep parkolója is olyan tömött, mint a Gozsdu-udvar.

Ilyenkor áldás egy kompakt és fordulékony autó, főleg, ha kívül apró, de belül tágas. Amilyen az új Suzuki Ignis, amely mindössze 370 centis, de 260 literes a csomagtere és két magas ember kényelmesen elfér benne egymás mögött, főleg a GL+ és a GLX hosszirányban állítható hátsó üléseivel.

90 lóerős motorja Balenóból ismert, a K12C benzines szívómotor az új Ignisben is nagyon takarékos

90 lóerős motorja a Balenóból ismert, a K12C benzines szívómotor az új Ignisben is nagyon takarékos

Ami fontos egy városi autóban

Autóvásárláskor alig jut figyelem az autók fordulókörének, pedig városi forgalomban, ahol sok rövid utat teszünk meg, nincs áldásosabb egy fordulékony autónál. Könnyebb megfordulni, gyorsabb leparkolni és hamarabb ki lehet állni. Ahol mások ipszilonozásra kényszerülnek, a jól forduló autóban egy húzásból megoldható a manőver – tolatás nélkül.

Így áll be az Ignis egy 4,5 méteres parkolóhelyre:

Kevés kivétellel a gyárak megadják az autók fordulókörének átmérőjét. Az alapmodelleké kisebb, mert szélesebb gumikkal, nagyobb felnikkel kényszerűen nő a fordulási kör, amit kétféleképpen mérhetünk. A szebbik adat mindannyiszor a járdaszigetek közötti minimumra vonatkozik, amikor a lökhárító belóghat kanyarodás közben a járda fölé.

Jó hasmagasságában hasonlít a földúton is remekül használható előző Ignisre, de egész más világ az új

A másik érték a falak között adódó körátmérő, ami minden esetben több a járdásnál. A különbség nagyjából fél méter az autó első túlnyúlásától függően.

A fordulókör átmérője nem mindig arányos az autók hosszával és tengelytávjával. Okos futómű-konstrukcióval, jól alászedhető és teljesen betekert kormánnyal kifelé dőlő kerékkel egy viszonylag nagy méretű autó is jól manőverezhető lesz.

Melyik kisautó hogy fordul?

Az első- és négykerék-hajtású autók e téren hátrányban vannak a hátsókerekesekkel szemben, mert a kormányzott kerekek alászedhetőségénél ügyelni kell arra, hogy a hajtó féltengelyek ne törjenek meg túlságosan nagy szögben. Számos autógyár a féltengelyek és a hajtáslánc kímélése érdekében az alsó fokozatokban korlátozza a motor forgatónyomatékát is, ami főként a feltöltött motorú autókban jellemző.

Az egyre szélesebb új autók nehezen férnek át a régebbi garázsok ajtaján. Az új Suzuki Ignisben ez nem gond

Az egyre szélesebb új autók nehezen férnek át a régebbi garázsok ajtaján. Az új Suzuki Ignisben ez nem gond

De a fordulékonyság kevés ahhoz, hogy flottul menjen a parkolás. Egy autó áttekinthetősége, orrának és farának, sarkainak érzékelhetősége is döntő. Az Ignisnek ott van vége, ahol a hátsó szélvédő lefut, orra is rövidebb annál, mint saccolnánk.

Amikor azt hisszük, hogy még egyet kell tolatni a kiparkoláshoz, többnyire már kijön az Ignis, csak az elején nehéz elhinni, hogy tényleg meg tudja csinálni. Az átlátható karosszéria jól érezhető végpontokkal többet ér a tolatókameránál, már csak azért is, mert ez az alapkivitelű autók használatát is segíti, nem csak a csúcsmodellekét.

Londonban 25 láb a mérce

Egy londoni taxinak nem elég feketének lennie. Az 1906 óta érvényes szabályozás előírja többek között a legfeljebb 25 lábnyi, azaz 7,62 méteres fordulókör-átmérőt is. A klasszikus londoni taxi különféle változatain kívül a Mercedes-Benz aktív ezen az igen speciális piacon. A brit főváros előírásainak megfelelő Metropolitan Taxi a Vitóból készül, páratlan fordulékonyságát kormányzott hátsó kerekek biztosítják.

Csak kis sebességnél működik a hátsó kerekek kormányzása. Idén januárban jelent meg a taxi utóda a Vito 114 CDI technikájával

Csak kis sebességnél működik a hátsó kerekek kormányzása. Idén januárban jelent meg a taxi utóda a Vito 114 CDI technikájával

Összkerékkormányzása révén fordulóköre megfelel az egykori Public Carriage Office híres-nevezetes 25 lábas limitjének. Ez az előírás a gyors megfordulási lehetőséget biztosítja a taxiknak a brit főváros utcáin, hogy a zsúfolt utakon minél kevesebb ideig tartsák fel a forgalmat. A 2008-ban bevezetett és idén új modellre cserélt Vito taxik nagy előnye, hogy tolószékkel is be lehet gurulni a hatüléses belső térbe, ami nagyon hiányzott a korábbi típusból. A Londonban futó bérkocsikban alapfelszerelés a hétfokozatú automatikus váltó és a 140 lóerős dízelmotor. Más települések számára a taxi Vito 88 lóerős dízelmotorral is kapható a szigetországban, normál és nyújtott karosszériával. Ezekből kimarad a hátsókerék-kormányzás, mivel a 25 lábas fordulókör csak a fővárosban előírás.

A Vito rendszere nagyban eltér a Honda Prelude-ben, a 626-os Mazdában vagy napjaink egyre több autójában használt összkerékkormányzástól. Ezek csak kis sebességnél fordítják néhány fokkal az elsőkkel ellentétes irányba a hátsó kerekeket. Nagyjából 60-80-as tempótól az útfekvést javítják a hátsó kerekeket az elsőkkel párhuzamosan elfordítva. Maximum 3-3,5 fokos elfordítás nagyon pozitív hatással tehet egy autó viselkedésére, amire a Renault Laguna vagy a Talisman és Mégane IV is eklatáns példa.

Laza mindennapok

Az Ignisben nagyon jó esélyekkel vadászunk a parkolóhelyekre, mert fordulékonysága mellett 370 centis karosszériája is segít a szabad helyek meghódításában. Próbáink során az autónál 60-80 centiméterrel hosszabb résekbe néhány húzásból be lehetett állni. Ezeket a 4,4 méter körüli helyeket egy átlagos kompakt autóval esély sincs meghódítani.

Így parkol a traktorral egy igazán profi

Hasonlóan könnyű dolgunk van vele a bevásárlóközpontok parkolójában. Az Ignis gazdája orral vagy tolatva is lazán beáll, van hely kinyitni az ajtókat és a hölgyek sikkesen kilibbenhetnek.

Elgondolkodtató, hogy jobb-e az életminősége annak, aki Q7-tel érkezik, de csak kering és kering adekvát parkolót keresve, hogy a parkolássegítő kétségbeesett sípolásától kísérve bepasszírozza valahová az autót. A szűk helyen nekiveri az ajtót a falnak vagy a másik kocsiknak és méltóságában végképp megtépázva kászálódik ki a volán mögül.

Kisebb autó, kisebb macera. Városban járva szebb az élet, ha az autó mérete nem nehezíti meg a parkolást

Kisebb autó, kisebb macera. Városban járva szebb az élet, ha az autó mérete nem nehezíti meg a parkolást

Régi építésű parkolóházakban még rosszabb a helyzet, a színes lökhárítónyomokkal dekorált falakról leolvasható, mennyi mai autó nőtte ki a spirális felhajtót. Nem beszélve a régebbi építésű garázsokról, ahol egy középkategóriás autó is csak behajtott tükrökkel jut át az ajtón, nemhogy egy masztodon. Az új Suzuki Ignis az egyetlen autó, amely ekkora méretben megadja az SUV-k magabiztosságát, jól kilátsz belőle, biztonságban ülsz és ha kell, négykerék-hajtás is van hozzá. Ráadásul tenyérnyi helyen megfordul és tényleg csak öt litert fogyaszt. (x)

Egy adat, amire érdemes figyelni

Míg a belső tér méretére jó hatással van a hosszú tengelytáv, a fordulékonyságnak épp az ellenkezője használ. Alább egyes kisautók fordulóköre szerepel méterben és tengelytávja, illetve teljes hossza milliméterben megadva.

Citroën C1: 9,6 méter, 2340/3466 mm

FIAT Panda: 9,3 méter, 2300/3653 mm

Hyundai i10: 10,3 méter, 2385/3665 mm

Renault Twingo: 8,59 méter 2492/3595 mm

Suzuki Celerio: 9,4 2425/3600 mm

Suzuki Ignis: 9,4 méter, 2435/3700 mm

Volkswagen Up: 9,8 méter, 2411/3628 mm

A cikket a Magyar Suzuki Zrt. támogatta.